DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 4. szerda

ART

Vandoorne győzelemig viharzott az év első GP2-es futamán

A pole-ból induló belga pilóta a nyolcadik helyről küzdötte vissza magát az élre az év első GP2-es futamán, ahol egy négyes baleset miatt egy időre a safety car vette át az irányítást.

részletek

A Formula-3 bajnoka a GP3-ban folytatja

Míg Max Verstappen a héten első F1-es versenyén áll rajthoz, tavalyi legyőzője, Esteban Ocon most hozta nyilvánosságra 2015-ös terveit: csupán a GP3-as sorozat mezőnyében láthatjuk idén.

részletek

A Honda is keresi F1-es utánpótlását

A McLarentől függetlenül a motorpartner Honda is Formula-1-es utánpótlás-programot működtet: továbbra is az ART csapattal dolgoznak együtt a GP2-ben, ahol a japán F3 bajnoka versenyezhet.

részletek

Vandoorne egyetlen céllal marad a GP2-ben

Ahogy sejteni lehetett, a McLaren tesztpilótája az ART együttes kötelékében marad, azzal a szándékkal, hogy második évében megszerezze az utánpótlás-széria bajnoki címét.

részletek

A DTM-be, a Mercedeshez érkezhet Ocon?

Az F1 kapujában álló egyik legígéretesebb tehetség sorsa továbbra sem dőlt el. Lehetséges, hogy a 18 éves versenyző a Német Túraautó Bajnokságban folytatja.

részletek

Új csapat a DTM-ben, nyolc Mercedes

Csapatai és autói számát is növeli a Mercedes: az alacsonyabb formaautós kategóriákban sikert sikerre halmozó francia istálló, az ART csatlakozik a német mezőnyhöz.

részletek