DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Kezdődik az egynapos Székesfehérvár Rali

A korábbi évekhez képest eltérő a program, a szombati prológot egy nagyon zsúfolt, tíz gyorsasági szakaszból álló vasárnap követi - Kazár mindenképp támadna, de Herczig sem számolgat.

Az utóbbi évekhez képest szokatlanul alakul az idei Székesfehérvár Rali, hiszen a megszokott két versenynap (egy murva, egy aszfalt) helyett egyetlen nap alatt lezavarják a futamot. Szombaton gépátvétel és a város szívében megrendezésre kerülő prológ, vasárnap pedig tíz gyorsasági szakasz vár a mezőnyre - a csákberényi pályát négyszer, az oroszlányi és a bakonycsernyei szakaszt három-három alkalommal teljesítik a résztvevők.

Az abszolút bajnoki címvédés kapujában Herczig Norbert és Igor Bacigál áll az R5-ös Skoda Fabiával, eddig az összes futamot megnyerték és 120,5 pontot gyűjtöttek. "Semmit nem csinálunk másképp, mint korábban, figyelmen kívül hagyjuk a bajnokság állását, mert ha ezzel foglalkoznánk nem tudnánk versenyezni és elveszne a versenyzés szépsége. Ugyanazzal a lendülettel és győzni akarással kezdünk Székesfehérváron, mint tettük azt Egerben, Miskolcon, Szombathelyen, vagy éppen Veszprémben. Aztán majd menet közben meglátjuk a három szakasz miként kavarja össze a mezőnyt, miként alakulnak a dolgok" - mondta Herczig.

Herczug



Legközelebbi üldözője Balogh János és Holczer Dániel az EVO IX-es Mitsubishivel, akik az előző két futamot egyaránt a harmadik helyen fejezték be. "A próbakilométereken sikerült összeráznunk az autót a murvás futamok utáni nagyfelújítást követően, megnéztük, hogy minden megfelelően működik-e. A tavalyi beállításaink voltak az irányadóak, valamint a helyszín és az időpont kiválasztásában is az előttünk álló hétvégét szerettük volna szimulálni. Rendkívüli nyári melegre, mondhatni kánikulára készülünk, ami a versenyautókat, az abroncsokat és a versenyzőpárosokat egyaránt igénybe fogja venni, nem beszélve arról, hogy idén egy nap alatt teljesítjük az egész versenytávot" - mondta Balogh.

Kazár Miklós és Ferencz Ramón nincs ott a pontverseny élmezőnyében, a murvás futamok nem alakultak számukra jól - legutóbb egy busz tette tönkre a versenyüket Veszprémben. „Nagyon nehéz felállnunk ebből a helyzetből, amibe ráadásul nem magunk miatt kerültünk. Számomra abszolút furcsa, hogy már a szezon ezen szakaszában szinte semmi esélyünk a bajnoki cím megszerzésére. De mi nem adunk fel soha semmit, így most is megvannak a céljaink. Elkezdünk minden méteren támadni, ugyanakkor a hátralévő versenyeken már a jövő évi szezonra készülünk. Tökéletesen felkészültünk a hétvégére, és annak ellenére a csodára készülünk, hogy a Fordnak a motorja még mindig nem a legerősebb. Jól akarjuk érezni magunkat és arra törekszünk, hogy a minél jobb eredmény elérése mellett a közönséget is maximálisan kiszolgáljuk” – jelentette ki Kazár Miklós.

A program:

Szombat

Prológ - 17:00

Vasárnap

GY1 - Csákberény - 07:43
Gy2 - Oroszlány - 08:20
Gy3 - Bakonycsernye - 09:03
Gy4 - Csákberény - 11:28
Gy5 - Oroszlány - 12:05
Gy6 - Bakonycsernye - 12:48
Gy7 - Csákberény - 15:13
Gy8 - Oroszlány - 15:50
Gy9 - Bakonycsernye - 16:33
Gy10 - Csákberény - 17:38

MOL Racing Fuel RST logo_800 px

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: