DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Wirtmann negyedik lett a historic Európa-bajnokságon

C csoport második és C3-as kategória első helyet szerzett Wirtmann Ferenc és Barna György a Mecsek Rali historic Eb-n, a magyar bajnokság értékelésében pedig megnyerték a C csoportot.

 

A Grawe Életbizosító Zrt. által támogatott páros a historic Európa-bajnokság idei utolsó futamán összesen 26 pontot gyűjtött (8 a csoport második, 3 a kategória első, 1 a rajthoz állás, 1 a célba érkezés és az egész szorozva 2-vel), amivel a C csoport bajnokságában Wirtmann egy helyet előre lépve a negyediken végezett a Ford Escort Mk I-essel.

IMG_9424 (Large)



„Nagyon jó, szerencsés versenyünk volt” – mosolygott Wirtmann Ferenc. „Számunkra az Európa-bajnokság C csoportjának az év végi negyedik helye volt a tét, amihez a Mecsek Ralin C csoportban másodiknak kellett lennünk. Ez három Porsche ellen lehetetlennek tűnt, ezért már a verseny elejétől fogva taktikusan, a célba érést szem előtt tartva versenyeztünk.”

„Az élmezőnyben a bajnoki cím volt a tét és nagyon bekezdtek a fiúk, gondoltuk is, hogy baj lesz belőle. Jonsson műszaki hibával esett ki, Myrsell pedig jó mélyre esett be. Így lettünk a versenyen másodikok, az év végén pedig negyedikek.”

_PEC0330 (Large)

„Nagyon örülök neki, hiszen az Eb-n még nem voltam negyedik. Három Porsche végzett előttünk, két Porschét pedig megvertünk, ami szerintem nagyon jó eredmény a Ford Escorttal, ráadásul úgy, hogy mind az öt porschés ellenfelünk nagyon jó versenyző.”

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:

62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob): D csoport 1. helyezés

29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés

Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) aszfalt: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) murva: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 4. helyezés

Baranya Kupa (historic ob): D csoport 1. helyezés

XXVI Rally Elba Storico (historic Eb): kiállt

48. Mecsek Rallye (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 2 helyezés., (historic ob) C csoport 1. helyezés

 

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:

2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó

2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó

2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó

2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó

2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó

2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó

2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó

2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó

2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó

2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó

2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó

2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó

2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó

2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

 

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

2008. C korcsoport magyar historic bajnok

2009. C korcsoport magyar historic bajnok

2010. C korcsoport magyar historic bajnok

2011. C korcsoport magyar historic bajnok

2012. C korcsoport magyar historic bajnok, historic CEZ-bajnok

2013. Historic CEZ-bajnok

2014. Historic Rali Európa-bajnokság C csoport 4. helyezett

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: