DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Bottas

Hamilton kíváncsi, meddig megy el Bottas

A háromszoros világbajnok elmondása szerint neki teljesen mindegy, hogy ki a csapattársa az F1-ben, de a csapat érdekeit szem előtt tartva reméli, hogy hozzá hasonló teljesítményre lesz majd képes.

részletek

Ezért választotta Bottast a Mercedes

Nico Rosberg váratlan visszavonulása után gyorsan kellett döntenie a címvédő istállónak, hogy kit ültet a német helyére – Toto Wolff elárulta, miért épp a finn mellett tették le a voksukat.

részletek

Bottas: Mindig is ilyen csapattársat akartam

A Mercedes új szerzeménye csak rövid időre futott össze Lewis Hamiltonnal, az F1-es világbajnok pedig barátságosan üdvözölte a csapatban. A finn régóta ennyire gyors partnerre vágyott.

részletek

Williams: A Ferrarihoz nem engedtük Bottast, most már muszáj volt

Valtteri Bottas Mercedeshez szerződésében közrejátszott, hogy Maranellóba igazolása részben a Williams miatt meghiúsult. Claire Williams meggyőződése, hogy a pilóta elengedésével nem ártott a csapatnak.

részletek

Ő lesz Bottas új versenymérnöke

A finn elárulta, ki segíti munkáját a 2017-es szezonban a Mercedesnél. Nem csupán bajnokautóba ülhet, de a korábbi világbajnok emberei veszik majd körül.

részletek

Mercedes: Nem volt biztos Bottas szerződtetése

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója elárulta, egyáltalán nem volt könnyű megszerezni a Williamstől Valtteri Bottast, sokszor úgy érezték, új pilóta után kell nézniük.

részletek

Bottas: Nico is le tudta győzni Hamiltont

A finn, aki „nem második vagy rosszabb helyekért” megy a Mercedeshez, Nico Rosberg vb-címéből merít erőt – más viszont épp arra figyelmeztetett, Bottas nem azt a szintet képviseli, mint a tavalyi bajnok.

részletek

Vettel akkor a legjobb, amikor vérszagot érez

Egyelőre még csak találgatni lehet, hogy kihez kerül a 2017-es, F1-es világbajnoki cím, David Coulthardnak azonban már van egy-két tippje ezt illetően.

részletek

„Bottas nagyon jó versenyző, de…”

A volt F1-es versenyző véleményt formált a Mercedes 2017-es felállásáról, valamint azt is elmondta, szerinte kikkel kell számolni idén a világbajnoki címért folyó harcban.

részletek

Bottas: Egyből felhívtam a Mercedest, amint Rosberg visszavonult

Bár a közelmúltban többször nyújtott ígéretes teljesítményt, a finn pilóta tudta, hogy jobb autóra van szüksége ahhoz, hogy megmutassa valódi képességeit - ezért egy percet sem gondolkozott, amikor Rosberg elbúcsúzott az F1-től.

részletek

Bottas elmondta, hogyan változott meg kapcsolata Toto Wolff-fal

Toto Wolff egészen januárig része volt Valtteri Bottas menedzsmentjének, ám az érdekütközések elkerülése végett most már hivatalosan csak főnöki szerepet tölt be a finn F1-es pilóta életében.

részletek

Őket ültetné Rosberg Hamilton mellé

Nico Rosberg, a 2016-os év F1-es világbajnoka elárulta, ő kit ültetett volna a Mercedesbe az idei szezonra, valamint a következő szezon esetleges felállásáról is véleményt formált.

részletek