DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

A Hyundai és Volkswagen hajtásgondjai

A Hyundai azonnali módosítást végez az i20 WRC erőátviteli rendszerén Thierry Neuville Svéd Ralin tapasztalt gondjai miatt, a Volkswagen ugyanakkor nem tudja beazonosítani, mi okozta Jari-Matti Latvala Polo WRC-jének problémáját.

Mindkét pilóta esetében rögtön a verseny elején, a pénteki első körben ütötte fel a fejét a hiba. Miután nem volt nap közben szervizlehetőség, Neuville hat percet vesztett azzal, hogy csak elsőkerékhajtással volt képes autózni. Latvalának a bal első féltengelye törött el, a finn hátsókeréhajtással teljesítette a kilométereket, mígnem egy futóműprobléma végleges megállásra kényszerítette.

Neuville02SWE16sv278_resize



Neuville autójának hibáját egy, a differenciálmű hűtőjében keletkezett lyuk okozta. A Hyundai emiatt új megoldást fog alkalmazni a rali világbajnokság következő fordulóján, a Mexikó Ralin, hogy elkerülje a hiba megismétlődését. „Egy lyuk volt a diffi hűtőjének csatlakozójánál” – magyarázta az esetet a csapat vezetője, Michel Nandan. „Kifolyt az olaj, nem maradt több a diffiben, úgyhogy megragadt minden. Száz százalékban a mi hibánk volt ez a meghibásodás. A csövek, melyek a karosszéria tartóján elhelyezett hűtőbe mennek be és jönnek ki, nem voltak elég biztonságban, az egyik egység lelazult, és elengedte az olajat. Ez az egyik alkatrész, mely úgy volt előzetesen, hogy ki lesz cserélve Mexikóra egy tesztet követően – ez a terv jelenleg. Egy új hűtőnk lesz, és megváltoztatjuk a csövek útját is.”

A szakvezető arról nem adott információt, hogy ugyanez a hiba okozta-e belga pilótája problémáját a Monte-Carlo Ralin, ahol Neuville elsőkerékhajtással volt kénytelen megtenni az utolsó szakaszt.

P-20160213-00221_HiRes JPEG 24bit RGB_resize

A volkswagenesek ugyanakkor elismerték, nem tudják, mi okozta Latvala járgányának problémáját, és a sérült alkatrészek nélkül nem is tudnak alaposabb vizsgálatot tartani. „Ez egy olyan dolog volt, amilyen korábban nem történt még velünk” – mondta el az alakulat első embere, Jost Capito. „Nem tudjuk, mi volt ez vagy miért történt, és mivel mindegyik alkatrész elveszett, sosem fogjuk megtudni. A féltengelycsukló törött el és minden alkatrész kiesett. Le fogjuk ellenőrizni a többi anyagát, hogy meglássuk, találunk-e valamit, de biztosak vagyunk benne, hogy nem fog ilyen történni újból.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: