DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

Autókrosszban is bizonyított a HQ Racing fiatalja

Eseménydús hétvégével mutatkozott be Hangodi Bendegúz az autókrosszban: míg szombaton egy műszaki probléma ellenére a juniorok között a legjobbnak bizonyult, az 1600-asokkal összevont mezőnyben pedig a második helyen végzett, vasárnap először elszenvedte élete első borulását, majd beülhetett Szabó Krisztián korábbi junioros buggyjába, ami eddigi versenyzői karrierjének egyik legnagyobb élménye volt.

“Nem ez volt életem legsimább versenyhétvégéje, az biztos. Szombaton egy váltóprobléma nehezítette meg a dolgomat, vasárnap pedig tetőre tettem a Suzukit. Az autókrosssz viszont nagyon tetszik, az egész a folyamatos improvizálásról szól, hiszen egy kör alatt is sokat tud változni a pálya. Az, hogy vasárnap délután beülhettem a 600 köbcentis buggyba, feltette a hétvégére a koronát. Nagyon komoly autó, és nagyon hálás vagyok, hogy kipróbálhattam. Bár nagyon más ez a világ, jó élmény volt a túrkevei autókrossz futam, és biztosan lesz még folytatás” – összegzett Beni.

160803HangodiBendeguz2



Édesapja, Hangodi Zoltán ezúttal csak nézőként vett részt a viadalon. “Fantasztikus hétvége volt, nagyon színvonalas rendezéssel, régóta nem éreztem ennyire jól magam egy versenyen. Szombaton Michelisz Norbi vendégeskedett az autókrosszosoknál, a vasárnapi Besenyei Péter bemutatózott felettünk, tényleg nagyon kitettek magukért a rendezők.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Ábrahám Karcsiéknak és mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, mert amit összehoztak, arról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nem tudjuk még, hogy hány autókrossz versenyen indulunk még ebben a szezonban, de az már most biztos, hogy Túrkevére jövőre is eljövünk, mert ez a magyar autósport talán legjobb rendezvénye” – mondta el Hango.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: