Aston Martin
Lance Stroll még mindig hisz a csapatában
Nagyon bízik a további fejlesztésekben és az Aston Martin jelenleg is épülő új gyárában a kanadai versenyző. Az istálló fiatal pilótája úgy véli, jelenleg egy növekedési fázisban tartanak.
részletekNehéz helyzetben van az Aston Martin csapafőnöke
Tudta, hogy mire vállalkozott Mike Krack, amikor elfogadta az Aston Martin csapatfőnöki pozícióját. A szakember elmondása szerint tisztában volt azzal, mennyire nehéz dolga lesz az istállónál.
részletekLeclerc: Sokat tanultam Vetteltől
Karrierje során először számít esélyesnek a világbajnoki címre Charles Leclerc. A monacói pilóta úgy érzi, ebben sokat segíthetnek azok az apróságok, melyeket korábbi csapattársától lesett el.
részletekHülkenberg: Hiányzik a versenyzés
Sebastian Vettelt helyettesítve tért vissza a mezőnybe Nico Hülkenberg. A német pilóta lelkes volt és nem esett kétségbe a lehetőségek híján, mivel elfogadta a helyzetét.
részletekVettel kívülről segített az Aston Martinnak
A koronavírus miatt Szaúd-Arábiában sem indulhatott Sebastian Vettel, így a német pilóta idén még nem versenyezhetett. A csapatfőnöke szerint ennek ellenére igyekezett részt venni a munkában.
részletekA Mercedes partnerei aggódnak a motor miatt
Egyértelműen hátrányba került az idei évre a Mercedes csapata, ebben pedig az erőforrásuk teljesítménye is közrejátszhat. A németek partnerei szerint ez okozhatja a jelenlegi lemaradásukat.
részletekHülkenberg elégedett az első nappal
Miután Sebastian Vettel elkapta a koronavírust, így nem vehet részt a szezonnyitón. Nico Hülkenbergnek kevés ideje volt megszoknia az idei autót, de a német pilóta pozitívan értékelte a pénteki napot.
részletekSzafnauer: Nem lehet egyszerre két pápa
Noha saját elmondása szerint maradni szeretett volna az Aston Martin csapatánál, Otmar Szafnauer az idei évtől már az Alpine alakulatának dolgozik. A csapatfőnök szerint aláásták a tekintélyét.
részletekVettel: A középmezőny elején vagyunk
Bár pontosat nem tudott mondani, Sebastian Vettel úgy sejti, az Aston Martin közvetlen az élcsapatok mögött helyezkedik el az erősorrendben. A négyszeres világbajnok pozitívan értékelte a tesztet.
részletekSzafnauer: Maradni szerettem volna
Az idei esztendő egyik legnagyobb híre volt eddig, hogy az Aston Martin korábbi csapatfőnöke az Alpine istállójához igazolt át. A szakember most a döntése hátteréről árult el néhány dolgot.
részletekVettel nem egyedül nevezi el az új autóját
Már jó ideje hagyomány a négyszeres világbajnoknál, hogy valamilyen becenevet ad az általa vezetett versenyautóknak. Ez idén sem lesz másképp, Sebastian Vettel pedig elárult erről egy fontos dolgot.
részletekA Ferrari volt főnökét igazolta le az Aston Martin
A maranellóiak egykori csapatvezetőjével erősített az Aston Martin alakulata, ezzel pedig egy újabb neves szakember csatlakozott hozzájuk. Marco Mattiacci a márka kereskedelmi igazgatója lesz.
részletek