Az Eagle MK1-est még azelőtt tervezték, hogy a mérnökök felfedezték volna az aerodinamikát és a leszorító erő köridőre gyakorolt jótékony hatását. Az F1-es autók abban az időben karcsú, áramvonalas, vagy inkább egyszerűen csak szivar alakú gépek voltak, az 1960-as évek egyik legelegánsabb versenyautója pedig az Eagle MK1 volt. A kicsit raptoros orr, a golyó formájú karosszéria, a titán kipufogócsövek, a konzervatívan az autó karosszériájához rögzített alsó kettőskereszt-lengőkaros és az egy lengőkaros felső felfüggesztés, valamint a kerekekre szerelt lengéscsillapítók nem csak művészien hatottak, de az MK1-es egy győztes konstrukció képét festette, és egyszer, 1967 nyarán végül sikerült is győznie az F1-ben.
Az Eagle projekt akkor született, amikor a Firestone egyeduralmát megtörni akaró másik nagy amerikai gumiabroncs gyártó, a Goodyear arra kérte a két amerikai autóversenyző ikont, Dan Gurneyt és Carroll Shelbyt, hogy segítsenek neki megnyerni az Indianapolisi 500-as versenyt. Ãgy Gurney és Shelby épített egy Indy 500-as autót, majd a Goodyear rávette őket, hogy építsenek egy Formula-1-es versenyautót is. Ők azonban nem csak egy egyszerű Formula-1-es autót akartak építeni, hanem egy amerikai Formula-1-es autót, ezért a kaliforniai Santa Anában megalapították az All American Racers (AAR) istállót.
Abban az időben a Formula-1-es versenypályákat a Ferrari, a Brabham és a Lotus autói uralták, és a második világháború óta Európában egyetlen egy amerikai pilóta/autó kombináció sem tudott futamot nyerni. Gurneyék projektjét így mindenki lebecsülte. "Az álmodozó és a zseni, a holdkóros és a látnok között a különbség nagyon kicsi" - nyilatkozta Gurney. - "A szenvedélyünk határtalan volt, a költségvetésünk azonban korlátozott, így állandóan kötélen egyensúlyoztunk."
Az AAR végül leszerződtette azt a Len Terryt tervezőnek, aki az 1965-ös Indy 500 győztes Lotus 38-ason dolgozott, a brit Weslake-kel közösen a Shell támogatásával és a BRM-től érkező Aubrey Woods vezetésével hozzáfogtak egy V12-es motor építéséhez is. 1966-ban azonban az Eagle MK1-es még kénytelen volt egy négyhengeres Coventry-Climax motorral pályára lépni. A hiányzó motorerő ellenére az autó gyors lett, így Gurney az első 8 futamon kétszer is az 5. helyen tudott célba érni (Francia és Mexikói Nagydíj). 1967-ben pedig végre megérkezett a várva várt V12-es Weslake motor, amivel az Eagle MK1 szinte szárnyalt. Gurney a szezon 11 nagydíján négyszer indulhatott az első sorból, és kétszer (a Belga és Német Nagydíjak) a leggyorsabb kört is megfutotta a versenyen.
Az Eagle MK1-es azonban mechanikailag törékeny volt, így Gurney mindössze kétszer ért vele célba, igaz akkor az amerikai autó és amerikai pilótája mindkétszer a dobogón végzett (Belga Nagydíj 1. hely, Kanadai Nagydíj 3. hely). A Belga Nagydíjon pedig a Gurney-Eagle kombináció fantasztikus volt, hiszen nemcsak az első sorból vághattak neki a futamnak, és sikerült a futamgyőzelmet megszerezniük, de a verseny leggyorsabb köre is az övék volt, és a Belga Nagydíjak történetének addigi leggyorsabb átlagsebességével tudta megnyerni Gurney a futamot. Az egyenesekben 320 km/órával száguldó Eagle MK1-es majd 230 km/óra átlagsebességet produkált a futamon. Ezzel Gurney lett a Formula-1 történetének második olyan pilótája, aki egy saját maga által épített autóval volt képes futamot nyerni, és egyben az Eagle MK1-es lett az Indy 500-as futamokat leszámítva az első és egyetlen amerikai konstrukció, ami futamot nyert a Formula-1-ben.
A sikertörténet azonban itt véget ért. Az 1968-as szezonra az AAR-nek elfogyott a pénze, a rendelkezésre álló szűkös anyagi eszközöket pedig az MK1-es továbbfejlesztése helyett az új MK6-osra fordították, ami azonban már sohasem készült el. Az MK1-es azonban így versenyképtelenné vált, Gurney 1968-ban 5 futamon mindössze egy célba érkezést és egy 9. helyet tudott felmutatni az autóval. Az Eagle MK1-es legnagyobb gondja a bonyolult, megbízhatatlan és drága V12-es erőforrás volt. A csapat így végül feladta és vásárolt egy McLaren M7A karosszériát, amivel Gurney az Amerikai Nagydíjon a 4. helyen ért célba. Az AAR és az Eagle MK1-es sorsa azonban ezzel megpecsételődött: az AAR örökre hátat fordított a nagydíj versenyzés világának. Azonban nem szűnt meg és 1999-ig összesen 51 futamgyőzelmet (köztük 3 Indy 500-as győzelmet, 1968, 1973 és 1975) szereztek. A továbbra is Dan Gurney tulajdonában lévő cég építette például meg Ben Bowlby tervei alapján a forradalmi DeltaWing konstrukciót, amivel a Highcroft Racing 2012-ben rajthoz állt a Le Mans-i 24 órás versenyen. De ez már egy másik történet"
Eagle MK1
Karosszéria: Alumínium/magnézium monocoque
Motor: 2.7 literes négyhengeres Coventry-Climax/ 3 literes Gurney-Weslake V12
Teljesítmény: 400 lóerő (Gurney-Weslake)
Sebességváltó: 5 sebességes Hewland DG300
Kuplung: AP
Gumiabroncs: Goodyear
Súly: 530 kilogramm
Tengelytáv: 245 centiméter
Nyomtáv: 152.4 centiméter
Statisztika: 26 futam, 1 futamgyőzelem, 2 leggyorsabb kör.
