Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 24. szombat
Bulvár

Súlyosan eladósodott a kétszeres világbajnok

Emerson Fittipaldi állítása szerint perköltséget sem tud fizetni, a bank azzal vádolja, hogy az Egyesült Államokban luxuskörülmények között él. 145 bírósági keresetet nyújtottak be a brazil ellen.

Jelentős adósságot halmozott fel az 1972-es és 1974-es Formula-1-es világbajnok, a brazil Emerson Fittipaldi, akire bírósági ügyek egész garmadája vár. A Filha de Sao Paulo lap beszámolója szerint hitelezői nem kevesebb, mint 145 keresetet adtak be az exversenyző ellen, összesen 8,6 millió euró (3,1 milliárd forint) tartozást követelve.



A fő hitelező, a Safra Bank ráadásul azzal is vádolja Fittipaldit, hogy vagyonát az Egyesült Államokba telepítette ki, ahol Floridában luxuskörülmények között él, hogy elkerülje az adófizetést hazájában. Az egyik ügymenet során Fittipaldi azt állította, nem tudja kifizetni a 2000 eurós perköltséget, egy évvel ezelőtt pedig ügyvéde fogalmazott úgy, a brazil „szinte nyomorban él”. Fittipaldi tagadja az ellene felhozott vádakat.

Az adósság fejében több évvel ezelőtt, 2016-ban számos relikviát foglaltak le a brazil Sao Pauló-i magánmúzeumából: 1976-os Copersucar F1-es autóját, 1989-es Indy 500-győztes Penske-Chevrolet-ját, valamint számos trófeát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?