Onofre Marimon, 1954. július 31.
A Formula-1-es világbajnokság történetének első halálos áldozata, a 30 esztendős argentin a nürburgringi Német Nagydíj edzésén vesztette életét, amikor az Adenauer-híd közelében Maseratijával nem tudott bevenni egy éles kanyart, az árokba csapódott és többször átfordult. Kiszabadították, egy katolikus pap feladta neki az utolsó kenetet, majd perceken belül elhunyt.
Luigi Musso, 1958. július 6.
A Ferrari 33 esztendős versenyzője a reims-i Francia Nagydíj tizedik körében hagyta el a pályát csapattársa, Mike Hawthorn üldözése közben, s az árokba vágódva átfordult autójával. Súlyos fejsérüléseibe még aznap belehalt a kórházban.
Peter Collins, 1958. augusztus 3.
Két futammal Musso halála után a Ferrari egy újabb versenyzőjét veszítette el. A 26 éves brit a Nürburgringen szenvedett tragikus balesetet Tony Brooks üldözése közben. Autója a Pflanzgartennél hagyta el a pályát, s Musso balesetéhez hasonlóan átfordult a tengelye körül egy árokba csapódva. Collins kirepült az autóból, s egy fának csapódva végzetes fejsérüléseket szenvedett, melyekbe a kórházban halt bele.
Stuart Lewis-Evans, 1958. október 25.
Az 1958-as szezonzáró ismét gyászba borította a Formula-1-et: a Vanwall 28 esztendős pilótája motorhiba miatt szenvedett balesetet a casablancai Marokkói Nagydíjon, s súlyos égési sérülései következtében hat nappal balesetét követően egy angliai kórházban elhunyt.
Chris Bristow, 1960. június 19.
A Formula-1 egyik legfeketébb napja, az egyetlen futam, mely két versenyző halálát hozta, először a privát Cooperrel versenyző 22 éves Chris Bristow-t ragadta el. A brit versenyző a spái Belga Nagydíjon, a Burnenville kanyarban szenvedett halálos balesetet, amikor autójával kivágódott a pályáról és egy drótkerítésbe csapódott, amit esélye sem volt túlélni.
Alan Stacey, 1960. június 19.
A Lotus 26 éves versenyzője mindössze öt körrel élte túl honfitársát: a szemtanúk beszámolója szerint egy madárral ütközött, aminek következtében elvesztette eszméletét, balesetet szenvedett, autója pedig rommá tört és kiégett.
Wolfgang von Trips, 1961. szeptember 10.
A bajnoki címért harcoló 33 esztendős német gróf a Formula-1 legtöbb áldozattal járó balesetében vesztette életét: a monzai Olasz Nagydíj második körében Jim Clarkkal ütközve a pálya mellett álló nézők közé repült az autója, akik közül tizenöten meghaltak, akárcsak a Ferrarijából kirepülő, s a betonnak csapódó pilóta.
Carel Godin de Beaufort, 1964. augusztus 2.
A sportszerető holland nemes harmincévesen vesztette életét a Nürburgringen, amikor az egyik edzésen Porschéja hirtelen elhagyta a pályát, s autójából kirepülve súlyos sérüléseket szenvedett. Kórházba szállították, de az életét már nem lehetett megmenteni, s három nap múlva elhunyt.
John Taylor, 1966. szeptember 8.
A mindössze ötödik futamán rajthoz álló 33 esztendős brit versenyző az 1966-os Német Nagydíj első körében ütközött össze egy privát Brabham volánja mögött a Matrát vezető Jacky Ickxszel. Súlyos égési sérülésekkel szabadították ki az autóból, melyekbe négy héttel később belehalt.
Lorenzo Bandini, 1967. május 10.
A Ferrari 31 esztendős, egyszeres futamgyőztes pilótája a Monacói Nagydíjat vezető Hulme üldözése közben vesztette el uralmát autója felett. A 312-es a pálya széli szalmabálák közé csapódott és lángra kapott, Bandini pedig beszorult. Az olasz versenyző szörnyű égési sérüléseket szenvedett, s hiába tettek meg mindent az orvosok, három nap múlva elhunyt.
Jo Schlesser, 1968. július 7.
A 40 esztendős francia csak azért állt rajthoz hazai versenyén a Honda kísérleti autójával, mert John Surtees életveszélyesnek tartotta azt, s nem volt hajlandó beülni. A roueni futam második körében Schlesser kicsúszott a pályáról, az RA302-es magnéziumborítása pedig azonnal belobbant. Esélye se volt a túlélésre.
Gerhard Mitter, 1969. augusztus 1.
A 33 esztendős, csehszlovákiai születése német versenyző egy F2-es BMW-vel nevezett be az 1969-es Német Nagydíjra, ám az egyik edzésen, a gyanú szerint műszaki hiba miatt, súlyos balesetet szenvedett a Schwedenkreuznál, melyet nem élt túl.
Piers Courage, 1970. június 21.
Frank Williams barátja és versenyzője, a brit Piers Courage 28 évesen vesztette életét Zandvoortban, amikor a Williams által futtatott De Tomasója műszaki hiba miatt kivágódott a pályáról a Tunnel Oostnál. A pálya melletti emelkedőre felfutó versenygép darabokra szakadt és lángra kapott, de Courage feltehetőleg azonnal meghalt, amikor az egyik leszakadó kerék eltalálta a fejét.
Jochen Rindt, 1970. szeptember 5.
A Lotus 28 esztendős, a világbajnoki cím felé lépdelő versenyzője számára a monzai Parabolicában ért véget a száguldás, amikor az Olasz Nagydíj edzésén a korlátnak csapódott. Az osztrák pilóta nem rendeltetésszerűen használta az övét, hogy tűz esetén minél gyorsabban ki tudjon szabadulni az autóból, így viszont épp a biztonsági öv okozott halálos nyaksérüléseket, amikor alácsúszott. A hátralévő versenyeken már nem érték utol, ő lett a Formula-1 egyetlen posztumusz bajnoka.
Roger Williamson, 1973. július 29.
Mindössze második versenyén vett részt a March 25 éves ifjú brit tehetsége Zandvoortban, amikor az abroncs hibája miatt felborult autójával. Williamson nem szenvedett súlyos sérüléseket az eset során, ám az égő autó alá szorult. A sportbírók semmit sem tettek, tétlenül nézték, ahogy a brit pilóta halálra ég, az élete kockáztatásával őt megmenteni próbáló David Purley erőfeszítései pedig önmagukban kevésnek bizonyultak.
Francois Cevert, 1973. október 6.
A Tyrrell 29 éves francia szívtiprója épp azelőtt vesztette életét, hogy Jackie Stewart visszavonulását követően ő lehetett volna a világbajnok csapat vezérpilótája. Cevert a Watkins Glen-i USA Nagydíj edzésén követett el végzetes hibát, autója az egyik korlátról a másiknak csapódott – fejjel lefelé... A francia pilóta azonnal meghalt, amikor a korlát valósággal kettészelte az autót.
Peter Revson, 1974. március 22.
A Shadow istálló kétszer hagyta el gyászba borulva Dél-Afrikát, első alkalommal a McLarentől érkező 35 esztendős amerikai versenyző halála miatt. Revson a kyalami futam szabadedzésén halt meg, amikor felfüggesztéshiba miatt autója valósággal rátekeredett a korlátra és lángra kapott.
Helmuth Koinigg, 1974. október 6.
Karrierje második F1-es futama egyben az utolsó is volt a 25 esztendős osztrák pilóta számára. Surtees TS16-osával műszaki hiba miatt szenvedett balesetet Watkins Glenben, autója a korlátnak rohanva annak alsó részét átszakította, a felsőt viszont nem, így a viszonylag alacsony sebesség ellenére sem volt esélye az életben maradásra.
Mark Donohue, 1975. augusztus 19.
A 38 esztendős amerikai az Osztrák Nagydíj edzésén szenvedett balesetet a Penske istálló March 751-esével. Egy abroncs hibája okozta a bukást az Österreichring leggyorsabb kanyarjában, az autó egy oszlopnak csapódott, s egy sportbíró életét vesztette a szétrepülő törmelékek miatt. Úgy tűnt, hogy Donohue kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, ám erős fejfájás gyötörte, így egy grazi kórházba került, ahol másnap kómába esett és elhunyt.
Tom Pryce, 1977. március 5.
A Formula-1 történetének egyik legfelkavaróbb balesetében vesztette életét a Shadow 27 esztendős walesi tehetsége. Pryce a kyalami pálya célegyenesében gázolt halálra egy a csapattársa kigyulladó autójához rohanó sportbírót, akinek a kezében lévő tűzoltókészülék épp a versenyző fejét találta el, végzetes sérüléseket okozva neki.
Ronnie Peterson, 1978. szeptember 11.
A monzai Olasz Nagydíj rajtjánál történt tömegbalesetben a 34 esztendős svéd versenyző Lotusa a korlátnak csapódott és kigyulladt. Amikor Hunt, Regazzoni és Depailler kihúzták, eszméleténél volt, ám súlyos lábsérüléseket szenvedett. Az intenzív osztályra került, s miután egyeztettek vele állapotáról, megműtötték. Bár ekkor úgy tűnt, hogy legfeljebb karrierje sorsáért kell aggódni, az éjszaka során állapota nagyon sokat romlott, s másnap reggel embólia következtében elhunyt.
Gilles Villeneuve, 1982. május 8.
A Ferrari 32 esztendős kanadai csillaga a zolderi Belga Nagydíj időmérő edzésén szenvedett végzetes balesetet, miután nem értették meg egymást Jochen Mass-szal. A lassan haladó német versenyző jobbra húzódott, hogy elengedje az ideális íven száguldó Villeneuve-öt, épp abban a pillanatban, amikor a kanadai meg akarta előzni őt. Az autó a levegőbe emelkedett, Villeneuve pedig kirepült belőle, és a kerítésnek csapódott. Még vert a szíve, amikor megérkeztek az orvosok, kórházba vitték, ám nyaktörésén már nem lehetett segíteni...
Riccardo Paletti, 1982. június 13.
Az 1982-es Kanadai Nagydíj rajtját annak ellenére sem szakították félbe, hogy a pole-ban álló Didier Pironi egyértelműen jelezte, hogy autója lefulladt. Az Osella mindössze második versenyén rajthoz álló 23 esztendős olasz pilótája már nem tudta elkerülni a Ferrarit, s 180 kilométer per óra körüli sebességgel belerohant. Palletti súlyos mellkasi sérülést szenvedett, s a helyzetet tovább rontotta, hogy az autó lángra kapott – a lelátón ülő édesanyja szeme láttára. Huszonöt percig tartott, mire kiszabadították, kórházba vitték, de már nem lehetett rajt segíteni – egyes feltételezések szerint halálában az is közrejátszott, hogy a tűz eloltására szolgáló habtól mérgezést kapott.
Roland Ratzenberger, 1994. április 30.
A harmadik F1-es hétvégéjén részt vevő harminchárom esztendős osztrák versenyző Simtekjének első szárnya a San Marinó-i Nagydíj időmérő edzésén sérült meg. Nem hajtott a bokszba, hanem elment egy újabb gyorskörre, ami végzetes döntésnek bizonyult: a szárny a Villeneuve-kanyarban leszakadt, így 315 kilométer per órás sebességgel a betonfalnak csapódott. A kórházban már csak a halál beálltát tudták megállapítani, az osztrák pilóta koponyaalapi törést szenvedett.
Ayrton Senna, 1994. május 1.
Ratzenberger halálának másnapján, máig vitatott okokból szenvedett halálos balesetet a 34 esztendős háromszoros világbajnok brazil legenda, Ayrton Senna. Williamse az imolai futam hetedik körében csapódott a falnak 230 kilométer per óra körüli tempónál, s bár a balesetnek önmagában nem kellett volna végzetesnek lennie, autója jobb első kereke, illetve annak felfüggesztése halálos fejsérüléseket okozott neki.
Jules Bianchi, 2015. július 17.
A Marussia 25 esztendős francia versenyzője a 2014 októberi esős Japán Nagydíjon vesztette el uralmát autója felett a Dunlop-kanyarban. A kicsúszás teljesen ártalmatlan lett volna, ha nincs a bukótérben egy munkagép, mely épp Adrian Sutil balesetet szenvedő autóját akarta biztonságba helyezni. A 92 G erejű becsapódás következtében Bianchi diffúz axonális sérülést szenvedett, s kómába esett, melyből sosem ébredt fel. Kilenc és fél hónappal a balesetet követően egy nizzai kórházban hunyt el.
