Steward
Dezső Attila
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. április 30. vasárnap
Motor

Vinales megállíthatatlan

Sokáig a pálya egyeduralkodójának számító címvédő állt az élen, az utolsó negyed órában azonban magasabb fokozatba kapcsolt a vb-éllovas, így ő végzett az élen az Amerikai Nagydíj első edzésén.

Meglehetősen borús időben startolt el a MotoGP Amerikai Nagydíjának első edzése a Circuit of the Americas versenypályán. A texasi aszfaltcsík Marc Marquez felségterületének számít, hiszen eddig csak ő tudott itt nyerni a királykategóriában, s ennek megfelelően az első gyorskörök után rögtön az ő nevét olvashattuk az élen. Mögötte csapattársa, Dani Pedrosa volt a második, megelőzve a pontversenyt eddig hibátlan mérleggel vezető Maverick Vinalest, de jól ment Johann Zarco és Cal Crutchlow is.

 

Nagyjából negyed óra volt még hátra a gyakorlásból, amikor Vinales ragadta magához az első helyet, sőt hat tizedmásodpercre ellógott Marqueztől. Erre pedig már a repsolos sem igazán tudott reagálni, csupán közelíteni kicsit hozzá, így végül a Yamaha vb-éllovasa zárt az élen, megelőzve a címvédőt. Az utolsó percekben aztán többen feltették a lágy gumikat, így jelentős előrelépést könyvelhettek el, ezért az eredménylista sem feltétlenül tükrözi a valós erőviszonyokat, mindenesetre a két spanyol mögött Andrea Dovizioso lett a harmadik a Ducatival, megelőzve az újoncként ismét lenyűgöző teljesítményt nyújtó Johann Zarcót és a szatellit Ducatin ülő Alvaro Bautistát.

 vinales-austin

Az évad eddigi részében csak szenvedő Jorge Lorenzo hatodik lett, őt Dani Pedrosa és a szintén a végén gyorsuló Valentino Rossi követte, a top10-et pedig Aleix Espargaro és Danilo Petrucci tette teljessé, azaz az első tréning után ők állnak Q2-t érő pozícióban. Az edzés krónikájához tartozik még, hogy Andrea Iannone a Suzuki speciális, a teszteken is látott „szárnyas” burkolatával hajtott pályára – tulajdonképpen a „kékek” az egyetlen gyártó, amelyek a téli holtidőszak után versenyhétvégén is kísérleteznek a különleges megoldással. Folytatás este a második gyakorlással. 

Az 1. szabadedzés végeredménye:

 

1.

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

2'04.923

 

2.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

2'05.500

0.577 / 0.577

3.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

2'05.604

0.681 / 0.104

4.

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

2'05.790

0.867 / 0.186

5.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

2'05.833

0.910 / 0.043

6.

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

2'06.017

1.094 / 0.184

7.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

2'06.109

1.186 / 0.092

8.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

2'06.292

1.369 / 0.183

9.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

2'06.411

1.488 / 0.119

10.

Danilo PETRUCCI

ITA

OCTO Pramac Racing

Ducati

2'06.469

1.546 / 0.058

11.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

2'06.484

1.561 / 0.015

12.

Jack MILLER

AUS

EG 0,0 Marc VDS

Honda

2'06.515

1.592 / 0.031

13.

Scott REDDING

GBR

OCTO Pramac Racing

Ducati

2'06.646

1.723 / 0.131

14.

Jonas FOLGER

GER

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

2'06.692

1.769 / 0.046

15.

Hector BARBERA

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

2'06.786

1.863 / 0.094

16.

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

2'06.824

1.901 / 0.038

17.

Tito RABAT

SPA

EG 0,0 Marc VDS

Honda

2'06.894

1.971 / 0.070

18.

Loris BAZ

FRA

Reale Avintia Racing

Ducati

2'07.127

2.204 / 0.233

19.

Karel ABRAHAM

CZE

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

2'07.300

2.377 / 0.173

20.

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

2'08.006

3.083 / 0.706

21.

Pol ESPARGARO

SPA

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

2'08.128

3.205 / 0.122

22.

Sam LOWES

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

2'08.292

3.369 / 0.164

23.

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

2'08.740

3.817 / 0.448

 

Olvastad már?