DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Retro – A leggyorsabb úriember

Kétségtelen, hogy nem Graham Hill volt korának legtehetségesebb versenyzője, ám elhivatottságának és tanulékonyságának köszönhetően mégis két világbajnoki címet szerzett, mialatt humorával, védjegyévé vált bajszával és úriemberhez méltó megjelenésével hatalmas népszerűségre tett szert a rajongók körében.

1962-08-05_Graham_Hill,_BRM_-_Hatzenbach_(sw)



A brit pilóta 1929-ben, ezen a napon született Londonban született. A fiatal Graham hosszú ideig evezéssel foglalkozott, a technika csak később ejtette rabul. Nem is csoda, hiszen amikor 16 éves korában vásárolt egy motort, azonnal balesetezett is vele, amint a forgalomban egy álló autóba rohant. Az ütközés során combcsonttörést szenvedett, aminek következményeként élete hátralévő részében a bal lába valamivel rövidebb volt, mint a jobb.

Az sem sugall még sikeres autóversenyzői karriert, hogy vezetői jogosítványát is csak 24 éves korában szerezte meg. Ám amikor váratlanul lehetőséget kapott, hogy néhány körre szórakozásból kipróbáljon egy F3-as versenyautót a Brands Hatch-i pályán, azonnal érdekelni kezdte a száguldás. Jelentkezett egy versenyzői iskolába, ahol szerelőként dolgozott, de szabadidejében a vezetésre is volt lehetősége. Idővel kisebb versenyeken is rajthoz állt, így hozta őt össze a sors Colin Chapmannel, aki ekkoriban éppen saját csapatának, a Lotusnak a megalapításán fáradozott. A mindig jó meggyőzőerővel rendelkező Hill rávette őt, hogy szerelőként csatlakozhasson a csapathoz, de nem árult zsákbamacskát, hiszen szakértelmének köszönhetően hamar az egyik legértékesebb alkalmazott lett, és mivel a vezetés is érdekelte, olykor a saját keze által épült autókat is kipróbálhatta.

Chapman 1958-ra úgy érezte, a Lotus készen áll a nagy ugrásra, a Formula-1-es részvételre. A Monacói Nagydíjon először gördültek pályára a legendás zöld festésű autók, az egyiknek a volánjánál pedig maga Graham Hill ült, aki immár a csapat teljes értékű versenyzőjeként teljesített szolgálatot. Az első két szezon azonban csalódást hozott. Hill 15 futamból mindössze négyen látta meg a kockás zászlót, és autója hiába mutatott olykor ígéretes tempót, ha emellett rendkívül megbízhatatlan is volt. A brit ezt a tehetetlenséget megelégelve 1959 végén hátat fordított a csapatnak, és a konkurens angol istállóhoz, a BRM-hez igazolt.

B94ddq2IIAAnvnW

Eleinte ez rossz döntősnek bizonyult, hiszen míg a Lotus a következő évben már győzelemre is képes volt, a BRM gödörbe került, így újabb két éven át itt sem termett sok babér az ambiciózus Hill számára - noha első dobogóját meg tudta szerezni a hollandiai Zandvoortban.

1962-re négyről nyolchengeres motorokra váltott a csapat, ami meghozta számukra a várt hatást. Hill a középmezőnyből hirtelen a fő esélyesek közé lépett elő - a szezonnyitón, ismét Hollandiában első alkalommal állhatott a dobogó tetejére, ezt pedig további két győzelemmel fejelte meg a Nürburgringen és Monzában. Az utolsó futamon, Dél-Afrikában még a skót Jim Clarknak volt egy halvány esélye arra, hogy megfossza őt a bajnoki címtől, ám Clark Lotusát ismét technikai hiba állította meg, így Hill kényelmesen és megérdemelten sétálhatott el a végső győzelemmel.

Nem látva okot a váltásra még további négy évig a BRM-mel maradt, ahol csapattársa, Richie Ginther mellett könnyedén ő maradhatott az elsőszámú pilóta. A győzelmek tovább jöttek, ám sorozatban három éven keresztül ezek csak a pontverseny második helyére voltak elegek a végelszámolásnál. Kétszer az érinthetetlen Clarkkal szemben maradt alul, 1964-ben a Ferrarival John Surtees múlta felül - ez a vereség különösen frusztráló volt Hill számára, hiszen a szezon során ő gyűjtötte a legtöbb pontot, ám az akkoriban érvényben lévő szabály miatt a tíz futamból csak a legjobb hat eredmény számított bele az összetettbe, és csupán emiatt maradt egy ponttal alul riválisával szemben.

1966-ra megérkezett a generációváltás szele a BRM-hez, hiszen Hillnek egyre inkább kezdett a fejére nőni a szárnyait bontogató Jackie Stewart, ezért idejét érezte a váltásnak. 1967-re visszatért első csapatához, a Lotushoz, ahol korábbi riválisa, Clark mellett kellett helyt állnia.

graham_hill__monaco_1964__by_f1_history-d5ss646

Az első együtt töltött évük nem sikerült jól, Hill csak a 7. lett a bajnokságban, míg Clark négyszer is nyert, ám a műszaki hibák őt is megfosztották a végső győzelemtől. 1968-at ismét a skót kezdte jobb formában, hiszen megnyerte a szezonnyitót, ám azt ezt követő tragikus események alaposan felforgatták a csapat életét. Clark egy F2-es versenyen halálos balesetet szenvedett Hockenheimben, s a Lotus elvesztette vezető alakját. Az összetört Chapman helyett Hill próbálta ráncba szedni a személyzetet a Spanyol Nagydíj előtt, amit végül sikerült is megnyernie. A történtek egyúttal nagy lehetőséget is adtak számára, és ezt megragadva végig is vitte az istálló harcát, így a háromesélyes szezonzárót megnyerve másodszor is bajnokká koronázták.

1969-ben egy másik nagy tehetség, Jochen Rindt árnyékába került, ám így is sikerült ötödik alkalommal megnyerte a Monacói Nagydíjat, amelynek specialistájává vált az évek során. Nem véletlen, hogy a Mr. Monaco becenevet ragasztotta rá a közönség. Hill azonban nem csak itt, hanem más versenysorozatokban is eredményesen mérette meg magát. Máig ő az egyetlen ember, akinek sikerült megszereznie az autósportok mesterhármasát, azaz megnyerte az F1-es világbajnokságot, az amerikai Indianapolis 500-at, és a Le Mans-i 24 órás versenyt.

A ’69-es USA Nagydíjon aztán csúnya balesetet szenvedett, miután egy megcsúszáskor kicsatolódott a biztonsági öve, amelyet már nem is tudott visszakapcsolni. Így haladt tovább, ám vesztére nem sokkal később defektet kapott, kirepült az autójából és komoly sérüléseket szerzett mindkét lábán. A következő szezonra felépült, de már nem volt a régi.

article-0-00D4457A00000190-767_634x523

Az általános vélemények szerint Hill jóval hosszabbra nyújtotta karrierjét, mint arra szüksége lett volna. Egészen 1975-ig versenyzett, de a dobogóra többé nem tudott felállni. 1973-ban saját csapatot alapított Embassy Hill Racing néven. Az egyik autót ő maga vezette, de a sikertelenség ellenére is sokáig kitartott. Akkor lett végleg elege, amikor ’75-ben a kvalifikációhoz szükséges időt sem tudta megfutni kedvenc pályáján, Monacóban. Ennek hatására 18. F1-es szezonjában azonnali hatállyal felhagyott a versenyzéssel, s ehelyett csapatának irányítására és felfedezettje, Tony Brise karrierjének egyengetésére koncentrált.

Sajnos új élete nem tartott sokáig. Még ugyanazon év novemberében egy franciaországi tesztről utaztak haza helikopterrel, amit Hill vezetett, a fedélzeten pedig a csapat több vezető személyisége mellett Brise is ott volt. Sűrű ködben készült a landolásra, ám valami balul sült el, így a gép lezuhant, és minden utasa életét vesztette. A tragédia nyomán istállója is megszűnt, ám Graham Hill emléke még sokáig élt a rajongók szívében.

Halálakor 15 éves volt fia, Damon, aki 1996-ban maga is F1-es bajnoki címig menetelt. De ez már egy másik történet...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: