DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Retro

Retro – Rosberg egyetlen csapatváltása

2009 novemberében beindult az átigazolási piac, Nico Rosberg bejelentése új csapatánál azonban senkit sem lepett meg. Mindenkit a Mercedes GP második F1-es ülésének sorsa foglalkoztatott…

A Williams csapat már októberben tudatta, hogy Nico Rosberg a következő évben nem fog náluk vezetni – a Formula-1 világa tényként könyvelte el, hogy a német pilóta a Mercedes versenyzője lesz 2010-ben, azé a gyáré, amely az egyéni és konstruktőri világbajnokságot megnyerő Brawn GP-be vásárolta be magát. Rosberg addigi négy F1-ben töltött szezonja mindegyikében a Williamsnél versenyzett, eközben pedig két dobogós helyezést sikerült elérni. A következő év annál a csapatnál, amely 2009 első harmadában legyőzhetetlen volt, ennél jóval fényesebb lehetőségeket tartogathatott a nagy reménységként emlegetett 24 éves pilótának.

A Mercedes november 23-án jelentette be első versenyzőjét egy sajtótájékoztatón Norbert Haug és Nick Fry részvételével, és senkit sem lepett meg, hogy a gyári formában 1955 után visszatérő istállóhoz Nico Rosberg csatlakozott, aki F1-es pályafutása alatt először – és azóta is utoljára – váltott csapatot.



A megnevezés kevés meglepetést okozott, ráadásul Rosberggel nem is foglalkoztak annyit, mint amennyit talán megérdemelt volna: az érdeklődés inkább arra irányult, ki lesz majd a német csapattársa. Jenson Button csak néhány nappal korábban hagyta el nagy meglepetésre az istállót a McLaren kedvéért, így megnyílt az út a Mercedes előtt, hogy két német pilótával térjen vissza a mezőnybe. A pletykák Michael Schumacher visszatérését emlegették három év után, amelyet a Mercedes sem zárt ki Ross Brawn korábbi kijelentése ellenére – a média fantáziájának nevezte –, mások azonban arra mertek volna fogadni, hogy BMW-s Nick Heidfeldet igazolja le a csapat.

Visszatérve Rosberg bejelentésére, a német pilóta első nyilatkozatában leszögezte, nagy dolgokra számít az új istállótól. „Fontos tényező volt a döntésemben, hogy egy gyár áll a hátam mögött. Azzal a csapattal együtt, amely eddig Brawn GP-ként működött, a lehető legjobb kombináció áll össze számomra. A léc nagyon magasan lesz. Minimum versenyeket akarok nyerni, azután pedig meglátjuk. Biztos vagyok benne, hogy erős csomagunk áll össze.”

Akkor kevesen kételkedtek benne, hogy a Brawn utódcsapatával Rosberg tényleg győzelmeket fog szerezni – a Mercedes GP első szezonja azonban nem úgy alakult, ahogyan várni lehetett volna, a második pedig még rosszabbul. Három évbe telt, mire a német pilótának sikerült nyernie a 2012-es Kínai Nagydíjon. Később, amikor a Mercedes végre a legjobb autóval állt elő, Lewis Hamilton érkezése hiúsította meg, hogy a kiteljesedjen a hazai autógyár színeiben: a sors fintora, hogy pontosan öt évvel a bejelentés után, 2014. november 23-án veszítette el Abu Dhabiban a világbajnoki címet a brit csapattárssal szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: