DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Marko és Briatore is koronavírusos volt?

Dr. Helmut Marko és Flavio Briatore is úgy véli, hogy ők már átestek a betegségen különösebb baj nélkül - a tüneteik megvoltak, de akkor még nem tulajdonítottak ennek túl nagy jelentőséget.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már többször tett "érdekes" nyilatkozatot a koronavírussal kapcsolatban, nevezte már túlfújt dolognak és olyat is megemlített, hogy jobb lenne, ha Max Verstappen gyorsan elkapná a fertőzést és túllendülne rajta. Most az F1 Insidernek adott interjújában pedig arról beszélt, hogy szerinte ő már át is esett a betegségen, csak nem diagnosztizálták nála.

marko2_1



"Erős megfázásom volt erős köhögéssel február közepén. Ez az állapot tíz napig tartott, ami nálam szokatlanul hosszúnak számít. Ma már szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a vírus okozta" - idézi Marko szavait a portál. "Hogy miért gondolom ezt? Mert nem fertőződtem meg, amikor Dubaiban szálltam át Melbourne-ből hazafelé. Azon a reptéren emberek ezrei voltak egy légtérben a világ minden tájáról, köhögtek, érintkeztek egymással. Számomra az volt a koronavírus igazi melegágya, ahol el kellett volna kapnom, ha nem lettem volna már ellenálló vele szemben."

Marko szerint ez mutatja azt, hogy nem szabad pánikolni, az ő példája mutatja meg, hogy egy idős ember is átvészelheti a betegséget különösebb baj nélkül. Ugyanezt mondaj egyébként Flavio Briatore is: a korábbi F1-es csapatfőnök szintén úgy véli, hogy ő egyszer már megbetegedett. "Decemberben magas lázam volt, fájt a tüdőm, nehezen kaptam levegőt, de az orvosom nem tudott rá mit mondani. Aztán később, amikor Olaszországban is kitört a járvány, akkor mondta, hogy valószínűleg koronavírusos voltam."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: