Autó
A Continental 2022-től újrahasznosított PET palackokból készít gumiabroncsokat
A PET palackok újrahasznosítását és a gumiabroncsgyártásban való alkalmazását lehetővé tevő technológiát a Continental a rostszakértő OTIZ, Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztette ki.
részletekNövekedésben az autópiac, de még van mit behozni
Bár a magyar és nemzetközi szinten is erősödött az új autók piaca, a járvány előtti szinteket még nem érte el. Az idei első félévben Magyarországon eladott több mint 75 ezer új autó éves szinten 11 százalékos bővülést jelent, de 16 százalékkal elmarad a 2019-ben elért eladásoktól. A vásárlók a járvány miatt eleve óvatosabbak, ráadásul a környezetvédelmi normák miatt emelkedett az új autók ára, az ellátás is akadozik, részben a globális chiphiány miatt – mutatta be a legújabb autópiaci trendeket Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Az autódrágulás a finanszírozási adatokból is látható. Az autópiac pedig válaszúthoz érkezett, sok vevőjelöltnek okoz dilemmát, hogy melyik meghajtás mellett tegye le a voksát.
részletekNem akármilyen Rolls-Royce járt Budapesten
A Hungarian Supercar Spotters Facebook-oldalán közzétett fotók alapján egy Rolls-Royce Phantom VIII Spofec tűnt fel fővárosunkban.
részletekMenetpróba - Peugeot e-2008 Allure
A franciák elektromos szabadidő-autóját kívülről alig lehet megkülönböztetni a hagyományos változatoktól. És lehet, hogy nem is kell, mert a „kis” SUV zöld kivitelben is nyerő.
részletekMenetpróba - Mercedes-Benz GLB 180d
A csillagos márka belépőszintre konfigurált szabadidő-autója azokat célozza meg, akik eddig csak álmodoztak a stuttgarti gyártó termékeiről.
részletekEgyedülálló szolgáltatással segít balesetes ügyfeleinek a Lexus
Egy autóbaleset akkor is komoly megrázkódtatás lehet az autósoknak, ha egyáltalán nem szenvedtek el fizikai sérülést. A Lexus új alkalmazása segít az ügyfeleknek higgadtan, lépésről lépésre elintézni mindent, amire a biztosítóval, rendőrséggel folytatott együttműködés során szükségük lehet.
részletekNyitottan a jövőre – Az Audi skysphere concept
Látványos roadster formájában mutatja be az Audi koncepciómodelljei új családjának első tagját. Az elektromos hajtásrendszerű, kétajtós, nyitott újdonság neve Audi skysphere concept, vonalvezetése pedig már a holnap Audi-formatervezésének világába invitál. A tanulmány a négykarikás márka progresszív luxusszegmensről alkotott jövőbeni víziójának megtestesítője, ahol a beltér egyfajta élménytérré, az autó pedig immár az „élmények eszközévé” („Experience Device”) lép elő. Mindez az automatizált vezetés, a belső tér forradalmian újszerű kialakítása és teljeskörű digitális ökoszisztéma révén válik lehetővé.
részletekMi lesz a villanyautók árával? – Akadnak borús kilátások
Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az autópiaci tortából a villanyautók, pedig drágábbak a hagyományosnál, ráadásul a következő években tovább emelkedhet az áruk a Coface hitelbiztosító elemzése szerint. Az elektromos autókhoz és azok akkumulátoraihoz használt fémek, mint a lítium, a réz és a kobalt iránti kereslet ugyanis felfelé húzza az árakat. A magyar autóipar számára kedvezőtlen, hogy az elektromos autók gyártása kevésbé bonyolult, mint a hagyományos társaiké, ugyanakkor lehetőséget is jelenthet a szektor számára a villanyautóboom.
részletekAz európai fenntarthatóság kulcsa a hidrogén lesz
Mára szinte egyetemes egyetértés alakult ki abban, hogy a hidrogén- és az üzemanyagcella-technológia nélkülözhetetlen a klímabarát, környezettudatos gazdaságra való áttéréshez. Míg az akkumulátoros, elektromos technológia hatékony megoldást jelent rövidebb utaknál – elsősorban személygépkocsik esetén, addig a tehergépjárművekben való alkalmazás kérdéseket vethet fel, hiszen a megoldás túl nehéz és drága a kereskedelmi fuvarozáshoz. A Roland Berger friss tanulmánya szerint a tiszta hidrogén jelentősen hozzájárulhat olyan területek karbonsemlegességének előmozdításához, mint az acélipar, a vegyipar vagy a mobilitás. A hidrogén és az abból előállított szintetikus energiahordozók tárolóközegként a jövőben fontos szerepet tölthetnek be a megújulóenergiaforrás-alapú, villamosenergia-rendszerek szabályozásában is.
részletekAudi Hungaria: legendák találkozása
Különleges találkozóra került sor az Audi Hungariánál. Az idén 45 éves jubileumát ünneplő legendás öthengeres erőforrás két egyedi modellben mérte össze erejét: egy 1987-es évjáratú 140 lóerős Audi Coupé GT-ben és egy 400 lóerős limitált szériás Audi TT RS-ben.
részletekÍgy állíthatja meg az ittas sofőrt a saját autója – videó
Egy fejlesztés alatt álló biztonsági rendszer akár tízezer ember életét is megmentheti évente Amerika-szerte. Vajon hogyan? Az autóba épített érzékelők képesek véralkoholszintet mérni a sofőr lélegzetéből és ujjbegyéből. Ha az érték nem megfelelő, a kocsi egyszerűen nem indul el.
részletekMenetpróba - Toyota Yaris Hybrid 1,5 Dynamic Force Hybrid
Az Év autója már számtalan egyéb más elismerést is begyűjtött, de a lassan általánosnak tekinthető hibrid technikával még nem teszteltük. Egészen eddig.
részletek