DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Allison

Allison: Nincs közöm az idei Ferrarihoz

Mivel nyáron elhagyta az olasz gárdát, nem világos, mekkora ráhatása volt a neves szakembernek az SF70H tervezésére. Az azóta Mercedest erősítő mérnök tisztázta szerepét a győzelmekben.

részletek

Csalódott, tévéző és alvó pilóták – Ezt mondják az F1-esek péntekről

Egyetlen versenyző sem azt tervezte, hogy alig néhány kört tesz meg a pénteki szabadedzéseken. Egyesek a rajongókat sajnálják, mások inkább bosszankodnak – körkép a mai nyilatkozatokból.

részletek

Mercedes: Most semmit sem tudunk a gumikról

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is nagyon sajnálja a szurkolókat, James Allison arról beszélt, hogy miben okozhat komoly problémát a szinte teljesen törölt pénteki nap.

részletek

Nüanszok dönthetnek a Mercedes-Ferrari csatában

A Ferrari korábbi és a Mercedes jelenlegi mérnöke, James Allison, valamint a Scuderiánál az ő helyét elfoglaló Mattia Binotto szerint is apró dolgokon múlhat idén a győzelem - gőzerővel dolgozik mindkét fél.

részletek

Már régóta Allisont akarta a Mercedes

Toto Wolff szerint a világbajnok F1-es istállónál már jó ideje úgy gondolták, hogy az ex-ferraris mérnök a tökéletes megoldás számukra, de eddig nem volt elérhető.

részletek

Hogyan érinti a Ferrarit a mérnökök hiánya?

Két korábbi maranellói szakember is rivális csapatot erősít idén, a helyükre pedig nem érkezett hasonló kaliberű igazolás. Sergio Marchionne elnök szerint a csapatnak nincs szüksége „szuperhősre”.

részletek

Hivatalos: Ex-ferraris sztármérnököt szerzett a Mercedes

Megerősítést nyert a korábbi pletyka: a Ferrari korábbi technikai igazgatója, James Allison a Mercedesnél folytatja, ő lesz Paddy Lowe utódja az istállónál.

részletek

Miért nem jönnek a Ferrari-sikerek?

A Ferrari sorozatban 27 versenyt teljesített győzelem nélkül, utoljára pedig a 2015-ös Szingapúri Nagydíjon tudtak a dobogó legfelső fokára állni. De vajon mi gátolja a sikereket és mi segíthetne az olaszok teljesítményén?

részletek

Ezt mondja a Williams a Bottas-pletykáról

A grove-i csapat a találgatások középpontjává vált a napokban: a sajtóhírek szerint a Mercedes az ő versenyzőjüket vinné, ők viszont a Mercedes műszaki főnökére csaptak le.

részletek

Sajtó: Paddy Lowe is távozhat a Mercedestől

A friss F1-es világbajnok Nico Rosberg után az istálló egyik alapköve, a technikai igazgató Paddy Lowe is elhagyhatja a csapatot - legalábbis egyes források szerint nem tudtak megegyezni az anyagiakban.

részletek

James Allison a Mercedesnél térhet vissza?

A Ferrarit az idei szezon során elhagyó F1-es szakembert több nagycsapattal is összeboronálták már, de az lenne az igazán nagy fordulat, ha éppen a Scuderia legnagyobb riválisánál állna újra munkába.

részletek

Elképesztő Vettel elszántsága

A négyszeres F1-es bajnok három győzelmet szerzett a James Allison által tervezett 2015-ös Ferrarival, a gárda jövő évi modelljét viszont nélküle kell sikerre vinnie.

részletek