DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Latvala visszatartotta Ogiert Portugáliában

Jari-Matti Latvala meg tudta tartani előnyét a szombaton rá nagy léptekben felzárkózó Sebastien Ogier előtt, miközben a Volkswagen hármas győzelmet ünnepelhetett a WRC portugáliai futamán.

Ogier a nehézkes kezdés után szombatra 9,5 másodpercre közelítette meg élen álló csapattársát, és ekkor sokat arra számítottak, hogy a vasárnapi utolsó szakaszok szoros végkifejletet hoznak majd kettőjük között. Erre végül nem került sor, a francia csak 8,2-re tudta lecsökkenteni hátrányát, bár a második helyet ezzel is kényelmesen elhozta. A power stage-en mindenesetre Ogier volt a leggyorsabb, így begyűjtötte az azért járó három extra pontot.

Latvala idei első győzelmét szerezte a WRC-ben, és mivel Andreas Mikkelsen az utolsó napon Kris Meeke elé került, így a Volkswagen hármas győzelemnek örülhetett. Meeke napját egy technikai hiba tette tönkre, ami miatt autója tempót vesztett, bár a brit így is bejött negyediknek.

Ott Tanak lett a legjobb Ford-pilóta, megelőzve a Hyundait vezető Dani Sordót, akit Mads Ostberg, Hayden Patton és Robert Kubica követett.

A WRC2 mezőnyének küzdelmei az utolsó pillanatig kiélezettek maradtak, végül azonban Nasser Al-Attiyah meg tudta tartani hajszálnyi előnyét Esapekka Lappi előtt.

A Portugál Rali végeredménye:

1 Jari-Matti Latvala Volkswagen 3:30:35.3
2 Sebastien Ogier Volkswagen 8.2
3 Andreas Mikkelsen Volkswagen 28.6
4 Kris Meeke Citroen 48.7
5 Ott Tanak Ford 1:56.8
6 Daniel Sordo Hyundai 2:27.9
7 Mads Ostberg Citroen 2:32.2
8 Hayden Paddon Hyundai 2:54.3
9 Robert Kubica Ford 4:39.1
10 Martin Prokop Ford 7:31.2
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: