Az 1950-es év májusában tartották az első Formula-1-es világbajnoki futamot, a Brit Nagydíjat, amelyen az Alfa Romeo hármas győzelmet szerzett Giuseppe Farina, Luigi Fagioli és Reg Parnell által, őket két Talbot-Lago követte, majd a hatodik helyen – háromkörös hátrányban – érkezett az első brit autó, egy ERA, amelyet Bob Gerard vezetett. Akkoriban azonban ez a pozíció még nem ért pontot: csak az első öt helyezett és a leggyorsabb kört megfutó versenyző jogosult bajnoki egységekre, csak 1960-tól vezették be az első hat díjazását.
Az akkor 36 esztendős Gerard 1946 óta versenyzett ezzel az R14B sorozatszámú ERA-val. Pályafutása még a II. világháború előtt kezdődött, elismerésre méltó eredményeket elért annak dacára, hogy rövidlátó volt, nagyobb sikereket azonban akkor aratott, amikor a harcok után újraindult az autóversenyzés. Az 1948-as, még nem világbajnoki első Brit Nagydíjon harmadik, az 1949-esen pedig második lett. Kisebb, F1-es szabályok szerint futott versenyeket meg is nyert, például a Jersey vagy Man szigeten megrendezetteket.
Autója egy igazi matuzsálem volt: az R14B 1938-ban épült. Igaz, hogy az első szezonban nem épp vadonatúj modellekből állt az F1 mezőnye, a domináns Alfa Romeo 158 úgyszintén abból az évből származott, de az olasz gyártó számtalan fejlesztést végzett a versenytechnikán, míg privát indulóként Gerard csak bütykölgetni tudott az ERA-n, például lecserélte a háború előtti váltót és mechanikus feltöltőt. A szezon második versenyén, Monacóban azonban silverstone-i teljesítményére is rátett egy lappal: ezen a nagydíjon másik versenyautójával, az R4A-val indult, amelyet még korábban, 1935-ban építettek. Ez a legrégebbi autó, amely szerepelt a Formula-1-ben. A versenyen, ahol a mezőny fele az első körben kiesett, Gerard ismét hatodikként ért célba.
A brit pilóta sosem vett részt teljes Formula-1-es szezonban, többnyire csak hazai futamain indult el. Legközelebb 1951-ben tűnt fel Silverstone-ban, mivel azonban a riválisok autói rohamosan fejlődtek, beismerte, hogy a háború előtti ERA már nem alkalmas az F1-es szereplésre. A következő években egy privát Cooperrel versenyzett, 1957-ben ismét hatodik lett Silverstone-ban, igaz, amikor utólag visszatekintett, ő inkább arra emlékezett, hogy autója kétszer kigyulladt, valamint a bokszban áthajtott egy másik versenyző, Horace Gould lábujján. Ez volt utolsó F1-es fellépése, pályafutását a királykategóriában pont nélkül zárta. Ha akkoriban is a jelenlegi, első 10 helyezettet jutalmazó szisztéma lett volna érvényben, 8 nagydíja alatt 25 pontot szerzett volna.
Bár a Formula-1-ben elkerülte a siker, nemzeti versenyeken eredményes tudott lenni, több kategóriában aratott futamgyőzelmeket. 1961-ben vonult vissza, de a versenyzést esze ágában sem volt otthagyni, saját csapatát még három évtizedig vezette. A brit Mallory Park versenypálya első kanyarja az ő tiszteletére kapta a Gerard’s Bend nevet. A legrégebbi autóval szerepléséről ismert F1-es pilóta 1990. január 26-án hunyt el, 76 éves korában.
