DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hamilton visszaszólt Rosbergnek: A rekordjaim magukért beszélnek

„Mindig lesznek emberek, akik nem voltak annyira sikeresek, mint én, és hallatni akarják a hangjukat” – reagált Lewis Hamilton arra, hogy egykori csapattársa szerint hockenheimi betegsége csak a műsor volt.

A Mercedesnél csapattársakként 2014 és 2016 között rivalizáló Lewis Hamilton és Nico Rosberg közti ellentétek utóbbi visszavonulása óta sem simultak el. Hol tévés szakértőként, hol YouTube-csatornáján, de a német rendszeresen érezteti, az ötszörös világbajnok továbbra sem a szíve csücske.

Legutóbb például arról beszélt, hogy Hamilton Hockenheimben valószínűleg semmiféle egészségi problémától nem szenvedett. „A betegség is a Lewis Hamilton Show része, szereti nehezebbnek feltüntetni a dolgokat” – fogalmazott a 2016-os bajnok. A pontverseny éllovasa azzal kezdte válaszát, hogy ő még egyszer sem nézett bele a csatorna egyik adásába sem.



„Soha nem is láttam még a blogját. Semmiféle befolyása nincs az életemre. Hogy igaza van vagy nincs, nem érdekel. Igaz, hogy joga van elmondani a véleményét, de azt hiszem, a rekordjaim és eredményeim magukért beszélnek. Mindig lesznek emberek, akik nem voltak annyira sikeresek, mint én, és hallatni akarják a hangjukat. Rendben is van ez így. Olvastam egyszer egy könyvet, amiben az volt, hogy ha rosszat beszélnek rólad, ne vedd magadra, mert igazából magukról beszélnek” – mondta a Magyar Nagydíjat követő sajtótájékoztatón Hamilton.

A betegség a Hungaroringen már egyáltalán nem befolyásolta a 81. győzelmét szerző versenyző teljesítményét: „Kiválóan érzem magam. Jó formában vagyok. Talán nem jobb formában, mint bármikor, mert egy hete még beteg voltam. De ezen a héten erősebben szerettem volna visszatérni, és sikerrel is jártam. 34 éves vagyok, de úgy érzem, jobb munkát végzek, mint valaha” – beszélt az újságíróknak Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: