Trevor Taylor Anglia szülöttjeként a lehető legjobb helyen volt ahhoz, hogy belevágjon az autóversenyzésbe, ahol hamar és nyomatékosan le is tette a névjegyét. 1958-ban a Formula-3, két évvel később a Formula Junior bajnoki címét húzta be, miközben kapcsolatot alakított ki a Lotusszal is, elnyerve Colin Chapman bizalmát, aki meg is adta neki az F1-es debütálás lehetőségét az 1961-es Holland Nagydíjon, amikor a sérült Innes Ireland helyére keresett beugrót.
A következő évre aztán már teljes állást kapott a csapattól. A szezonnyitón, ismét Zandvoortban aztán rögtön egy második helyet szerzett, több előzéssel előreverekedve magát a 10. rajthelyről. F1-es karrierjének mindössze második versenye remek eredménnyel ért véget, ám ekkor még nem sejthette, hogy ezt a helyezést világbajnoki futamon többé már meg sem közelíti, ráadásul a következő futamokon szörnyű balszerencse-sorozat sújtotta.
Egy hónappal később Spában egy ideig az első helyért csatázott, később azonban összeütközött Willy Mairesse Ferrarijával, ami nagy balesetbe torkollott. A Ferrari kigyulladt, Mairesse-t pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállították, Taylor azonban sértetlenül megúszta, és a szezon egyik jellegzetes képévé vált, ahogy a brit néhány perccel a történtek után már nyugtató cigijét szívja a lángoló Ferrarival a háttérben.
A következő futamon, Rouenben egy újabb bizarr balesetbe keveredett, méghozzá már a leintés után, amikor Maurice Trintignant hirtelen lelassító autójának rohant neki hátulról - szintén komolyabb következmények nélkül.
A világbajnokságba bele nem számító F1-es versenyeken legalább jól mentek Taylor dolgai, hiszen azokon három győzelmet is aratott a szezon során, ebből egyen Jim Clarkkal közösen osztozva az autón - skót csapattársát azonban az igazán nagy tétre menő futamokon nem tudta befogni.
A balesetek 1963-ban is folytatódtak: ezúttal a bajnokságon kívüli Mediterrán Nagydíjon szenvedte el a legkomolyabbat, ahol egy bukást követően kirepült az autójából, de néhány zúzódással ezt is átvészelte. Abban a szezonban azonban már csak egy pontot szerzett az F1-ben, így Champan finoman pihenőre küldte őt. Taylor viszont nem adta fel, hiszen a következő évben is ott volt a mezőnyben a British Racing Partnership csapat BRM-jével, ami azonban már koránt sem volt olyan erős, mint a Lotus. Az F1-be később már csak az 1966-os hazai futamán tért vissza, de figyelmét lassan áthelyezte más sorozatokra, mint például saját túraautó-csapatára. A versenyzéstől 1972-ben vonult vissza.
Taylor 27 F1-es futamának nagy részét a Lotusszal teljesítette, és noha egyetlen második helyén kívül nem ért el kimagasló eredményeket, de kézjegyét mégis örökre rajtahagyta a Lotusokon. Kedvelt színe volt a világossárga, hiszen sisakja és overallja is ilyenben pompázott, és az általános vélekedés szerint ebből ered az a sárga csík is, ami az 1960-as évek második felében hosszanti irányban megjelent a Lotusokon. Taylor ezt a festést a hiedelem szerint akkor találta ki, amikor a Lotus 1963-ban Clarkkal benevezett az Indianapolis 500-ra, és a verseny szervezői elégedetlenkedni kezdtek a csapat egyszínű, zöld autóinak láttán.
