DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Alonso

Alonso csapatot válthat 2018-ban

Fernando Alonso többnyire igyekezett türelmes lenni a McLaren-Honda problémái ellenére, idén azonban többször is nyíltan kritizálja csapatát. Most először viszont a csapatváltást is megemlítette.

részletek

Wolff odaszólt a Alonsónak és a McLarennek

A Mercedes F1-es csapatát sportigazgatóként irányító osztrák révén újabb személy iratkozott fel azok közé, akik a spanyol és a wokingiak Indy 500-as projektjét kritizálják.

részletek

Alonso: A motor gyenge, én jó vagyok

Nagyjából így összegezte a szombati időmérőt a kétszeres F1-es világbajnok: hihetetlen lemaradás az egyenesben, de csúcsformának beillő teljesítmény saját magától.

részletek

Alonso tagadja a szándékos versenyfeladást

Fernando Alonso az elmúlt hetekben több téma okán is a címlapokra került, mindközül a legrejtélyesebb ügye azonban az, ami a két héttel ezelőtti Bahreini Nagydíj végén történt és táptalajul szolgált az összeesküvés-elméletekhez.

részletek

Alonso: Kanadáig biztos nem lesz új motor

Nem jó hír a McLaren drukkereinek, hogy a kétszeres világbajnok szerint a mostani és a következő két versenyhétvégén sem áll elő a Honda új specifikációjú erőforrással.

részletek

Alonso: Itt sem fogunk csodát tenni

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája nem gondolná, hogy jobban teljesítenének az Orosz Nagydíjon, mint az előző versenyhétvégéken. A spanyol a pénteki szabadedzéseket értékelte.

részletek

Alonsót sokkolta, hogyan fogadták az USA-ban

A kétszeres F1-es világbajnok spanyol versenyző néhány napja még a Barber Motorsports Parkban ismerkedett az IndyCar világával, jövő héten pedig már tesztelni fog - állítása szerint elképesztő, mennyire lázba jöttek tőle az emberek az Indy 500-on való indulás bejelentés óta.

részletek

Turbócserék a Ferrarinál, közel a büntetés?

Az Orosz Nagydíj első szabadedzését megelőzően Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen autójában is turbót cseréltek, ez náluk már nem az első csere volt. Ha túl hamar érik el a limitet, végzetes lehet a világbajnokság szempontjából.

részletek

Alonso 75 évesen már nem akar Ferrari-kérdéseket

Amióta Fernando Alonso a csapat bajnoki esélytelenségére hivatkozva lépett ki Ferrari-szerződéséből és igazolt át a McLarenhez, mindenki azt figyeli, melyik istálló ér fel előbb a csúcsra, hogy kiderüljön, helyesen döntött-e a spanyol.

részletek

Alonso és a McLaren folytatná jövőre is

Fernando Alonso és a McLaren jövőjéről jó ideje keringenek szóbeszédek a paddockban, de most először tett rá komolyabb utalást a spanyol versenyző, hogy jövőre is folytatná és ezzel Zak Brown is egyetértett.

részletek

A McLaren nem akarta „megölni" Alonso motivációját

A spanyol F1-es pilóta kihagyja a Monacói Nagydíjat az Indy 500 kedvéért, a McLaren pedig úgy véli, motivációja megtartása szempontjából sokkal jobb Alonsónak, ha a Brickyardon indul május végén.

részletek

Montoya azt várja, hogy Alonso példája ragadós lesz

A korábbi Formula-1-es versenyző, Juan Pablo Montoya azt szeretné, ha Fernando Alonso kirándulása az Indy 500-ba nem egyszeri eset lenne, hanem más szériák top pilótái is összemérnék erejüket az 500-mérföldes versenyen.

részletek