Botrány
Lorenzo: Nem volt véletlen Rossi és Vinales szélárnyékozása
Az Olasz Nagydíjon az első két rajthelyet megszerző Valentino Rossi és Maverick Vinales a negyedik szabadedzés óta folyamatosan együtt motorozott a pályán, és ez más versenyzőknek is szemet szúrt. Jorge Lorenzo szerint ez olyan, mintha egy iskolai teszten csalnának, a két érintett fél szerint azonban szó sem volt szándékosságról.
részletekMarquez köszönetet mondott Rossinak
A hazai versenyén induló Valentino Rossi az olasz médián keresztül arra kérte rajongóit, tiszteljék a többi pályán lévő motorost is és ne fütyüljék ki őket, Marc Marquez pedig köszönetét fejezte ki a kilencszeres világbajnoknak emiatt – igaz, elmondása szerint amúgy is jól érezte magát eddig Mugellóban.
részletekGolf-visszahívás, de nem olyan, amilyenre gondolsz
A Volkswagen személygépjármű márka megkezdik az érintett, EA 189-es típusú motorral felszerelt járművek visszahívását.
részletekOscar-jelölt rendező forgat a VW-botrányról
A német autógyártót megrengető emissziós botrányt kívánja feldolgozni egy háromszoros Oscar-jelölt rendező, aki maga is érdekelt az autóüzletben – felháborítónak tartja a gyár viselkedését.
részletekF1-esek is érintettek az óriási botrányban
Többek közt a bajnoki éllovas Nico Rosberg is érintett a „Panama Papers” nevű kiszivárogtatási botrányban egy korábbi versenyzőhöz és a Ferrari korábbi elnökéhez hasonlóan.
részletekKen Block: Ez mesterséges botrány, semmi más
Ken Block saját közösségi oldalán reagált az őt és a Top Geart ért vádakra azt illetően, hogy egy háborús emlékmű mellett forgattak Londonban, ami sokak szerint kegyeletsértő cselekedet volt.
részletekMarquez: Rossi ellenem használta a médiát
A Repsol Honda spanyol motorosa saját elmondása szerint nem sokat töprengett a 2015-ös szezon végén történteken, arra azonban kíváncsi lenne, hogy mit gondoltak volna az emberek a valenciai eseményekről, ha nem tudták volna, melyik motoron ki ül.
részletekRossi: A kapcsolatunk már nem helyrehozható Marquezzel
A Yamaha kilencszeres világbajnoka szerint tavaly Sepangban nem volt más választása, mint a futamot megelőző sajtótájékoztatón kitálalni Marc Marquez állítólagos szándékairól. Az olasz klasszis szerint a korábbi jó viszonyuk a fiatal spanyollal már örökre a múlté.
részletek„Mindenkit megdöbbentettek Rossi sepangi szavai”
A Tech3 Yamaha csapatfőnökeként és az IRTA elnökeként is tevékenykedő Herve Poncharal testközelből nézhette végig a 2015-ös szezon végi botrányt és annak hatásait. A szakember a motorsport.com weboldalnak nyilatkozva ismertette az álláspontját a történtekkel kapcsolatban.
részletekAgostini: Nem volt összeesküvés Rossi ellen
A tizenötszörös világbajnok legenda szerint Jorge Lorenzo és Marc Marquez nem fogott össze a tavalyi szezon végén annak érdekében, hogy Valentino Rossi elveszítse az összetett győzelmet. Az olasz ex-motoros örül, hogy a FIM lezárta az ügyet azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra a sepangi adatokat.
részletekHivatalos: Nem hozzák nyilvánosságra a sepangi adatokat
Vito Ippolito, a FIM elnöke elmondta: a Honda átadta nekik a Malajziai Nagydíjon történt incidenssel kapcsolatos telemetriai adatokat, ám közösen úgy döntöttek, azokat nem hozzák nyilvánosságra.
részletek„A Dorna úgy viselkedett, mint a spanyol maffia”
A kétszeres 500 köbcentis világbajnok Phil Read szerint a MotoGP-t irányító szervezet szándékosan kedvezett a spanyol pilótáknak a tavalyi Malajziai Nagydíjon történt incidenst követően. Wayne Gardner is úgy véli, hogy igazságtalan volt Valentino Rossit büntetni a történtekért.
részletek