DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Hamilton nem érzi jól magát Szaúd-Arábiában: „Nem az én döntésem itt lenni”

A hétszeres világbajnok Dzsiddában is kiállt az általa fontosnak tartott ügyek mellett: az emberi jogokat, LMBTQ-közösséget és nők autóvezetését említette meg.

Az első Szaúd-arábiai Nagydíjra kerül sor hétvégén Dzsiddában – a verseny megtartását emberi jogi aktivisták ellenezték. Lewis Hamilton, aki különböző társadalmi ügyek szószólójaként ténykedik, Bahreinhez és Katarhoz hasonlóan a mostani versenyhétvége csütörtöki sajtónapján is hangot adott aggályainak: elmondása szerint nem szívesen versenyez az országban.

„Ahogy a legutóbbi versenyen is elmondtam, úgy érzem, a sportnak és nekünk is kötelességünk, hogy felhívjuk a figyelmet egyes ügyekre, különösen az emberi jogokra olyan országokban, ahol versenyzünk” – mondta el Hamilton a hivatalos sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is részt vett.

„Jól érzem magam itt? Nem mondanám, hogy igen. De nem az én döntésem, hogy itt legyek, a sport döntött így. Legyen helyes vagy helytelen, hogy itt vagyunk, úgy érzem, fontos, hogy tegyünk a tudatosságért” – folytatta a nyolcadik világbajnoki címéért harcoló brit, aki ezen a hétvégén is a Katarban látott szivárványos sisakjában fog versenyezni.



„Itt és a következő versenyen is viselni fogom, mert ez probléma itt. Az LMBTQ+ közösségre vonatkozó törvényeik, ha valaki akarja, olvassa el őket, rémisztőek. Ezen változtatni kell. Érdekes például annak az esete is, hogy a nőknek szabad vezetni 2018 óta. Vajon valóban működik? Miért vannak börtönben még mindig nők autóvezetés miatt sok év óta? Számos változásra lenne szükség, és úgy vélem, a sportunknak többet kell tennie értük” – mondta Hamilton Dzsiddában.

Azt gondolnánk, a szaúdi szervezők rossz szemmel nézik Hamilton kiállását. Az ország autós és motoros szövetségének elnöke, Khalid Bin Sultan Al-Abdullah Al-Faisal herceg azonban elmondta, tiszteletben tartják a világbajnok nézőpontját.

„Jó látni, hogy az emberek kiállnak azért, amiben hisznek. Ugyanakkor nekünk saját kultúránk van, saját hagyományaink. Megértjük, hogy valaki, aki az ő hátterével rendelkezik, miért cselekszik így. Úgy vélem, azt kell tennie, amit tesz. Bármit támogat, mi tiszteletben tartjuk a véleményét” – mondta a szövetség elnöke a Sky Sportsnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: