Ma már csak „szélárnyékos futamnak” nevezik az 1971-es szezon kilencedik állomását, amelyre három nagydíjjal a szezon vége előtt már úgy érkezhetett meg a mezőny, hogy Jackie Stewart kétszeres világbajnoknak mondhatta magát. De tétnélküli hétvége ide vagy oda, a mezőny mégis emlékezetes versenyt varázsolt Monzába, amely pálya ebben az évben utoljára még nem tartalmazott sikánokat, így a gázról is alig kellett elvenniük a lábukat a pilótáknak az autóban ülve.
Bár a futamra ma már mindenki az F1 történetének máig legszorosabb befutója miatt emlékszik, hiszen az első öt autó egy másodpercen belül ért célba, valójában a rajt is legalább annyira kaotikus volt, mint a leintés pillanatai. A pole-t Chris Amon szerezte meg a Matra volánjánál, és a hazai közönség legnagyobb bánatára a Ferrarikkal Jacky Ickx csak a 2., Clay Regazzoni pedig a 8. lett.
A rajt pillanataiban aztán máris nagyot változott a közönség hangulata, hiszen egy Ferrari lőtt az élre, de nem ám az első sorban álló Ickx, hanem a mélységből érkező Regazzoni. Mindezt viszont nem kivételesen jó elrugaszkodásának köszönhette, hanem annak a ténynek, hogy a mezőnynek már az előtt megadták a rajtjelet, hogy az autók mindegyike leparkolt volna a helyén. Míg a közvetlen élmezőny már álló helyzetben volt, Regazzoni autója még második fokozatban gurult, amikor útnak indították őket, így a svájci már meg sem állt, csak haladt tovább, és könnyedén el is húzott a többiek mellett.
Már a rajt is zűrzavaros volt tehát, de ami ez után következett, azt már tényleg lehetetlen körről körre leírni. A szélárnyék fogalma az akkori autók esetében még sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint napjainkban, és a szinte a fékpedál használata nélkül lebonyolított versenyen az autók szüntelenül képesek voltak kibújni egymás mögül. A vezetést a negyedik körben már Ronnie Peterson vette át, de az első helyért folyó csatának részese volt Ickx, Stewart, Francois Cevert, Jo Siffert, Howden Ganley és Peter Gethin, ráadásul még az F1-es debütálását megejtő - és a MotoGP-ben az akkori monzai pályacsúcsot tartó - Mike Hailwood is állt az első helyen öt különálló alkalommal.
Az 1971-es Olasz Nagydíjon összesen nyolc pilóta haladt az élen hosszabb-rövidebb ideig, az első helyezett kiléte pedig az 55 körös futam során 25 alkalommal változott, de ez a statisztika csak a célvonalon való áthaladás pillanatában rögzített eredményeket veszi alapul, így a tényleges előzések száma még ennél is jóval több lehetett.
Persze a célig már nem mindenki alatt bírta a technika, Stewart, Ickx és Siffert is motorhiba, illetve az erőforrás túlmelegedése miatt tűnt el az élbolyból, Amonnal pedig egy furcsa eset történt meg, amikor lerepült a sisakrostélya, és emiatt lassításra kényszerült. Az állva maradtak azonban egészen a célig fordulatos csatát vívtak, és a győzelem végül annak a Peter Gethinnek a kezébe került, aki csak három körrel a leintés előtt állt először az élre - és többé már nem is vezetett kört F1-es karrierje során. Peterson 1, Cevert 9, Hailwood pedig 18 századdal követte őt a célba, azaz szinte fej-fej mellett futottak be ők négyen, de még az ötödik helyezett Ganley is csak 61 századdal maradt el tőlük, így ez az ötös olyan szoros befutóban működött közre, amit aligha lehet már valaha is megismételni az F1 története során.
A verseny 242 km/órás tempóval a legnagyobb átlagsebességű futammá is vált, és egészen 2003-ig őrizte is ezt a megtisztelő rangot. Azóta is csak négy másik Olasz Nagydíj tudta túlszárnyalni.
