Szerény véleményem szerint ugyanis, ha vannak (az általában hímneműnek tekinthető) macsók, akkor lenniük kell nőnemű macsóknak, azaz macsáknak, mert csak így kerek a világ.
Még a Forma-1 világa is, amely bizony, az általános vélemény, vagy inkább hiedelem szerint kemény macsó világ, amelyben a nőknek nem sok szerepe lehet, pláne a versenyautók volánja mögött. Ami persze eredendő butaság, azzal a macsó öntudattól vezérelt általános, de soha be nem bizonyított "férfi" véleménnyel együtt, hogy a nők rosszabbul vezetnek autót, mint a férfiak. Holott a különbségek nem a képességekbeli különbségből adódnak, hanem csupán a macsóságból. Oriana Fallaci, a nagyszerű író-újságíró már évtizedekkel ezelőtt világosan megírta, hogy "az autójuk a férfiak (olykor hiányzó) férfiasságának a látványos bizonygatása", világos tehát, hogy megpróbálják abból kihozni a maximumot. De vajon melyik nőnek van arra szüksége, hogy egy vacak négykerekűvel bizonygassa (finoman szólva) a nőiességét?!
Ha autóba ül is, ha versenyez is vele, kicsit ebben is okosabb, mint mi, macsók. És talán emiatt kicsit lassabb is, de ez egyáltalán nem biztos.
Ha például Michele Moutont veszem, akit volt szerencsém az egyik Elefántcsont part Ralin élőben is látni, sőt végig kísérni, egészen addig, amíg a kemény bánásmódtól ketté nem tört alatta (szó szerint) az Audi Quattro, nyugodtan ki merném állítani bármelyik macsó ellen. Mellesleg: csak azért nem tudott világbajnokságot nyerni, mert a macsók, Röhrlék kicsit összefogtak ellene.
A Forma-1 úttörő, első nagyasszonya, Maria Teresa de Filippis, az ötvenes évek végén az eredmények tükrében valóban lassabb volt férfi ellenfeleinél, bár azt nem tudjuk ma már, hogy az autóik között volt-e, és mekkora különbség. Az utolsó verseny 3 másodperces különbsége mindenesetre már nem volt jelentős, Mossékhoz képest. Viszont, hogy neki sem a nőiességét kellett bizonygatni a versenyautóban, azt a korabeli fényképek ragyogóan bizonyítják ma is. Mai sztárjelöltünk, Susie Wolff sem azért ült versenyautóba, hogy a férfiak észrevegyék (hiszen már el is kelt), de ami a szépséget, nőiességet illeti, simán elárulhatnának egy gyékényen Maria Teresával, aki még nem is annyira idős, a 87. évében jár, és nem csak autóversenyzett, hanem lovagolt is, versenyszerűen a maga korában.
És ha már Moss szóba került, az ő egyik lánytestvére is ralizott a hatvanas évek elején, és nem is rosszul. A ralisoktól pedig nem búcsúzhatok el Jutta Kleinschmidt említése nélkül, aki igen komoly macsó társaság előtt nyerte nem is olyan régen a Dakar Ralit.
Ami engem illet, még ifjú koromban kaptam életre szóló leckét autóvezetésből egy fiatal lánytól. Se autóm, se motorom még nem volt, és taxival siettem az újságíró suliba, az Andrássy útra, Sorokság határából. A taxit egy fiatal, velem nagyjából egyidős lány vezette, nem volt sok bizodalmam benne, hogy odaérünk időre. Nyomatékosan kértem, hogy siessünk, az Istenért! Rám nézett, és visszakérdezett: komolyan gondolja?! Aztán elindult. Az élmény máig hat, ahogy írom ezeket a sorokat, még mindig a hideg futkos a hátamon. Amikor odaértünk, jól kinevetett. Ha jól emlékszem (és miért is ne?!) Csala Csilla volt. A tizenkétszeres motorkerékpáros magyar bajnok.
Amikor eszembe jutott, hogy végre illendő lenne az autós-motoros nőkről is írnom végre, még magam sem gondoltam, hogy annyian vannak, voltak, hogy egy ilyen rövid írás kereteibe bele sem férnek. Például Gina Bovaird, az egyetlen amazon, aki az 500-as király kategóriában versenyzett, s akit magam is láttam Ausztriában, s akivel, ha Webber találkozott volna, nem állított volna olyan butaságot, hogy a nők izomzata nem elég, és nem elég erős ahhoz, hogy autóversenyzők legyenek. Emlékezetem szerint Gina ugyanis kicsivel erőteljesebb jelenség volt, mint az ausztrál.
De még ma is sokan vannak Webberrel azonos véleményen, annak ellenére, hogy a mai modern autókat fizikailag már sokkal könnyebb elvezetni, mint a régieket a manuális váltókkal és egyebekkel. Az egész női téma azonban azért kerül napjainkban előtérbe, mert egy ifjú hölgy, a fentebb már említett Susie Wolf, a Mercedes főnök Toto Wolff ifjú felesége a fejébe vette, hogy jövőre elindul a Forma-1 világbajnokságon, és ehhez az idén már meg is tette a szükséges első lépéseket. Talán az sem véletlen, hanem inkább sokat mondó, hogy ezeket a lépéseket a Williams istállóban cselekedte, amelynek a vezetője ma már szintén egy "macsa", akarom mondani egy bájos ifjú nő, Frank Williams lánya, Claire. Aki szintén nincs már egyedül ebben a szerepkörben sem: Peter Sauber ugyanis már korábban rábízta a csapatát Monisha Kaltenbornra, aki kacérkodik azzal a gondolattal, hogy jövőre szintén indítson egy lányt a Sauber színeiben: Simona de Silvestrót.
És Danica Patrickról, aki Amerikában már szupersztár autóversenyző, és többször is szóba hozták az F1-gyel, most nem értekeznék részletesebben.
Azt megmondani ma, hogy mi lesz mindebből holnap, még nem lehet.
Azt viszont biztosan tudható, hogy a Forma-1 nem maradhat sokáig nő nélkül. Az úttörők, az eddigi kísérletezők (Lella Lombardi, akit a betegsége ragadott el a versenyzéstől, Maria de Villota, akit egy buta baleset, Giovanna Amati, Divina Galicia, Desiré Wilson, Sarah Fischer és mások) emléke nem, hogy halványulna, hanem erősödik és erőt ad.
Nem szólva most arról (dehogynem!), hogy az agg Bernie Ecclestone-nak régi óhaja, hogy végre legalább egy nő is legyen a versenyzők között a Forma-1-ben. Minden más kívánalma már teljesült e tekintetben, de ez még nem.
Mire vártok lányok?
Eljött a ti időtök, még akkor is, ha sokan úgy vélik, maradjatok inkább a fakanálnál" Bár úgy hallottam, Susie Wolftól magától, hogy: "A családom tanúsíthatja, hogy sokkal jobban vezetek autót, mint ahogy főzök!"
Szerencsétlen Toto. Az biztos, hogy Susie nem a gyomrán keresztül fogta meg.
Pedig a macsók szívéhez azon keresztül vezet az út"
