DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Schumacher menedzsere feladta a reményt

Willi Weber, Michael Schumacher egykori menedzsere már nem reménykedik abban, hogy a hétszeres világbajnok legenda valaha is felépül 2013-ban szerzett, súlyos agysérüléseiből.

Évtizedeken keresztül elválaszthatatlanok voltak, több, mint húsz éven át volt az idősebb Schumacher menedzsere Willi Weber. Ezalatt az idő alatt rendkívül szoros barátság alakult ki kettejük között, sőt, hasonlóan közel került a világbajnok egész családjához.

Weber legbelül végig reménykedett, hogy jó barátja egyszer majd felépül a 2013 decemberében egy síbaleset során szerzett, nagyon súlyos fejsérüléséből. Erre viszont szerinte most már semmi esély sincsen, bár nagyon nehéz, de igyekszik lezárni magában ezt a fejezetet, különben megőrjítené, ha állandóan ezen gondolkodna.

Schumachernek egyik kedvenc hobbija, a síelés lett a végzete


„Hosszas búslakodás után pontot tettem magamban az ügy végére és lezártam. Más esetben az őrületbe kergetne folyamatosan erre gondolni. Együtt töltött időszakunk életünk legjobbja volt, ebben a húsz évben rengeteget voltunk együtt jóban és rosszban is” – nyilatkozta Willi Weber a Bunte című lapnak.

„Sajnos azonban a sorsunk már nem a mi kezünkben van. A mallorca-i költözés híre? Meglepett volna. Michael soha nem akart Mallorcán élni, nem érezte jól magát ott. Nem ez volt álmai szigete, bár sokan azt gondolták, hogy szerette Mallorcát. Ebben semmi igazság nincs.”

„Barátom soha nem fog rendesen felépülni komoly sérüléseiből” – tette hozzá a menedzser, ez pedig nagyon szomorú a motorsport világa számára. Egy ideje még nagyobb figyelem övezi Michael fiát, Mick Schumachert, aki a Formula-3-ban teljesít remekül és hatalmas esélye van arra, hogy megszerezze a bajnoki címet. Végső célja pedig a Formula-1-be való bekerülés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: