DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Retro

F1-Archív: Vettel nem megy a Ferrarihoz

Schumacher már 2002-ben távozhat, Coulthard lebegett és bejelentést tett, Jordan kibékült Fisichellával, Hamilton szerint szívás lenne, ha nem nyerne több címet. Hírek az elmúlt évek július 3-áiról.

2014: Az FIA érveket sorakoztatott fel amellett, hogy az általuk tervezett új szabály, a biztonsági autós szakaszok utáni állórajt egyáltalán nem lenne olyan veszélyes, mint attól sokan tartanak. „A versenyzők aggódnak amiatt, hogy többen is használt gumikkal lennének kénytelenek felállni a rajtrácsra. De ne feledjük, hogy az új rajtig minden ugyanúgy fog zajlani, mint jelenleg is a biztonsági autó mögött. Aki használt gumikon van, az most is kiáll ilyenkor kerékcserére, miért ne tenné meg az új szabályok mellett is?” - érvelt Charlie Whiting a végül mégis elvetett módosítás mellett.

2012: A Red Bull cáfolja azon értesüléseket, hogy Sebastian Vettel beszélt volna a Ferrarival egy esetleges csapatváltással kapcsolatban. „Sebastian egyértelművé tette számomra, hogy semmilyen párbeszédet nem folytatott senkivel a Ferraritól, és nem írt alá velük semmit” - mondta Christian Horner. „De a csapatunk nagyobb részét idén már szóba hozták a Ferrarival. Adriant is, Markot is, Sebastiant is, sőt, egyszer azt hallottam, hogy még én is a Ferrarihoz megyek.”

Dppi_00112013_416



2011: A nehéz időszakot megélő Lewis Hamilton elmondta, nagyon bánná, ha egyszeres bajnokként kellene visszavonulnia. „Hatalmas szívás lenne, ha csak egy bajnoki címem lenne. Akkor elvesztegetett időnek tűnne ez a rengeteg év. Sokan azt mondják, hogy a részvétel a fontos, de ez nem igaz. Azért vagyok itt, hogy győzzek, csak ez érdekel, csak ezért élek. A második hely még nem annyira pusztító érzés, de a harmadik és a negyedik már semmire sem jó. De a másik oldalról is meg kell néznünk a helyzetet: ülhetnék a HRT-ben is és a 20. helyen végeznék. Úgy nem is lennék képes versenyezni.”

2008: A negyedik éve a Red Bullnál versenyző David Coulthard bejelentette, hogy szezon végén visszavonul az F1-ből. „Aktív részese maradok a sportnak és konzultáns pozíciómat megtartom a Red Bullnál is, segítve az autó tesztelését és fejlesztését” - mondta a tizenháromszoros futamgyőztes skót.

2007: Kirobbant a kémbotrány. A Ferrari menesztette a szabotázs gyanúja miatt reflektorfénybe került főmérnökét, Nigel Stepney-t, egyúttal pedig fény derült rá, hogy a McLaren részéről a főtervező, Mike Coughlan is részese az események láncolatának. A Ferrari bejelentette, hogy jogi eljárást indít Coughlan ellen technikai információk eltulajdonítása miatt. A következő napokban egyre több részletre derült fény, az eset pedig az év végére a McLaren konstruktőri bajnokságból való kizárásával, valamint hatalmas pénzbüntetéssel végződött.

2006: Eddie Jordan három év után tudta elrendezni vitás ügyeit egykori versenyzőjével, Giancarlo Fisichellával. Noha az olasz futamot is nyert a csapatnak, a felek nem túl jó viszonyban váltak el, hiszen Jordan sokáig tartozott neki fizetésével, ami a nyilvánosság előtt is ismertté vált. Fisichella még jogi lépéseket is tett a csapatfőnök ellen, aki mostanra tudta kifizetni tartozását, és örömmel nyugtázta, hogy végre megoldódtak a nézeteltérések.

Dppi_00001136_158k

2004: Baumgartner Zsoltot feltüzelte az indianapolisi pontszerzés, és a Francia Nagydíj hétvégéjén kifejtette abbéli reményét, hogy zűrzavaros körülmények mellett ismét beférhet a legjobb nyolc közé. „Ha esni fog a versenyen, az nem lesz rossz számunkra, hiszen a pénteki esős edzéseken is jól ment az autó. Az ilyen időjárás segíthet nekünk abban, hogy egy indianapolisihoz hasonló eredményt érjünk el, ami nagyszerű lenne” - mondta a Minardi magyar pilótája.

2002: Damon Hill szerint Michael Schumacher testbeszéde arra utal, hogy a német akár már ennek a szezonnak a végén visszavonulhat a sportból. „Közelről tanulmányoztam Michaelt az elmúlt időben, és tényleg úgy érzem, hogy akár össze is csomagolhat az év végén. Megszokta, hogy éljeneznek az eredményeiért, így az Ausztriában kapott kifütyülés után bizonyára elgondolkodott azon, hogy mi értelme van folytatni ezt az egészet. A testbeszédével azt mutatja, hogy már nem élvezi annyira a győzelmet, mint korábban. Ott a felesége és a gyerekei, nincsenek anyagi gondjai és nincs is mit bizonyítania. 59 győzelmével örökre beírta magát a sport történetébe, és ezt a számot sohasem fogják utolérni” - vélekedett Hill, aki csak laza 10 évvel számolta el Schumacher végleges visszavonulásának idejét.

2001: Niki Lauda szerint a Formula-1 szörnyen unalmas. „Mindig csodálkozok azon, hogy miért nézik az emberek egyáltalán. Egyes versenyek rendkívül unalmasak, de a nézettségi számok mégis növekednek. Talán az autók, a monacói jachtok és a nagy pénzmozgás tudata vonzza az embereket, mert az az egész csomag fölülmúlja a versenyzést.” A Fordnál dolgozó osztráknak javaslata is van a versenyek izgalmasabbá tételére. „Vissza kell térnünk a régi aerodinamikához, nem kellene több sikánt beépíteni a pályákba, és stabil szabályokra van szükség, hogy a gyengébb csapatok is felzárkózhassanak.”

1999: David Coulthard repült a McLarennel. A skót megtapasztalhatta a súlytalanság állapotát a moszkvai űrközpontban erre a célra kialakított teremben. A skót rendkívül élvezte a fotózással egybekötött eseményt, amelyen egy MP4/13-assal együtt lebegett. Az autót persze jobban féltette a csapat annál, hogy csak úgy engedjék szárnyalni, így a McLaren munkatársai kötelekkel próbálták azt kontroll alatt tartani. Mindenesetre ez lett az első F1-es versenyautó, amely súlytalanságba került.

tumblr_mfe78hJD0W1qkqupno2_1280

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: