Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 10. péntek
Bulvár

Hamis képet mutat a Netflix Magnussenékről

Ellenségeknek tűnhet a Drive to Survive sorozat alapján a Haas két pilótája, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. Magnussen Grosjean feleségével és gyerekeivel is jóban van, közös programot terveznek.

Nagy népszerűségnek örvend a Netflix Formula-1-es dokumentumsorozata, a két évados Drive to Survive a rajongók között, a versenyzők soraiban azonban nem egyöntetűen pozitív a megítélése. Először Max Verstappen tette szóvá, hogy a széria nem valódi személyiségét mutatja meg, a rendezők képesek kedvezőtlenebb színben feltüntetni, hogy a narratívát izgalmasabbá tegyék.

Hasonló álláspontot fogalmaztak meg a Haasnál. Az amerikai csapat fontos szerepet kapott a történetben, Günther Steiner szókimondó karaktere és a Kevin Magnussen – Romain Grosjean páros rivalizálása révén. A dán versenyző úgy érzi, a Netflix ellenséges viszonyt sugall köztük, pedig ez távol áll a valóságtól.



„Valójában jó kapcsolatot ápolunk. Beszélni is szoktunk a versenyek között, még a feleségével is. Kedvelem a gyerekeit, mindent összevetve nem helyes azt gondolni, hogy Romain és én ellenségek vagyunk” – beszélt arról, hogyan viszonyul valójában a csapattárshoz.

„Romain sárkányszörfözni szokott, én pedig vitorlázni szeretek, ezért tervezzük, hogy valamilyen közös programot csinálunk. Talán azután már nem fog az emberekben az a kép élni, hogy utáljuk egymást” – mondta el a dán BT lapnak.

„Ilyen a sport. A focicsapatban is ordibálnak egymással, de amikor véget ér a meccs és lekerül a csuka, a csapatbuszon már más a helyzet” – beszélt arról, hogy a sorozatban a Haasnál időnként elszabadulnak az indulatok, és repkednek a káromkodások. Magnussen kiemelte, a Netflix sorozatot nem szabad úgy kezelni, mint ami megmutatja az F1 valódi oldalát: „Remélem, a nézők megértik, hogy a Formula-1 nem csak annyi, amennyit a Netflixen látunk. Az megmutatja a csúcsokat és a mélypontokat, azaz a legizgalmasabb dolgokat, de abból nem mindent, ami közöttük van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?