DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

F1 Esports: 4 millió néző, 66 ezer próbálkozó

Érdekes statisztikai adatokat tettek közzé a virtuális F1-es bajnokságról, amelyet 2018-ban több millióan követtek nyomon. Bereznay Dániel több tízezer ellenfélnél bizonyult jobbnak.

A három fordulóból álló F1 Esports széria 4,4 millió nézőhöz jutott el: a közönségből 1,2 millióan TV-csatornákon követték az eseményeket, 3,2 millióan az élő streamen keresztül. A közösségi média még impozánsabb teljesítményt produkált: a szériával kapcsolatos posztok 100 milliós elérést hoztak, míg a videók összesen 20 millió megtekintést gyűjtöttek össze. A formula1.com kiemelte a közönség életkorbeli megoszlását is: a döntő nézőinek 70 %-a 34 alatti volt.



Az F1 Esports széria második szezonjában Brendon Leigh megvédte bajnoki címét, míg a hozzá hasonlóan Mercedes-színekben induló Bereznay Dániel második helyet ért el az összetettben. A magyar e-sportoló teljesítménye még meggyőzőbb annak fényében, hogy a négy kvalifikációs forduló során 66 ezer játékos próbálkozott, akik összesen 1,1 millió kört teljesítettek az F1 2017-ben. A Pro Draft során az F1-es csapatok e-sport-részlegei közülük választottak ki 16-ot, akik csatlakozhattak a mezőnyhöz.

A Formula-1 e-sportért felelős vezetője, Julian Tan kiemelte: a 2018-as szezonra tesztként és tanulásként tekintettek, jövőre igyekeznek tovább tökéletesíteni a szériát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: