DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Óragyártó ellen veszített pert Hamilton

Az F1-es pilóta és jogi képviselői a Hamilton márkanév miatt szálltak harcba egy 1892 óta működő óragyártó márkával. Az Európai Unió egy három éve húzódó vita végére tett pontot.

Lewis Hamilton a 44IP nevű cégén keresztül vette fel a kapcsolatot az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalával, ahol a Hamilton márkanév tulajdonjogát akarta megszerezni attól a karóragyártótól, amit 93 évvel a pilóta születése előtt alapítottak Pennsylvaniában. A pert azzal magyarázták, hogy a Hamilton International veszélyezteti a fair piaci versenyt. Ezt az EU elutasította, de a 44IP februárban fellebbezett a döntés ellen. 

00120018_158 (1)



Az unió most a fellebbezést is elutasította, kihangsúlyozva: a megtámadott márkanév egyetlen szóból áll, ’Hamilton’, nem pedig ’Lewis Hamilton’, ami ráadásul egy elterjedt vezetéknév angol nyelvterületeken. A cég ráadásul 1892 óta, jóval a pilóta születése előttről ezt a nevet használja. Hamilton tehát semmilyen jogot nem formálhat arra, hogy a vezetéknevét márkanévként jegyezzék be, amikor az egy harmadik fél jogait sérti.

A pilóta 44IP nevű cége először akkor vont magára nemzetközi szintű figyelmet, amikor a Paradise Papers 2017-ben kiszivárogtatta több F1-es evrsenyző, köztük Lewis Hamilton adókerülési ügyét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: