DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Off-road

Sikeres Európa-bajnoki szintfelmérő

Minden szempontból pozitív versenyhétvégét zárt a Slovakia Ringen az M-F Motorsport csapata, ahol az FIA Közép-Európai Zóna Trófea és egyben az Országos Rallycross Bajnokság idei második fordulóját rendezték. A csapat nyomás alatt, komoly stresszhelyzetben is jelesre vizsgázott, Marton Gergely pedig a pályán hozta a tőle elvárt, magas szintű teljesítményt, aminek ezúttal egy 3. hely lett a jutalma a Super1600 nagyon erős mezőnyében. Összesítésben Gergő az élre állt, és vezeti a magyar bajnoki pontversenyt kategóriájában.

Bár a Slovakia Ring-i nyitófordulón elért 2. hely fényében a mostani hétvégén, a RabócsiRingen elért 3. hely a külső szemlélők számára akár visszalépésnek is tűnhet, a csapat mégis rendkívül pozitívan értékeli a máriapócsi hosszúhétvégét. Ennek oka abban keresendő, hogy a pályán és a depóban is több olyan jelenetnek lehettek tanúi mind ők, mind a nézők, melyek azt mutatják, kezd megérni a csupa magyar fiatalból álló csapat az eredményes nemzetközi szereplésre, egészen pontosan arra, hogy akár már a közeljövőben méltó módon képviseljék hazánkat az Európa-bajnoki elitmezőnyben.

M-F_Rcross_parade_mpocs_2016_043



Gergő a szabadedzéseken még a leggyorsabbnak bizonyult, ám ezt követően, mindhárom előfutamban, majd a döntőben is a 3. helyen végzett Szabó Krisztián és Josef Susta mögött. Mindegyik futamban apró különbségek döntöttek a három pilóta között, ami a csapat számára azért örömteli hír, mert Gergő és az M-F Motorsport saját építésű Skoda Fabia Mk2-es versenygépe alig maradt el Szabó Krisztián és a Rolf Volland csapata által felkészített hasonló típusú autójának tempójától, amely tavaly az Európa-bajnokságon futamgyőzelmet is aratott, és az összesített pontverseny 3. helyét szerezte meg.

Egy hasonlattal élve, kicsit olyan volt a csapat szempontjából ez a hétvége, mintha egy országos bajnoki úszóversenyen kivetítenék a vízre az Európa-bajnoki csúcsot jelző vonalat, és kívülről látná mindenki, hogy az éppen az Európa-bajnokságra készülő ifjú tehetség jelen pillanatban mennyivel úszik a mércét, a nagy célt jelentő Európa-bajnoki rekordidő mögött. Ezt a mércét jelentette most Szabó Krisztián és az általa vezetett technika, és a csapatnak – bár Gergő mindig minden körülmények között a győzelemre törekszik – kifejezetten tetszik, amit látott. Még kell dolgozni, de nincs messze, nincs elérhetetlen távolságban a cél, és ez rendkívül motiváló.

M-F_Rcross_parade_mpocs_2016_100

„A csapat és az autó is kifogástalanul működött egész hétvégén, hihetetlen munkát végeztek a srácok, amit ezúton is köszönök nekik” – kezdi beszámolóját Marton Gergő. „Az első előfutamban sajnos egy rajtbalesetbe keveredtem, aminek következtében komolyan megsérült az autó bal eleje. A futamot persze piros zászlóval leintették, és az új rajt előtt megkaptuk az ilyenkor szokásos szervizidőt, de hát elnézve az autó állapotát és a rendelkezésre álló időt, vélhetően nem sokan fogadtak volna rá, hogy ott leszek az új rajtnál. A srácok viszont tényleg embertelenül nagy munkát végeztek, és 12 perc alatt kicserélték a bal oldali kormányösszekötőt és a féltengelyt. Így lett számunkra a hétvége legrosszabb eseményéből, a rajtbalesetből a legpozitívabb végkifejlet: jó volt látni, hogy ilyen nyomás alatt is ilyen pontosan és gyorsan tudnak dolgozni a srácok (Fodor) Gyuri vezényletével, és tényleg azt éreztem, hogy mehetünk az Eb-re, mert ezt valószínűleg ott sem sok csapat oldotta volna meg ennél gyorsabban. Köszönöm még egyszer, és nagyon örülök, hogy része lehetek ennek a csapatnak és velük dolgozhatok. Igyekszem a pályán elért eredményeimmel meghálálni ezt” – mondta a 18 éves pilóta.

M-F_Rcross_parade_mpocs_2016_054

Nemcsak mondta, de meg is cselekedte, hiszen az új rajtot követően megnyerte futamát, ami összességében a 3. leggyorsabb időt jelentette kategóriájában. Ezt követően a további két előfutamban, majd a döntőben is szorosan üldözte Szabót és Sustát, így megérdemelten állhatott fel a hétvége végén melléjük a dobogó alsó fokára. A verseny másik pozitív hozadéka, hogy Gergő átvette a vezetést a Super1600-as kategória bajnoki pontversenyében, és két fordulót követően ő foglalja el az első helyet a tabellán.

„Természetesen jó hír, hogy Gergő vezeti a bajnokságot, de ebben részben szerepet játszott az is, hogy Kovács Marcellnek azért adódtak műszaki problémái a máriapócsi hétvége során, ami bárkivel előfordulhat. Ezért én továbbra is inkább annak örülök a legjobban, hogy ilyen erős idén a magyar bajnokság Super1600-as kategóriája, és ilyen erős ellenfelek ellen versenyezhetünk idehaza is hétvégéről hétvégére. Úgy gondolom, hogy ez minden magyar csapat és pilóta fejlődéséhez hozzájárul, ami mindenki számára jó. Nagyon örülök annak is, hogy a csapat jelesre, vagy legalábbis jóra vizsgázott éles helyzetben is, habár teljesen azért még mindig nem vagyok elégedett. Megoldottuk a feladatot viszonylag gyorsan, de 1-2 percet még ebből is lehet faragni. És ha lehet, akkor kell is, hiszen az Európa-bajnokságon, ahová készülünk és vágyunk, nagyon sok hasonló helyzetben kell majd helytállnunk legalább így, vagy kicsit még jobban. Köszönjük a versenyirányításnak és a sportbíróknak is, hogy megvártak minket, a nézőknek a szurkolást, a versenyzőtársaknak pedig a sportszerű küzdelmet. Reméljük, még sok hasonlóban lesz részünk” – értékelt Fodor György csapatfőnök.   

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: