DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Egész évben ünnepel az idén 100 éves Citroen

Még éppen csak elkezdődött az új esztendő, de a színfalak mögött már hónapok óta készül a 2019-es évre a Citroen. És nem véletlenül, hiszen a márka idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját.

A különleges jubileum ünnepi eseményeinek megtervezésekor a márka egy egyszerű kérdésből indult ki: hogyan ünnepelte volna maga az alapító André Citroen a márka századik születésnapját? Ez az eredeti kezdeményezéseivel (az Eiffel-tornyon világító felirat, úttörő autós expedíciók stb.) a modern kommunikáció atyjának is tekinthető, határozott vízióval rendelkező ember biztosan rendhagyó módját választotta volna a megemlékezésnek.

100 EV LOGO



Eredeti örökségéhez híven a Citroen nagyszabású és merész tervvel készül, melynek keretében különleges események és nemzetközi rendezvények tarkítják majd az évet. Íme egy kis ízelítő:

EGY EMBERKÖZPONTÚ MÁRKA 100. SZÜLETÉSNAPJA

A Citroen alapításának századik évfordulóján egy olyan márkát ünnepelünk, amely az „Inspired by you” jelmondat jegyében mindig is az embereket és azok mindenkori életmódját helyezte a középpontba. A nagy tömegeket megmozgató, népszerű rendezvények segítségével egy olyan márka százéves történetét elevenítjük fel, amely szerte a világon minden generációra meghatározó hatást gyakorolt:

- RETROMOBILE 2019 KIÁLLÍTÁS (Párizs, Porte de Versailles, február 6–10.)

Az autórajongók számára kihagyhatatlan, nagy népszerűségnek örvendő találkozóra a Citroen különleges tervvel készül: az 1200 m2-es ünnepi standon 3 kategóriában összesen 30 ikonikus modell várja a látogatókat:

 10 szériamodell: Type A 10 HP, C3 5 HP, Traction Avant, Type H, 2 CV, DS 21 Pallas, Méhari, CX 25 Prestige, C6, új C5 Aircross SUV

 10 tanulmányautó: C10, GS Camargue, Karin, Activa 1, Xanae, Osmose, C-Métisse, GTbyCitroen, Tubik, CXPERIENCE

 10 versenyautó: Scarabée d’Or, Petite Rosalie, az 1969-es marokkói raliról ismert DS 21, az 1971-es marokkói ralin induló SM, 2 CV Raid Afrique, ZX Rallye Raid, Xsara Kit Car, C4 WRC, C-Elysée WTCC, C3 WRC

A kiállítás alkalmából egy speciális centenáriumi katalógus készül a gyűjtőknek, benne az említett 30 modell történetével. 

2CV

- „STREET BURST DAY” (Párizs, június 13–16.)

Mivel a legelső Citroen (Type A) 1919 júniusában debütált Párizsban, a márka ezt a hónapot választotta annak a különleges jubileumi eseménynek az időpontjául, melyet ‘STREET BURST DAY’ néven a francia főváros szívében készül megrendezni. A nevével a ‘Birthday’ szóra utaló rendezvény igazi világpremier lesz: a márka egyik éjszaka lezárja Párizs egyik utcáját, ahol a márka 100 éves történetének jelképeként 100 Citroen modellt helyez el. Ezek egy része gyűjtőktől és a márka saját gyűjteményéből származik, de tanulmányautók is találhatók majd közöttük. A meglepetés mindenki számára garantált. Az egyedülálló kiállítás a hét végéig szabadon látogatható, ha pedig valaki lemarad róla, a közösségi oldalakon kísérheti figyelemmel az eseményeket. 

- GOODWOODI FESZTIVÁL (Nagy-Britannia, július 4–7.)

A „Goodwood Festival of Speed” 1993 óta az autórajongók obligát találkozóhelye. A különböző korokból származó versenyautókat és -motorokat felvonultató rendhagyó „kerti parti” hagyományosan Angliában, Richmond hercegének sussexi birtokán kerül megrendezésre. Századik születésnapja alkalmából a Citroen is csatlakozik az ünnepi eseményhez: a történelmi modellek mellett a legmodernebb koncepcióautóit is kiállítja, régi és újabb WRC versenyautóival pedig különleges bemutatókra készül. 

- „AZ ÉVSZÁZAD ÖSSZEJÖVETELE” (La Ferté-Vidame (Eure-et-Loir), július 19–21.)

A centenáriumi ünnepségsorozat egyik megkerülhetetlen csúcspontjának ígérkezik az az esemény, mely a gyűjtők ((Amicale Citroën & DS France) kezdeményezésére, az Aventure Peugeot Citroën DS-szel együttműködve kerül megrendezésre. „AZ ÉVSZÁZAD ÖSSZEJÖVETELE” névre hallgató rendezvényre a la Ferté-Vidame-ban található legendás tesztpályán kerül sor, azon a titkos helyszínen, ahol annak idején a 2CV-t is tökéletesítették. A nemzetközi találkozó több szempontból is történelmi jelentőségűnek ígérkezik: a három nap alatt várhatóan több mint 11 000 gyűjtő, közel 5000 kiállított autó és akár 50 000 látogató is megfordul majd a helyszínen. A márka többek között egy egyedi kiállítással támogatja a kezdeményezést.

Bővebben lásd a CCC egyesület internetes oldalán: https://citroencc.com

- „GENERÁCIÓRÓL GENERÁCIÓRA” (szeptembertől a közösségi oldalakon)

Egy százéves múltra visszatekintő márka története elképzelhetetlen a leghűségesebb hívei odaadó támogatása nélkül. A Citroen „GENERÁCIÓRÓL GENERÁCIÓRA” című eredeti digitális animációjában ezek előtt az emberek előtt tiszteleg. Az elképzelés szerint a világ különböző tájairól származó, a Citroenhez több generáció óta hűséges családok, cégek vagy kereskedők egy videofilmben vallanak a márkához fűződő viszonyukról. A közösségi oldalakon közzétett kisfilmek egytől egyig arról a lelkesedésről tanúskodnak, amelyet a Citroen modellek szerte a világon kiváltanak.

- „CITROEN STORIES” (októbertől a közösségi oldalakon)

Egy újságíró világkörüli útra indul egy új C5 Aircross SUV-val. Útja során olyan Citroën-rajongókat keres fel, akik ikonikus modellek tulajdonosai, és szívesen vallanak a márkával való különleges kapcsolatukról, megosztva velünk saját Citroën gépkocsijuk történetét is. Az útba ejtett hét országban készült videointerjúkat a közösségi oldalakon lehet megtekinteni.

C4 CACTUS ORIGINS

EGY ÚTTÖRŐ MÁRKA 100. SZÜLETÉSNAPJA

A Citroen alapításának századik évfordulóján egy olyan márkát ünnepelünk, amelyik kezdettől fáradhatatlanul kutatja az autózás jövőjét, és mindig az adott kor elvárásainak megfelelő innovatív megoldásokat kínál. A márka a centenárium alkalmából a jövő autójáról való vízióját 2 egyedülálló tanulmányautó formájában mutatja be:

- #1. TANULMÁNY (február)

A februárban leleplezett és elsőként a márciusi genfi autószalonon kiállított első tanulmány a Citroen városi közlekedésről vallott elképzelését testesíti meg.

- #2. TANULMÁNY (május)

A májusban leleplezésre kerülő és elsőként a párizsi Vivatech kiállításon bemutatkozó második tanulmány a kényelem Citroen-féle értelmezéséről ad képet.

EGY IKONIKUS MÁRKA 100. SZÜLETÉSNAPJA

A Citroen alapításának századik évfordulóján azonban nem csak egy márkát ünnepelünk. Egy merészségéről, kreativitásáról és a francia életstílusról híres népszerű ikon előtt is tisztelgünk, mely legendás modelljei, egyedi kommunikációja és emlékezetes sporteredményei révén szerte a világon elismerést vívott ki magának. Ezek a tulajdonságok 100 éve a Citroen sajátos identitásának részei, és a márka a centenárium alkalmával külön is megemlékezik róluk:

- MÁRKAKAMPÁNY ÚJ VÁLTOZATBAN (2018.  december 30. óta a tévében)

A 2018. márciusban készített első rész után a Citroen márkakampánya a centenárium alkalmával most új változatban jelentkezik. Négy új jelenetben is láthatjuk majd az időutazó autóstoppost. A kampányfilmben a márka történetétől elválaszthatatlan személyiségek is felbukkannak majd: a híres reklámszakember Jacques Séguéla egy DS fedélzetén, Sébastien Loeb pedig a Xsara WRC-jében. Az új reklámfilm hosszú verziója:

- „ORIGINS” GYŰJTŐI KIADÁS (januártól)

Az „Origins” gyűjtői kiadás egy speciális széria, mely kifejezetten a centenáriumra, nemzetközi forgalmazásra készült. A Citroen C1, C3, C3 Aircross kompakt SUV, új C4 Cactus limuzin, C4/Grand C4 SpaceTourer és C-Elysée modelleket tartalmazó gyűjtői kiadás többek között különleges színvilágával és anyagválasztásával tűnik ki, így például a karosszériát díszítő „Origins since 1919” felirattal harmonizáló bronzszínű elemekkel. Az érintett modellek Franciaországban már most rendelhetők, kivéve a C1-et és a C3 Aircrosst, melyek a második negyedévtől kerülnek forgalmazásra. Magyarországon a C3, C3 Aircross és C4 Cactus modellek lesznek elérhetőek ebben a különleges kiadásban.

- „CITROEN ORIGINS” VIRTUÁLIS MÚZEUM A CENTENÁRIUM SZÍNEIBEN (januártól)

A 2016-ban indított Citroen Origins weboldal (www.citroenorigins.com) rendszeresen frissül. A márka több mint 40 országban és 23 nyelven elérhető virtuális múzeuma 2019-ben nem kevesebb mint 5 új modellel gyarapodik. A 3D-ben, speciális hangsávval megjelenített autókkal 79-re bővül a bemutatott modellek száma. A weboldal januártól a centenárium színeibe öltözik, és értékes információkkal szolgál az ünnepi rendezvénysorozat menetrendjéről. Az oldal különleges, rövid ideig látható kiállításoknak is otthont ad majd, és fotókkal és videókkal kíséri a jubileumi év főbb eseményeit.

- A CENTENÁRIUMRA KÉSZÜLT ÚJ CITROEN KIEGÉSZÍTŐK ÉS JÁTÉKOK (januártól)

„Papa, Mama, Citroen”: ez az a három szó, amelyet André Citroën szeretett volna, hogy a gyerekek először kiejtsenek, amikor még a húszas években piacra dobta a Citroen játékokat. Az akkoriban szokatlan kezdeményezésnek egyetlen célja volt: az otthonokban már a legkisebbek körében is ismerőssé tenni a márka nevét. Ennek szellemében a Citroen a százéves évfordulóra új kiegészítőkkel készült, melyek a húszas évekbeli Citroën vizuális világát idézik: bádogbögrék, kártyák, memóriajáték, valamint a híres MONOPOLY teljes egészében Citroenre szabott kiadása. A márka mellesleg régi modellekről mintázott, korábban nem kapható modellautókat, valamint régi és mai autókat tartalmazó gyűjtői kollekciókat is kínál.

- „100 ÉV CITROEN-REKLÁM” – JACQUES SÉGUÉLA GYŰJTŐKNEK KÉSZÜLT KÖNYVE (március)

A Citroen az elmúlt 100 évben nemcsak szakértelmével, de reklámkommunikációjával is kitűnt. Míg a versenytársak hirdetésekkel voltak elfoglalva, André Citroen – az Eiffel-torony kivilágítása, hernyótalpas terepjáróval való expedíciók, közúti jelzőtáblák, Citroën játékok stb. formájában – már mai értelemben vett reklámot csinált. Minden eszközt megragadott a márka hírnevének megalapozására. Ez a fajta merész kommunikáció azóta is része a Citroen-kultúrának. A márka történetének eme egyedülálló aspektusáról készített könyvet az évfordulóra Jacques Séguéla reklámszakember, a márka 80-as évekbeli emlékezetes reklámfilmjeinek készítője („chevrons sauvages”, Visa GTi a Clémenceau repülőgép-hordozón, AX a kínai nagy falon stb.). A Franciaországban március végén megjelenő, gazdagon illusztrált album angol és kínai fordításban is kapható lesz.

- A CENTENÁRIUM SZÍNEIT MAGÁRA ÖLTŐ KERESKEDELMI HÁLÓZAT (januártól)

A Citroen kereskedések a világ minden táján szintén a centenárium színeibe öltöznek, amit az alkalomhoz tervezett külső és belső látványelemek egészítenek ki: az irányító táblákon, zászlókon, bannereken, totemeken és matricákon egytől-egyig a bronzszínű „Citroen Origins since 1919” logó köszön vissza. Hasonló szellemben fogant az egyedi „100 ÉV” 3D szobor is. Ezek között a díszletek között tökéletesen érvényesülnek az „Origins” gyűjtői kiadás modelljei. Az év folyamán az újdonságok mellett időről időre a történelmi modellek is kiállításra kerülnek.

100 ÉVES SPORTKARRIERT ÜNNEPEL A CITROEN RACING

Az André Citroen által szervezett legelső Szahara-átkeléstől a WRC rali-világbajnokságig a Citroen folyamatosan önmaga legyőzésére törekszik és nem szűnő kalandvágyról tesz tanúságot. A Citroen Racing is ilyen szemszögből tiszteleg a 100 éves márka előtt: a januári birminghami autószalonon új dizájnnal, a centenárium színeiben jelenik meg a C3 WRC, a februári Rétromobile-ra rövidfilm készül a Citroen eddigi autósportos szerepléséről, és jön az új évad a „Little Big Racing” videósorozat vintage változatából stb.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: