DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Közlekedj okosan! - Futurer E-TWOW roller

Amikor valaki beleolvas a Futurer elektromos rollerének leírásába, azt gondolja: túl szép, hogy igaz legyen. Vajon eljött az ideje, hogy az ember maga mögött hagyja a klasszikus gyaloglást, és két keréken vegye nyakába a várost? Mindezt ráadásul úgy, hogy a környezetét sem szennyezi közben?

Első pillantásra nem tűnik fel semmi különleges az E-TWOW-n, olyan, mint bármelyik hatéves gyerek rollere a játszótéren. Aztán ahogy jobban megnézi magának az ember, két dolgot vesz észre: az első kerék belseje teljesen zárt, valamint egy digitális kijelzővel szerelték a kormányt. És igen, az utazófelület alatt mintha valamit cipelne… (Ide, a legideálisabb helyre kerültek az akkumulátorok.)

futurer-roller-02



Látszik, hogy a tervezési fázisban mekkora hangsúlyt fordítottak az eleganciára és a hordozhatóságra, hiszen az elektromos meghajtás egyáltalán nem igényel rajta extra helyet. Ez a súlyán is érezhető, mindössze 10 kilogrammot nyom, ami a ma piacon lévő rollerek tömegének csupán a harmada. Rendkívül könnyen összecsukható, így kényelmesen elfér az autók csomagterében, de otthon és a tömegközlekedési eszközökön sem fog problémát okozni.

A kerekei húsz centi átmérőjűek, erős lengéscsillapítóval ellátottak és 125 kilogrammot bírnak el, tehát kifejezetten jól terhelhető. Az egyetlen probléma, hogy a méretei miatt nehezen birkózik meg a komolyabb, egyenetlen terepekkel, érdemes tehát az aszfalton maradni vele. Teljesítménye összesen 500 watt, ami a gyakorlatban sík terepen 30 km/órás sebességet jelent. Ez kifejezetten soknak számít egy ilyen kis motortól, amely az első kerékben kapott helyet. Ahogyan már említettük, a lítium-polimer akkumulátor a vázban található, ami egy érdekes technikai megoldás, ugyanis a kis kerekek miatt a roller rendkívül alacsony fekvésű, és az ilyen elemeknek nem szoktak jót tenni az erős fizikai behatások – ám a forgalmazó szerint még soha semmilyen sérülésről nem érkezett jelzés hozzájuk.

futurer-roller-04

A töltési idő kiemelkedően jó, mindössze két órát kell a hálózatra kötve várni, amíg eléri a maximális szintet. Ezzel egyébként optimális körülmények között akár negyven kilométert is megtehet az ember, de akkor sem kell megijednünk, ha gyorsabban fogy az energia. A roller különlegessége ugyanis, hogy helyet kapott benne egy KERS is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elektromos féket használva áram juttatható vissza az akkumulátorba, ezzel javítva a hatótávot. Ezek és a többi hasznos információ egyébként bármikor leolvasható a kis LCD-kijelzőről a kormányon, a műszeregység alatt pedig kapcsolókat látunk, amellyel a duda és a fényszóró aktíválható, így sötétben is kényelmesen használható a jármű.

futurer-roller-01

A mindennapi használat során hozzá kell szokni a Futurer járművéhez, de hamar nagyra tudja értékelni az ember. Biztosít egyfajta szabadságérzetet, valóban felgyorsul a városi közlekedés, és sok időt lehet vele spórolni. Ami talán hiányzik róla, az egy lecsatolható ülés a hosszabb utakra, valamint egy kicsit szélesebb váz, mert jelenleg negyvenes lábméret felett nem mindegy, hogy hova lép az ember, ugyanis nem lesz elég helye.

futurer-roller-03

Aki újonnan tervezi beszerezni a szerkezetet, annak nagyjából 300 ezer forintot kell előkészítenie, ami ugyan soknak hangzik, de úgy van vele az ember, mint egy sportkocsival: ha egyszer kipróbálta, már nem akarja visszaadni a gazdájának, szeretne beszerezni egy sajátot. Aki sokallja a fenti összeget, annak kisebb teljesítményű modellek is a rendelkezésére állnak, vagy érdemes a használt piac felé tekintgetni. Egy féléves roller már 220-ért is beszerezhető, a lestrapált példányok pedig már 150 ezer forintért elérhetőek. Ha hihetünk a Futurernek, a kor sem jelent nagy hátrányt az e-roller esetében, hiszen sok ezer kilométeren át nem kell majd a szervizeléssel foglalkoznunk, az akkumulátorok kapacitáscsökkenése pedig csak hosszú évek múlva lesz érezhető.

Forgalmazó: https://futurer.hu/

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: