DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hamilton állandó félelemben él a vírus miatt

A címvédőnek tavaly már ki kellett hagynia egy futamot a koronavírus miatt, ám akkor nem volt akkora érvágás. Most azonban sorsdöntő lenne. A brit nem is érti, mások miért ennyire nyugodtak.

Lewis Hamilton egyike azon versenyzőknek, akik már átestek a koronavíruson. Tavaly a címvédő Szahíri Nagydíja bánta, hogy beteg lett, ám akkor talán egy futamgyőzelem lehetett a legnagyobb veszteség. Idén azonban egy ilyen kiesés el is döntené a világbajnokságot Max Verstappen javára.

Nem csoda hát, ha Hamilton a korábbinál is óvatosabb. Amikor az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott, elmondta, nem is érti, más sportágak képviselői hogyan csinálják, hogy annyira nyugodtak. „Folyamatos félelemben él az ember. A körülöttem lévőknek nem nagy baj, ha kiesnek egy napot a munkából. Nekünk, autóversenyzőknek azonban sorsdöntő lehet. Ha kihagysz egy vagy két versenyt, az egész évednek annyi. Néhány más sportolón azt látom, hogy elképesztően nyugodtak, és nem érdekli őket, elkapják-e vagy sem. Ez annyira furcsa számomra.”



A hétszeres világbajnok azt is elárulta, milyen technikával igyekszik kiküszöbölni az újabb megfertőződést. „A szabályok néhol már kicsit lazábbak. De annyira könnyű figyelmetlennek lenni és bajba kerülni! Ezt mindig észben kell tartani. Én már nagyon másképp állok az emberi érintkezéshez, mint a múltban, mert mindenkitől távolságot tartok, és a lélegzetemet is visszatartom, ha emberek között vagyok.”

Idén már mutatkoztak olyan jelek, melyek szerint Hamilton nem teljesen heverte még ki a koronavírust – a Hungaroringen például rosszul is lett a verseny után – de ő mégis úgy érzi, jó úton halad a gyógyulásban, igaz, lassan jutott el idáig. „A szezon első fele volt a valaha volt legnehezebb. Nagyon keményen meg kellett küzdenem vele. Erősen koncentráltam a felépülésre és az edzésre, légzési technikákat sajátítottam el, és majdnem minden nap futottam. Az intenzívebb edzéseknek köszönhetően a forróbb futamokon nem voltak problémáim a nyári szünet után, ezért hálás vagyok. Végre úgy tűnik, legyőztem” – jelentette ki a címvédő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: