DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

Finomhangolás – Újra csúcsformában az Audi Q2

Q2 sorozatával trendalapító modellel jelent meg az utakon négy évvel ezelőtt az Audi, mégpedig komoly sikerrel. A kompakt SUV-modell most még egyértelműbben juttatja kifejezésre progresszív karakterét – kívül új fényszórókkal kidolgozott, még markánsabb vonalakkal, míg belül további Audi connect szolgáltatásokkal és vezetői segédrendszerekkel. Az Audi Q2 vonzza a tekinteteket, miközben még élvezetesebb vezetést kínál.

 A sokszög, mint formai alapelv – a külső dizájn

Az Audi Q2 a mindennapok és a szabadidő robusztus és sokoldalú kísérője, vonalvezetése pedig hűen tükrözi karakterét: a kompakt-SUV egyszerre sportosan megnyújtott és erőteljes, miközben sarkaival és éleivel kimondottan magabiztos hatást kelt. Frissítése során a Q2 hosszúsága néhány milliméterrel, 4,21 méterre nőtt, míg 1,79 méteres szélessége éppúgy változatlan maradt, mint 1,54 méteres magassága. 0,31-os légellenállási együtthatójával (cw) (sportfutóművel) élen jár e piaci szegmensben.

a205061_medium_resize



A formatervezők ezúttal hátuljának kialakításában is megjelenítették a Q2 elejét és vállövét eddig is jellemző sokszög-motívumot, s a hátsó lökhárítóba integrált diffúzorbetétet nagyméretű ötszög-alakzatokkal formálták meg. Ugyancsak átdolgozták az orr vonalvezetését, a fényszórók alatti felületek most még határozottabban emelkednek ki. A nyolcszögletű Singleframe hűtőrács némileg alacsonyabbá vált, így még szélesebb hatást kölcsönöz az autó elejének, rácsbetétje pedig szintén sokszög-motívumot mintáz. Az advanced és az S line felszereltségi szinten a hűtőrács és a motorházfedél között a márka ikonja, az Audi Sport quattro megoldására utaló, keskeny nyílások tűnnek fel. A nagyméretű légbeömlő nyílásokat idéző alakzatok szintén még kifejezőbbek, különösen az S line változaton.

Az ügyfél kívánsága szerint: LED- vagy Matrix-LED-fényszórók

A LED-technikájú fényszórók már az Audi Q2 alapkiviteléhez tartoznak, extrafelszerelésként pedig Matrix-LED-fényszórók is rendelkezésre állnak. Utóbbiakban hét önálló, ám közös modulban elhelyezett LED-egység állítja elő az intelligens szabályzású távolsági fényt, amely mindenkor a közlekedés további résztvevőinek vakítása nélkül és a lehető legintenzívebben világítja meg az utat. A nappali menetfényt tíz, egyaránt rombusz-alakú optika mögött működő fénykibocsátó dióda produkálja, míg a dinamikus irányjelző feladatát további hét LED-fényforrás látja el.

front_resize_1

A hátsó lámpatestek esetében kétféle LED-opció közül választhatnak a vásárlók, dinamikus irányjelzővel vagy anélkül. Ha a felszereltségben a Matrix-LED-fényszórók is szerepelnek, hátul az alapkivitelhez tartozik a dinamikus irányjelző. Mindezeken túl nyitásakor, illetve zárásakor az új Q2 fényszórói és hátsó lámpái egyéni fényanimációjával is vonzza a tekinteteket.

A kompakt SUV-modell színpalettáján öt új árnyalat is szerepel. Az Almazöld premierjét tartja az Audi kínálatában, míg a Manhattan-szürke, a Navarra-kék, a Nyílszürke és a Turbókék a Q2 választékában számít újdonságnak. A C-oszlopok pengemotívuma (Blade) a karosszéria színére fényezve vagy felszereltségtől függően fekete, szürke vagy ezüstszínben jelenik meg. A karosszéria alsó részének kiegészítő elemei háromféle kivitelben állnak rendelkezésre: alapesetben szemcsés fekete, míg az advanced szinten Manhattan-szürkére, az S line változaton pedig a karosszéria színére fényezett felülettel.

a205052_medium_resize

Új felszereltségi csomag koncepció – utastér és felszereltség

Az Audi Q2 tágas utastere akár öt személy számára is elegendő helyet kínál. Belső dizájnja külseje feszes formai nyelvezetének harmonikus folytatása. A légbefúvó nyílásokat és a sebességváltókart – illetve az S tronic váltómű karját – egyaránt újszerű megjelenés jellemzi. Az alapváltozat helyett az S line belső kialakítást is megrendelhetik a Q2 vásárlói, s mindkét utastérváltozat szabadon kombinálható a három külső kivitellel. Az extrafelszerelésként rendelhető Hangulatvilágítás-csomag plusz részeként a műszerfal dekorbetétjei és a középkonzol térdtámaszai egyaránt elegáns háttérvilágítást kapnak.

Újdonság a kínálatban a Dinamica mikroszálas anyag, amely az Alcantara kárpitot váltja le. Az Audi nyolc csomagba rendezte kárpitanyagait és belső színeit, amelyek közül négy az alapkivitelű, négy pedig az S line utastérhez választható. Az extrafelszereléseket szintén csomagokba csoportosították, specifikáció szempontjából áttekinthetőbbé téve a széles kínálatot. Legyen szó légkondicionálásról, kényelemről, különböző funkciókról, beltérről, infotainment-berendezésekről vagy vezetői segédrendszerekről – minden csomagot úgy állítottak össze, hogy megfeleljenek az ügyfelek kívánságainak. Az Audi a jövőben valamennyi modellsorozatára alkalmazni kívánja e koncepciót, mégpedig világszerte, a jelentős piacok igényei szerint alakítva.

A Q2 extrafelszerelései között szerepelnek a határozottan kiformált oldalpárnákkal kialakított sportülések, az állítható magasságú első utasülés, a kétzónás automatikus légkondicionáló berendezés és az állóhelyzeti fűtés. A kompakt-SUV csomagterének térfogata változatlanul 405, illetve a hátsó üléstámla lehajtását követően 1050 liter. Kívánságra elektromos mozgatású csomagtérajtó és vonófej is rendelhető.

Digitális világ: kezelés, kijelzők, infotainment és Audi connect

Az ajánlat a kezelés és a kijelzők területén is többszintű, s az analóg kombinált műszeregységtől és a DAB+ vételt is kínáló MMI Rádió plusz technikától egészen a 12,3 col képátlójú Audi virtual cockpit műszeregységig és a 8,3 col képátlójú képernyővel működő MMI Navigációs rendszer plusz berendezésig terjed. Utóbbi a központi alagút konzolján elhelyezett forgató-/nyomógombbal (MMI touch) vagy természetes hangvezérléssel működtethető. A hardverkínálatot olyan modulok teszik teljessé, mint például az Audi phone box két, töltési funkcióval és anélkül kínált változata. A 705 W teljesítményével összesen 14 hangsugárzót vezérlő Bang & Olufsen Premium Sound System egyedülálló a kisméretű SUV-modellek piaci szegmensében.

Az MMI Navigációs rendszer plusz technikája a gyors adatátvitel szolgálatában LTE-modult is tartalmaz, illetve WLAN-hotspotot is kínál, amellyel az utasok mobileszközeiket csatlakoztathatják. Ez az infotainment-csúcsrendszer az Audi connect szolgáltatásait is elhozza a Q2 fedélzetére, köztük az Online közlekedési információkkal (Online Traffic Information). Egyaránt újdonság az Audi connect vészhívás és szerviz (Audi connect Emergency Call & Service) és az Audi connect távirányítás (Audi connect Remote & Control) szolgáltatás, például az autó lezárását vagy épp üzemanyagszintjének és rendelkezésre álló hatótávjának lekérdezését is lehetővé téve a távolból. A járműtulajdonos ennek során a díjmentes myAudi alkalmazást veheti igénybe okostelefonján. Az adatátvitel kikapcsolásához az MMI-rendszerben az új Adatvédelmi üzemmódot (Privacy Mode) aktiválhatják az ügyfelek.

a205045_medium_resize

Öt nagyteljesítményű erőforrás – három TFSI és két TDI

Az Audi Q2 erőteljes benzinmotorral érkezik: az 1,5 TFSI teljesítménye 110 kW (150 LE), s 250 newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál. E kulturált járású négyhengeres aggregát az NEDC-ciklus szerint mindössze 5,4-5,1 liter üzemanyagot igényel 100 kilométerenként, amihez kilométerenként 124-116 gramm szén-dioxid-kibocsátása párosul. Cylinder on Demand (COD) gazdaságosságnövelő rendszere a motor alacsony terhelési és fordulatszám-tartományain átmenetileg leállítja a második és a harmadik hengert.

Az év végéig további TDI- és TFSI-motorok is érkeznek, s valamennyi megfelel az új Euro 6 AP kipufogógáz-szabvány előírásainak. A dízelek nitrogénoxid-kibocsátását (NOx) a Twindosing technika mérsékli a lehető legalacsonyabbra, ahol két SCR-katalizátor – az egyik közvetlenül a motor után, míg a másik a jármű padlózatában elhelyezve – működik együtt, s más-más üzemi tartományokat lefedve egészítik ki egymás hatását.

a205043_medium_resize

Az 1.5 TFSI erőforrással szerelt Audi Q2 alapkivitelében hatfokozatú manuális sebességváltóval gördül le a szerelőszalagról, extrafelszerelésként pedig a hétfokozatú S tronic váltóművel is megrendelhető. Egyes motorváltozatokhoz a quattro összkerékhajtás is rendelkezésre áll, amelynek többlamellás tengelykapcsolója új generációs technika, s a motor forgatónyomatékát szükség szerint részben vagy akár egészben is a hátsó kerekekre irányíthatja. Mindemellett mintegy egy kilogrammal könnyebb elődjénél és számos részletmegoldása – például csapágyai és olajellátása – növeli tovább hatásfokát.

A Q2 alapvető karaktere – sportos és agilis

A kompakt Audi Q2 már alapkivitelében is agilis SUV-modell. A bekormányzási szög növekedtével egyre közvetlenebb áttételű progresszív kormányzás itt a szériafelszereltség része, manőverezéskor a Q2 irányíthatósági tulajdonságait, kanyargós úton pedig menetdinamikai képességeit javítva jelentősen. Kívánságra az Audi a karosszériát 10 milliméterrel mélyebbre süllyesztő sportfutóművet is szállít, további alternatívaként pedig a kényelem és a dinamika közötti tartományt szélesítő csillapításszabályzással kiegészített felfüggesztés szerepel a programban. Ekkor az egyébként önállóan is megrendelhető Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszer is a felszereltség része.

A keréktárcsák és gumiabroncsok választéka 16 col peremátmérőtől, illetve 205/60 mérettől indul, csúcsán pedig az Audi Sport 235/40 jelzésű gumiabroncsokkal szerelt, 19 colos könnyűfém keréktárcsái állnak, s három új keréktárcsa-modellt is tartalmaz. Közel 15 centiméteres szabadmagasságával az Audi Q2 könnyű terepen is jól mozog, elektronikus menetstabilizáló rendszerében (ESC) pedig terepes üzemmód is választható.

a205054_medium_resize

Felsőbb kategóriákból – vezetői segédrendszerek

A Q2 bizonyos vezetői segédrendszerei közvetlenül a felsőkategóriából érkeztek. A szériafelszereltséget bővítő Audi pre sense front a balesetek megelőzése vagy súlyosságuk mérséklése szolgálatában radarérzékelőjével figyeli az autó előtti területet, s az éppen igénybe vett forgalmi sáv nem szándékos elhagyására figyelmeztető berendezés (Lane Departure Warning) is az alapkivitelhez tartozik. Az extrafelszerelésként rendelhető rendszerek a Vezetés (Drive), a Biztonság (Safety) és a Parkolás (Park) csomagokra osztva választhatók. A vezetői segédrendszerek Parkolás (Park) összeállításában egyebek mellett tolatókamera és a Parkolássegítő rendszer plusz (Parking System plus) technikája is szerepel, a magasabb szintet pedig az autót önállóan a parkolóhelyre be- illetve kikormányzó Parkolási asszisztens (Park Assist) képviseli. A vezetői segédrendszerek Biztonság (Safety) csomagja a Sávváltás-figyelmeztetés (Side Assist), a Hátsó keresztirányú forgalom asszisztens (Rear Cross-traffic Assist), valamint az Audi pre sense basic és Audi pre sense rear technikáit foglalja magában.

A vezetői segédrendszerek Vezetés (Drive) csomagja az Adaptív menetasszisztens (Adaptive Cruise Assist) formájában olyan új highend-rendszert is tartalmaz, amely az MMI Navigációs rendszer plusz navigációs berendezéssel, az Audi virtual cockpit műszeregyeséggel és az S tronic sebességváltóval rendelhető együtt, s számos menethelyzetben messzemenőkig átveheti a vezetőtől a gyorsítás, a lassítás és az éppen igénybe vett forgalmi sávon belüli kormányzás feladatát. Az autó oldalirányú vezetésének fenntartásához a sofőrnek elegendő enyhén megérintenie a teljes rendszer részét képező kapacitív kormánykereket, ezzel jelezve folyamatos figyelmét. Az Adaptív menetasszisztens a gépkocsi teljes sebességtartományában működtethető, s a Közlekedési táblák kameraalapú felismerő funkciójával (Traffic Sign Recognition) együttműködve arról is gondoskodhat, hogy az autó bizonyos helyzetekben – például lakott terület kezdetét jelző tábla előtt – automatikusan lassítson. Amint ismét nagyobb tempó engedélyezett, a Q2 önállóan újra felgyorsul.

a205046_medium_resize

Árak – a piaci bevezetésre „edition one” különleges változat

Az Audi Q2 2020 szeptemberétől rendelhető az európai piacokon, alapára várhatóan 8.747.000 forint körül alakul, a 150 lóerős 1.5 TFSI motorral pedig 9.270.000 forinttól vásárolható meg (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 5,4 - 5,1; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 124 - 116). A piaci bevezetésre érkezik az exkluzív felszereltségű „edition one” különleges modellváltozat is, amely Almazöld vagy Nyílszürke színben, specifikus elemekként pedig szürke kontrasztárnyalatú S line lökhárítóval és nagyméretű tetőlégterelővel készül. Külső kiegészítői, mint a visszapillantó tükrök házai és az Audi-karikák, feketére fényezve tűnnek fel, emellett Matrix-LED-fényszórók, az Audi Sport 19 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsái és sportfutómű teszi még karakteresebbé megjelenését.

Utasterében az S line belső kialakítással fogad a Q2 edition one, fekete szövet mennyezetkárpittal, a sportülések ugyancsak fekete műbőrkárpitján pedig Kőszürke kontrasztárnyalatú díszvarrásokkal. A küszöbök megvilágított alumíniumbetétet kapnak, a pedálok és a lábtámasz rozsdamentes acélból készülnek, a bőrbevonatú sportkormány pedig alul egyenesített karimájú. A felszereltséget a Hangulatvilágítás-csomag plusz és háttérvilágítású dekorelemek teszik teljessé.

A megadott felszereltségek, adatok és árak a hazai modellprogramra érvényesek. A változtatás és a tévedés joga fenntartva!

* Az üzemanyag-/elektromosáram-fogyasztási és a szén-dioxid-kibocsátási adatok a megadott tartományban a választott keréktárcsák/gumiabroncsok függvényeként alakulnak.

** Az említett és a német piacon elérhető modellek üzemanyag-fogyasztási és szén-dioxid-kibocsátási értékei együttesen a jelen médiainformáció végén található felsorolásban tekinthetők meg.

Az említett modellek üzemanyag-fogyasztási és szén-dioxid-kibocsátási adatai

Audi Q2 35 TFSI manuális sebességváltóval (110 kW/150 LE)

Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 5,4 - 5,1

Szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 124 - 117

Audi Q2 35 TFSI S tronic sebességváltóval (110 kW/150 LE)

Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 5,3 - 5,1

Szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 121 - 116

(Az üzemanyag-fogyasztási és a szén-dioxid-kibocsátási adatok, illetve gazdaságossági besorolások a megadott tartományban a választott keréktárcsák/gumiabroncsok függvényeként alakulnak.)

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: