Alonso
Újabb részletek Alonso Indy 500-részvételéről
Szerdán érkezett mindenki általános megdöbbenésére a bejelentés, miszerint Fernando Alonso részt vesz az Indy 500-on idén. Csütörtökön újabb fontos részletekre derült fény.
részletekEzért lesz nehéz teljesítenie Alonsónak az Indy 500-on
A spanyol F1-es előtt hatalmas kihívások állnak, hiszen alig másfél hónapja van arra, hogy felkészüljön a világ egyik legnagyobb presztízsű versenyére - egy korábbi Indy 500 győztes szerint Alonso útja nem lesz éppen fáklyásmenet.
részletekAlonso-Montoya újratöltve - így várják Alonsót az IndyCarban
Szerda délután robbant a bomba, miszerint Fernando Alonso kihagyja az idei Monacói Nagydíjat és elindul az Indy 500-on. De vajon mindenki tárt karokkal fogadja a spanyol világbajnokot?
részletekMcLaren: Nem biztos, hogy Button ugrik be
Bár kézenfekvő döntés lenne az F1-ből a tavalyi év végén kiszálló Jenson Button visszahívása a Monacói Nagydíjra, hogy a távol lévő Fernando Alonsót helyettesítse, a csapat szerint egyelőre több név is van a kalapban.
részletekAz ember, aki Alonso miatt mondott le Indy 500-as álmáról
Hiábavaló lett volna a Honda, az IndyCar, a McLaren és az Andretti minden erőfeszítése, hiszen ha a néhai Justin Wilson öccse nem tesz hatalmas önfeláldozó szívességet, Fernando Alonsót idén nem láthatnánk az Indy 500-on.
részletekMcLaren - IndyCar és Le Mans is?
Fernando Alonso sokkolta a közvéleményt döntésével, hogy a McLaren és az Andretti csapat segítségével indul az idei Indy 500-on és kihagyja a Monacói Nagydíjat. Közben a Le Mans-i 24 órás is téma lett.
részletek„Tavaly is újonc győzött az Indy 500-on”
Azzal a csapattal, amellyel Fernando Alonso elindul az idei viadalon: a spanyolnak két csapatfőnöke is lesz, akiket nem ragaszt a pilóta tapasztalatának hiánya az oválpályákról.
részletekAlonso győzni megy az Indy 500-ra
A Monacói Nagydíjat az Indianapolis 500 kedvéért kihagyó Fernando Alonsót nem kisebb dolog motiválja, mint a győzelem, s hogy ő legyen a második versenyző, aki megszerzi a „három koronát”.
részletekSZENZÁCIÓ: Alonso az Indy 500-on!
Elképesztő hírt tett közzé a McLaren: Fernando Alonso kihagyja az idei Monacói Nagydíjat, hogy az Andretti, a McLaren és a Honda közös projektjével rajthoz állhasson az indianapolisi 500 mérföldes futamon.
részletek"Alonso ne is gondoljon másra, csak a McLarenre"
Van, aki szerint a kétszeres F1-es világbajnoknak el kell végeznie a munkáját, össze kell fognia a McLarent és nem kellene saját teljesítményét kiemelnie, vagy más csapatokkal foglalkoznia.
részletek„Nincs szükségem kib****tt italra!” – A legjobb rádióüzenetek Kínából
Panaszkodó versenyzők, pilótája nevét elfelejtő versenymérnök, és valaki, aki nem volt szomjas - KÍnában sem unatkoztunk az F1-es csapatok rádióforgalmazását hallgatva.
részletekAlonso Bahreinben ismét meglepetést vár
A McLaren istálló máris előretekint a hétvégi Bahreini Nagydíjra. Kínában kettős kieséssel zártak a wokingiak, ám addig Alonso erőn felül teljesítve a 7-8. helyen autózott és most is meglepetést vár.
részletek