DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Vizin nem elégedett, de élvezi a Valais Ralit

Az abszolút 40. helyen áll Vizin László és Zsiros Gábor Peugeot 207 S2000-essel a Valais Rali második napja után. A párosnak majdnem sikerült megtartania tegnapi pozícióját, ám a Caserne gyorsaságin egy körrel kevesebbet mentek, amiért két perc büntetést kaptak.



Bár a verseny két napja már lezajlott, a gyorsasági szakaszok távjának több mint a fele hátravan még. Holnap (szombaton) 135 km vár a mezőnyre, ráadásul ezek lesznek az igazán nehéz, technikás, szűk pályák, amelyeken hosszabb-rövidebb murvás betétek is találhatók. 

Vizin László: – Jó volt a mai napunk, élveztük a versenyzést, az autó is hibátlanul működött. A hetedik gyorsaságin három és fél kört kellett volna menni, mi nagyon siettünk és két és fél kör után kiálltunk, ami miatt kaptunk két perc büntetést. E nélkül megőriztük volna a tegnapi helyezésünket, de ez van, innen fogunk holnap támadni. 

A mai pályák nagyon jó minőségűek voltak, a holnapiak lesznek a keményebbek. Nem annyira tempósak, mint a maiak, viszont technikásak, szűkek, van bennük murvás rész is. És azt sem szabad elfelejteni, hogy hiába versenyzünk már két napja, még nem tartunk a táv felénél sem. 

A hó ma már nem nehezítette a dolgunkat, egy-egy kisebb hídon volt deresedés, az árnyékosabb részeken pedig csillogott az aszfalt. Holnapra is jó időt mondanak. 

Az eredményről inkább ne kérdezzetek, mert erre nem tudom azt mondani, hogy elégedett vagyok. Holnap megpróbálunk úgy menni, hogy a verseny minden pillanatát élvezzük. Remélem, ez elég lesz hozzá, hogy feljebb kapaszkodjunk. 

A VALAIS RALI TOVÁBBI PROGRAMJA: 

2014. október 25. szombat

Szerviz D – Martigny, 45 perc, 9:00

GY12  Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 1, 16,00 km, 10:10

GY13  Bruson (Le Chable - Bruson) 1, 10,15 km, 10:55

GY14  Verbier (Lourtier - Verbier) 1, 15,52 km, 11:25

GY15  Les Cols (Vens - Le Guercet), 32,13 km , 12:10

Szerviz E – Martigny, 30 perc, 13:35

GY16  Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 2, 16,00 km, 14:30

GY17  Bruson (Le Chable - Bruson) 2, 10,15 km, 15:15

GY18  Verbier (Lourtier - Verbier) 2, 15,52 km,  15:45

GY19  Col des Planches (Vens - Arbarey) 20,15 km, 16:30

Szerviz F – Martigny, 10 perc, 17:20 

 

Harmadik nap gyorsasági távja: 135,62 km  

A verseny teljes gyorsasági távja: 260,20 km

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: