DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 20. szombat

Mick Schumacher „nem áll készen feladni” az F1-es álmát

Mick Schumacher két évet töltött el a Haas Formula-1-es alakulatánál, a 2023-as szezonra azonban már nem kapott ülést. Azóta a Mercedes tartalékpilótája, emellett az Alpine endurance-világbajnoki csapatát erősíti: a hétvégén velük versenyez a Le Mans-i 24 óráson. Az egynapos viadal helyszínén azonban a német ismét elmondta: a fő célja továbbra is az, hogy újra az F1-ben szerepeljen.

„Kimerítő visszaküzdeni magad. Megmutatják neked a süteményt, ami nagyon finom, de nem ehetsz belőle – és közben végig kell nézned, ahogy mások megeszik” – fogalmazott Schumacher. „Úgyhogy kemény ez, de tudom, miért csinálom. A két évvel ezelőtti énemnek köze sincs a mostanihoz.”

„Ötéves korom óta az F1 az álmom, és nem állok készen elengedni ezt. Néha úgy érzed, van esélyed, aztán az sosem történik meg végül, mert történik valami más. Érzelmi hullámvasút és kimerítő volt az utóbbi pár év. De dolgozom a visszatérésen” – mondta el a német, hozzátéve: „Többször megmutattam, hogy képes vagyok bajnokságokat nyerni. A kérdés csak az, vajon illeszkedek-e valakiknek a terveibe.”

wec-mick-schumacher-alpine

A McLarent tartják a Magyar Nagydíj esélyesének

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, és egykori világbajnok versenyzője, Nico Rosberg is a McLarent, illetve Lando Norrist emelte ki a 3. szabadedzést követően a mezőny tagjai közül. Wolff szoros hétvégére számít Magyarországon: „Jelenleg látható, hogy a McLaren egy kissé fölényben van, de Max hosszú etapja átfedésben volt Norriséval. Szerintem megint nagyon-nagyon szoros lesz” – mondta az osztrák csapatvezető, aki úgy érzi, nincsenek nagy hátrányban:

„Úgy gondolom, hogy még egy kicsit hozzá tudunk tenni teljesítmény szempontjából, de van lemaradásunk. Nem tudom, hogy mekkora lesz végül, jelenleg úgy néz ki, hogy talán két tized. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz a hátsó gumik felületének túlmelegedése miatt. Ez volt jellemző az elmúlt években, ezért nem igazán meglepő” – mondta Wolff, akihez hasonlóan Rosberg is a McLarent látja az első helyen:

„Fenomenális volt Lando köreit belső kamerából nézni. Tökéletes, mintha sínen futna. Az az autó ma abszolút domináns erőnek tűnik. Még Verstappenhez képest is, nála több volt az alulkormányzottság, néhányszor megingott” – mondta a Sky mikrofonja előtt a 2016-os világbajnok.

norris-hungaroring

Hivatalos: Jövőre nem lesz horvát WRC-futam

Miután három új eseményt is hozzáadtak a 2025-ös WRC-naptárhoz, jelesül Szaúd-Arábiát, Paraguayt és a Kanári-szigeteket, várható volt, hogy a jelenlegi helyszínek közül nem Lengyelország lesz az egyetlen, mely elveszíti a versenyét. Az előzetes esélylatolgatások a Horvát Rali kiesését valószínűsítették, s bár korábban egyeztettek egy hároméves, 2027-ig tartó szerződéshosszabbításról, a szervezőbizottság elnöke, Daniel Saskin végül megerősítette, hogy a verseny kikerült a naptárból.

wrc-croatia

Természetesen a horvát szervezők nem mondanak le végleg a világbajnoki futamrendezésről, Saskin elképzelése szerint jövőre az ERC-ben vállalnak szerepet, mielőtt 2026-ban visszatérnének a WRC-be. „Mindenkit megnyugtatok, ez nem a Horvát Rali történetének vége, de az illetékeseknek most gyorsan kell cselekednie. Egyértelmű, hogy nem akarjuk örökre elveszíteni a WRC-t, de sokan érdeklődnek” – mondta Saskin, majd hozzátette:

„Már most alá kell írni a szerződést a promóterrel és az FIA-val 2026-ra és 2027-re, de ezt nem tehetjük meg anélkül, hogy az érintett szervezetek garanciát vállalnának.”

Reagált a McLaren a fékjeiket érő panaszokra

Mi is írtunk róla, hogy elsőként az Auto Motor und Sport számolt be róla, hogy a Red Bull panaszt tett az FIA-nál a McLaren fékjeinek kialakítása miatt. Az energiaitalosok gyanúja szerint a wokingiak egy extra lyukat alkalmaznak az első és hátsó fékdobokon. A csapatok ezen a területen szenzorokat használnak a hőmérsékletek folyamatos mérésére, és a McLaren esetében is az az indoklás, hogy egy kábelt vezetnek át ezen a lyukon az ott lévő szenzorhoz. Csakhogy a szabály szerint ezek a lyukak csak pénteken működhetnek, szombatra és vasárnapra be kell őket zárni. Az AMuS szerint az FIA ellenőrizte mindezt, és zárva találta az említett lyukat Ausztriában és a Brit Nagydíjon is, a Red Bull viszont azt gyanítja, hogy hűtési megoldást talált a rivális, és ezért tud például Lando Norris bizonyos versenyetapokban sokkal jobb gumikezeléssel dolgozni, mint Max Verstappen.

A téma természetesen előkerült az F1-es Magyar Nagydíj helyszínén is, Andrea Stella McLaren-csapatfőnök a Sky Sportsnak nyilatkozva azonban úgy fogalmazott, hogy felfújták a kérdéskört: „Valójában ez a metódus nagyon egyszerű. Ez a lyuk arra való, hogy elérjünk vele egy szenzort, és az FIA-tól érkezett az a tisztázás, hogy ez a lyuk nem megengedett, ezért egyszerűen leragasztottuk. Ez egy nagyon-nagyon egyszerű ügy, amely úgy fest, valamilyen okból kifolyólag odáig fajult, hogy témává vált a paddockban, de semmi ilyesmiről nincs szó.”

f1-mclaren-hun

Ezért járt a Williamsnél Ocon

Mi is írtunk azokról a sajtóértesülésekről, melyek szerint a Williams be akarta ültetni már az idei szezon közben az Alpine-tól az idény végén távozó Esteban Ocont Logan Sargeant helyére, ám az Alpine ezt megakadályozta. Arról is szóltak a híresztelések, hogy Ocon még a Williamsnél is járt üléspróbán – nos, ez utóbbit némileg árnyaltan, de James Vowles Williams-főnök nagyjából meg is erősítette pénteken a Hungaroringen a Motorsport.com lapnak nyilatkozva, bár hangsúlyozta, hogy a francia pilótát 2025-re vették számításba, nem idei évközi cserére:

„Esteban eljött, nem is igazán üléspróbára, de fel akartam őt mérni 2025-re és 2026-ra. Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy befér-e az autóba. Mivel Alexhez hasonlóan magas, és bizonyos méretei bonyolultak. És hogy tisztázzam: minden, amit csinálunk versenyzőtéren, az 2025-re és az utánra vonatkozik, nem másra. Egyértelműen számításba vettük őt. Sok éve ismerem, a Mercedesnél nyilván az én, Toto és Gwen menedzsmentje alá tartozott. Nagyon gyors volt, Fernandót nem is tudnád felülmúlni időmérőkön enélkül. Ha kialakítod a megfelelő környezetet körülötte, nagyon gyors lehet, ezért is vettük számításba őt.”

Vowles ugyanakkor hozzátette: jelen állás szerint az útjaik nem fogják keresztezni egymást, pedig szerinte működhetnének bizonyos részletek Oconnal. A francia azonban a Formula.hu néhány hete már megszellőztetett információi szerint a Haasnál fog kikötni, ennek megerősítése Kevin Magnussen távozása után vélhetően csak idő kérdése.

f1-ocon-alpine

Jön az F1-es Magyar Nagydíj időmérője – szombati program

Ma már tétre megy a játék a Hungaroringen, hiszen a 12:30-kor kezdődő utolsó szabadedzést követően 16 órakor jön a vasárnapi rajtsorrendet meghatározó kvalifikáció a Formula-1-esek számára. Az F2 és az F3 eközben már a sprintversenyét teljesíti, de megrendezik a Formula-E londoni fináléjának első futamát is, valamint lesz többek között WRC és Superbike is szombaton – itt a napi menü (a hétvége teljes menetrendje ide kattintva érhető el):

07:20-19:15 WRC, 9-16. szakasz (Rally.tv, online, előfizetés után élő)
09:50 Formula-3, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)
10:55-11:45 Formula-E, 2. szabadedzés  
11:00-11:15 Superbike-vb, Superpole (tv: Aréna4, élő)
12:30-13:30 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
12:45 Supersport 300-as vb, 1. futam (tv: Aréna4, élő)
13:20-14:45 Formula-E, 1. időmérő  
14:00 Superbike-vb, 1. futam (tv: Aréna4, élő)
14:15 Formula-2, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)
15:00-15:30 TCR World Tour, 1. szabadedzés  
15:15 Supersport-vb, 1. futam (tv: Aréna4, élő)
16:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
16:30-17:30 IndyCar, 2. edzés  
17:30-18:00 TCR World Tour, 2. szabadedzés  
18:00 Formula-E, 1. futam (tv: Eurosport 2, élő)
20:00-20:35 TCR World Tour, Időmérő (tv: Sport1, élő)
20:45-22:15 IndyCar, Időmérő  
21:30 NASCAR Xfinity Series, Futam (tv: Match4, élő)

f1-hun-day1

Fotó: Hungaroring Média

Horner a konyhájában beszélgetett el Perezzel

A Magyar Nagydíj pénteki edzésnapját értékelve a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner kiemelte, hogy mennyire jól alakult Sergio Perez számára a gyakorlás, és arra is kitért, hogy pontosan miben különbözik az 1-es és a 11-es rajtszámú autó ma: „Ez egy pozitív péntek volt, sőt azt mondanám, hogy ez volt Checo legjobb pénteki napja Kína óta.”

„Van egy kis különbség az autóink között, mindkettőn vannak fejlesztések, és az egyetlen dolog, ami Checónak hiányzik, az a motorburkolat és az oldalsó elem. A padló, a szárny és a többi része ugyanaz. Nagyszerű adatokkal rendelkezünk” – mondta Horner, aki azt is elárulta, hogy a mostanában rendkívül gyengén teljesítő, s emiatt az elbocsátás gondolatával egyre többször szembesített Perezzel komolyabban elbeszélgetett otthonában: „Nagyon nyitott a kapcsolatunk. Leültem vele a házam konyhájában, és megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet? Van még valami esetleg?”

„Erre úgy felelt, hogy nem, szerinte csak túlgondol bizonyos dolgokat. Azt hiszem, az a legjobb neki, ha szinte teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy mi történik a garázs másik oldalán, és most ezt a megközelítést alkalmazza. Csak a saját teljesítményére koncentrál.”

perez-shadow

Marko: Normális, hogy Wolff meg akarja szerezni Verstappent

Az F1-Insidernek nyilatkozva Helmut Marko, a Red Bull veterán főtanácsadója arról beszélt, hogy az energiaitalosok berkein belül zajló hatalmi harcoktól, avagy ha úgy tetszik, belvillongásoktól hogyan tudja magát hitelesíteni a negyedik világbajnoki címe felé tartó Max Verstappen: „Szuverén módon kezeli a helyzetet” – idézi Markót a lap. „Ha kell, visszavonul a motorhome-ba, és a saját világában él. De az is világossá vált számára, hogy a csapatnak együtt kell maradnia, ha továbbra is sikeresek akarnak maradni, és ezt világossá is tette.”

Arra az esetre, ha Verstappen valamiért mégis távozni akarna a Red Bulltól – és az ún. Horner-ügy egyes fázisaiban erre látszott is esély –, természetesen lenne hova mennie, hiszen a Mercedes tárt karokkal várná őt, ahogy azt Toto Wolff többször egyértelművé tette. Marko pedig meg is tudja ezt érteni:

„Ez teljesen normális dolog. Max a siker garanciája, elsősorban ő jelenti a különbséget. Az idei szezonban futamokat nyert volna egy Ferrariban, Mercedesben vagy McLarenben is. Ha még nem lenne szerződésünk vele, akkor mi is megpróbálnánk megszerezni” – mondta Marko doktor.

marko-verstappen

Légkondi F1-es autókban – a Holland Nagydíjon indul a tesztüzem

A tavalyi Katari Nagydíjon példátlan hőérzettel kellett megküzdeni a versenyzőknek: a komplett mezőny fizikailag kimerülve szállt ki a pilótafülkéből, többen hőgutát kaptak, Logan Sargeant még a futamot is feladta. Az FIA akkor vizsgálatot indított annak érdekében, hogy feltárja a katari eset okait és megakadályozza annak megismétlődését. Ennek részeként a 2024-es szabályok engedélyeztek egy második légbeömlő-nyílást az orrkúpon, hogy növeljék a versenyzők felé irányuló légáramlást. A közeljövőben pedig indul az F1-es autókba telepített klíma tesztüzeme – írja az Autosport lap az első kézből, FIA-tól szerzett információra hivatkozva.

A Holland Nagydíjtól fogva a hétvégéken egy autóval tesztelni fogják az FIA által kifejlesztett légkondicionáló berendezést. Az eszköz számos kisebb alkatrészből áll, amelyeket a pilótafülke oldalfalába és a környező karosszériába építenek be, hogy hűtött levegőt irányítsanak a versenyző felé.

Amennyiben a tesztüzem sikerrel jár, a berendezést kötelezővé teszik a Formula-1-es technikai szabályzatban. A klímát csak abban az esetben kell telepíteni, ha a hőmérsékleti körülmények indokolják a használatát – hasonló volt a terv a vízfelverődést csökkenteni hivatott sárvédő esetében, amely bevezetését teszteket követően elvetették.

A hőség aktuális téma a Magyar Nagydíjon is, ahol pénteken 35, hétvégén pedig 33 Celsius-fokos csúcshőmérséklet várható, a kanyargós jelleg pedig növeli a fizikai terhelést. Az Autosport szerint szükség esetén az FIA kezében van a lehetőség, hogy kötelezővé tegye az említett második hűtőnyílást (amely a szabályokban jelenleg csak megengedett), valamint engedélyezze az edzések előtt az ülés és pilótafülke egyéb alkatrészeinek kiszerelését és hűtését, ami alapesetben tiltott.

Csak Verstappen kapta meg a Red Bull teljes fejlesztési csomagját a Hungaroringen

Az élcsapatok közül egyértelműen a Red Bull hozta a legjelentősebb újításokat az F1-es Magyar Nagydíjra: mint arról már írtunk, többek között a motorborítás és az oldaldoboz formája, valamint az első szárny is módosult, így előbbinél eltűnt az eddig látott vállszerű, sokak által ágyúnak is becézett kitüremkedés. Viszont a két RB20-as nem azonos specifikációval fut majd a Hungaroringen: Paul Monaghan, az energiaitalosok vezető mérnöke megerősítette, hogy csak Max Verstappen kapta meg a teljes csomagot a hétvégére.

Mint azt a szakember elmondta, a vb-éllovas holland és a csapattárs Sergio Perez között „főként az oldaldoboz formája” jelenti a különbséget, azaz a fejlesztések többi részét a mexikói is megkapta. A Red Bull amúgy a motorborítást érintő módosítást eleve pályaspecifikus, a hűtés javítását szolgáló fejlesztésként jelölte meg az FIA számára leadott dokumentumban.

Monaghan szerint a két különböző specifikáció nem jelent extra munkát számukra, hiszen amúgy is két autón kell dolgozniuk. „Az a tény, hogy némileg más az alakja, nem változtatja meg a világot” – idézi szavait a RacingNews365.com portál. A mérnök azt is hozzátette: előbb tudták bevetni ezt a fejlesztést, mint azt tervezték, ez volt az első adandó alkalom, amikor elhozhatták – és egy kivételével mindkét autóra fel is kerültek az újítások –, és meg is kellett tenniük az egyre kiélezettebb élmezőny miatt.

f1-verstappen-redbull-hun-day1

Így titkolta el Verstappen 2021-ben a silverstone-i baleset utáni látásproblémáit

Mi is beszámoltunk róla nemrég, hogy Max Verstappen a Red Bull honlapján közzétett interjúban, amelyben a tíz legemlékezetesebb győzelmét választotta ki a Formula-1-es karrierjéből, a 2021-es USA Nagydíj kapcsán megemlítette, hogy látásproblémákkal küzdött a néhány hónappal korábbi silverstone-i futam első körében Lewis Hamiltonnal történt ütközés és falba csapódás következtében. A holland arról beszélt, hogy különösen a huplis pályákon voltak gondjai, ezek közé tartozik az austini is, ezért tartja a legnagyobb sikerei között számon az ottani diadalt.

Verstappent az F1-es Magyar Nagydíj sajtónapján is kérdezték a látásgondokról, a pilóta pedig megerősítette, hogy csak abban a szezonban küzdött vele: „Igen, csak 2021-ben fordult elő. Azután megszűnt a probléma, de akkoriban jelentkezett” – mondta el a vb-éllovas, aki hozzátette: „Nem javasolnám az embereknek, hogy ilyennel szembesüljenek vezetés közben. De autóversenyzők vagyunk, mindenféle dologgal megbirkózunk. Mindenki itt van, de sokszor vannak itt-ott kisebb sérülések. Előfordul az ilyesmi.”

Verstappen azt is hozzátette, hogy alapvetően titokban tartotta a kiélezett vb-harc hevében a problémáit, csak néhány ember tudott róla, mivel küzd: „A csapatom körüli emberekkel és egy specialistával” – felelte arra a kérdésre, hogy kikkel beszélt erről annak idején. „De szerencsére meggyógyult. Nem akarok részletekbe belemenni, nem kell senkinek ezt tudnia.”

f1-verstappen-hungaroring-day0-redbull

Kezdődik az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéje – a pénteki program

Az előkészületek és a sajtónap után pénteken végre a pályán is megkezdődik a 39. Formula-1-es Magyar Nagydíj: szokás szerint két egyórás szabadedzés vár a mezőnyre a kora, illetve a késő délutáni órákban. A Formula-2 és a Formula-3 számára már időmérőt is rendeznek ma a Hungaroringen, de eközben kezdetét veszi a Formula-E londoni idényzárójának és az IndyCar torontói fordulójának programja, valamint a Lett Ralin is jön az első teljes versenynap a WRC-ben. Mutatjuk a pénteki menetrendet (a hétvége teljes programja ide kattintva böngészhető):

09:00-16:20 WRC, 2-8. szakasz (Rally.tv, online, előfizetés után élő)
09:55-10:40 Formula-3, Szabadedzés  
11:05-11:50 Formula-2, Szabadedzés  
13:30-14:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
15:05-15:35 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
16:00-16:30 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
17:00-18:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
17:55-18:45 Formula-E, 1. szabadedzés  
21:00-22:15 IndyCar, 1. edzés

f1-hungaroring-day0

Fotó: Hungaroring Sajtó

Bottas elismerte: kezd idegtépővé válni a várakozás

Több versenyző már hetek óta „panaszkodik” arra, hogy Carlos Sainz döntése blokkolja a teljes pilótakeringőt a Formula-1-ben. Közéjük tartozik Valtteri Bottas is, akinek az ülése is egy opció a spanyolnak a 2026-tól Audivá váló Saubernél. Bottas az F1-es Magyar Nagydíj sajtónapján elismerte, hogy még mindig várnia kell: „Talán Carlosra várok, talán nem. Úgy értem, egy ponton túl nem hiszem, hogy mindenki rá fog várni. De még mindig várok valamire.”

Arra a kérdésre, hogy meglepődött-e, hogy ennyire elhúzódik az ügy, így felelt a finn: „Ez egy nagyon jó kérdés. Hogy őszinte legyek, abban bíztam, hogy a mostani hétvége előtt elrendeződnek a dolgok, hiszen volt egy üres hétvége. De még várnunk kell egy kicsit, nincs egyértelmű válaszom. Nyilvánvalóan eljuthatok odáig, hogy remélhetőleg inkább előbb, mint később eldől, mert ha elhúzódik az augusztusi szünetig vagy utána, akkor az kezdhet idegtépővé válni.”

Bottas elmondta: továbbra is opció számára, hogy maradjon a Stake-nél, de azt is hangsúlyozta, hogy olyan helyen akar versenyezni, ahol tisztelik és tudják, mire képes és mit adhat a csapatnak.

f1-bottas-sauber-hungaroring-day0

Magnussen: Ha eltiltanak, akkor eltiltanak

A Haas történetének legsikeresebb versenyzője, a csapattól való távozását ma bejelentő Kevin Magnussen hónapok óta közel áll ahhoz, hogy ő legyen az első F1-es pilóta, akit 12 büntetőpont összegyűjtése miatt egy futamról eltiltanak. A dán versenyző jelenleg tíz egységnél jár, és mivel a szezon (ezzel együtt valószínűleg F1-es karrierje) végéig egy sem törlődik ezek közül, egyetlen kihágással is elérheti a kritikus határt.

Amikor a RaceFans részéről megkérdezték, hogy a fenyegető büntetés miatt esetleg változtat-e vezetési stílusán, a dán így felelt: „Nem lenne értelme, hiszen az év hátralévő részében ebben a helyzetben leszek. Egyszerűen csak a lehető legjobban, tudásom legjavát nyújtva kell versenyeznem, és nem változtatni semmin emiatt a helyzet miatt.”

magnussen-imola

„Úgy gondolom, hogy ez összességében jobb lesz így a szezon során, mint ha állandóan visszafognám magam, és arra ügyelnék, hogy ne kapjak eltiltást. Egyszerűen csak megyek előre, és ha eltiltanak egy versenyről, akkor eltiltanak egy versenyről” – mondta a dán, aki azt is kiemelte, hogy a megengedőbb amerikai gyakorlat szimpatikusabb a számára:

„Az Egyesült Államokban úgy állnak hozzá, hogy egyszerűen hagyják a versenyzőket versenyezni, és ez működik. Szó sincs arról, hogy elszabadulna az őrület, ha odamész, akkor visszatérsz ahhoz, ahogyan annak idején a gokartozásban versenyeztem, ahol nem volt még mindenre ennyi speciális szabály, és ez valahogy természetesen működött, a versenyzés pedig remek volt.”

109G-vel csapódott be Sting Ray Robb a vasárnapi IndyCar-futamon

Komoly balesettel zárult a második iowai IndyCar-futam: Sting Ray Robb az utolsó körben eltalálta Alex Rossi autóját, amitől a levegőbe emelkedett, és többször átfordult. A balesetbe Kyle Kirkwood és Ed Carpenter is belekeveredett, s utóbbi ki se tudott szállni autójából, amíg az oválspecialista veterán Carpenter versenygépét le nem szedték az övé tetejéről. A hétvégén ismét autóba ülő amerikai versenyzőre 109G erő hatott, így nem is csoda, hogy egy időre elvesztette az eszméletét.

„Ahogy a levegőben repültem, majdnem szemmagasságban látta a kerítés tetejét. Akkor felismertem, hogy komoly bajban vagyok, még mindig kapaszkodtam a kormányba, de mivel mintha lassított felvétel lett volna, volt időm még a levegőben elengedni, és belekapaszkodni a biztonsági övbe. Miközben lefelé tartottam, eszembe jutottak a korábbi esetek, amikor mások a levegőbe repültek, mint Hinchcliffe, Dixon a Speedwayen vagy Pagenaud tavaly. Az 112G volt, az enyém most 109. Igazából rosszabbul kellene lennem mint, ahogy vagyok, nem is tudom, miért vagyok ennyire rendben” – mondta a 22 versenyző a sajtó képviselőinek kedden.

Robb azt is elárulta, hogy a leérkezés után alig kapott levegőt, de ekkor még eszméleténél volt, később viszont elájult, amikor magához tért, akkor pedig annyit mondott a beavatkozóknak, hogy „nincs túl jól”. A válasz ennyi volt: „Tudjuk.” Szerencsére a legsúlyosabb sérülése is annyira banális volt, hogy utólag maga is csak nevet rajta:

pf-robb-crash

„A legkomolyabb sérülést az ujjamon szenvedtem el, ugyanis amikor kiszálltam az autóból, hozzáértem a glóriához” – utalt az IndyCarban használt aeroscreen felső peremére. „Kiderült, hogy ha fogsz némi titániumot, és párszáz láb távolságban végigdörzsölöd a betonon, akkor eléggé meleg lesz. Nem ajánlom senkinek. Megtanultam a leckét. Hólyagos lesz a kezed, ha hozzányúlsz a forró titániumhoz.”

Verstappen: Sok munka áll előttünk

Max Verstappen elmondta, hogy nem szabad hátradőlniük, mert sok munka áll még a Red Bull csapata előtt az idei szezonban.

„A magyarországi egy érdekes pálya, várom már, hogy itt versenyezzünk a hétvégén. Az aszfaltcsík nagyon keskeny és kanyargós, a második szektor különösen technikás – ráadásul nagyon meleg lesz a hétvégén.”

„Ami az előző versenyt illeti, Silverstone trükkös volt számunkra. Habár jó döntéseket hoztunk a versenyen, sok munka áll előttünk és fejlődnünk kell a szezon második felében.”

„Tavaly nagyszerű versenyünk volt Magyarországon, jó emlékeink vannak a pályáról – tavaly itt ünnepeltük sorozatban a 12. győzelmünket. Remélhetőleg idén is nagyszerű versenyünk lesz és ismét jó eredmény tudunk szerezni a csapat számára” – tette hozzá Verstappen.

Ifjabb Nelson Piquet is elindul Micheliszék interlagosi versenyén

A hétvégén Brazíliában, a Formula-1-ből is ismert interlagosi pályán folytatódik a TCR World Tour 2024-es idénye. A Világsorozat állandó indulói mellé a dél-amerikai és a brazil helyi széria szereplői csatlakoznak, így összesen 29 versenyzőt láthatunk majd a rajtrácson. A nevezők között pedig találunk egy igencsak ismert nevet, ugyanis Nelson Piquet Jr. is rajthoz áll a hazai fordulóján! A brazil pilóta a Squadra Martino csapat Honda Civicjével száll harcba a Michelisz Norbert által vezetett bajnokságban.

Nelsinho Piquet 2008-ban és 2009-ben versenyzett másfél szezonon át a Formula-1-ben, ez idő alatt egy dobogós helyezést szerzett, és az ő nevéhez fűződik az emlékezetes szingapúri Crashgate, amikor a Renault-vezér Flavio Briatore arra kérte, hogy szándékosan csapja falnak az autóját, ezzel helyzetbe hozva a csapattárs Fernando Alonsót. Piquet az F1-es távozása után a Formula-E-ben szerepelt évekig, ő lett a sorozat első bajnoka is, 2019 óta viszont belekóstolt a túraautózásba is, hiszen jelenleg is a brazil Stock Car bajnokságban szerepel.

„Nagyon boldog vagyok, hogy rajthoz állhatok a TCR World Tour brazil fordulóján olyan versenyzők ellen, akik a világ legjobb elsőkerék-meghajtású autókkal. Mindig nagyszerű új kihívásokkal szembenézni, kimozdulni a komfortzónádból és valami újat tanulni. Ráadásul Brazíliában versenyzünk, hazai pályán, a szurkolóink előtt” – fogalmazott Piquet.

tcr-piquet

Ocon is Herendi-mintás sisakkal készül az F1-es Magyar Nagydíjra – fotók

Lando Norris a tavalyi pódiumincidens után szerdán el is látogatott a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-hez, ahol egy közösen megalkotott, Herendi-motívumokkal díszített sisakfestést mutattak be a hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjra. Nem ő lesz azonban az egyetlen pilóta, akinek bukósisakján visszaköszön a Herendi-mintázat, Esteban Ocon ugyanis a 2021-es hungaroringi győzelme alkalmával kapott trófeát idézi meg a közösségi oldalán leleplezett dizájnnal.

„Különleges verseny, különleges sisak” – írta a francia pilóta az idei sisakját és a három évvel ezelőtti trófeát is ábrázoló fotók mellé piros-fehér-zöld szívecskék kíséretében. Ocon 2021-ben Valtteri Bottas rajt utáni tarolása, valamint Lewis Hamilton újraindításnál elbaltázott döntése – egyedüliként nem váltott rögtön slick gumikra a felszáradó pályán – után diadalmaskodott az Alpine-nal az F1-es Magyar Nagydíjon.

Perez: Elemeztük, hogy hogyan lehetne javulni...

A levegőben lóg Sergio Perez jövője, akinek alighanem jó pár kérdést meg kell válaszolnia a Magyar Nagydíj hétvégéjén ezzel kapcsolatban.

A hungaroringi hétvége előtt viszont egyelőre a szokásos mondandóját fogalmazta meg:

„Jó volt egy kis időt tölteni a Brit Nagydíj után azzal, hogy eltávolodjak a versenypálya zajától, ami néha különösen fontos tud lenni. A családommal töltöttem az időmet és keményen edzettem, voltam a gyárban is a csapatommal, dolgoztam a szimulátorban, és elemeztük az adatokat arról, hogy hogyan lehetne javítani a formámon. Mindig közösen dolgozunk a megoldásokon, most is ezt csináltuk” – mondta a mexikói.

f1-redbull-perez

„A legnehezebb rész megvan, készen állok a győzelemre” – Piastri

Az utóbbi versenyeken határozottan úgy tűnt, hogy a McLaren méltó kihívója a Red Bullnak, sőt olykor még gyorsabbak is voltak az energiaitalosoknál. Ugyanakkor eddig egyetlen győzelmet arattak a 2024-es F1-es szezonban, még Miamiban Lando Norrisszal a számukra szerencsésen jött biztonsági autós fázis révén. A csapattárs Oscar Piastrinak egyelőre két dobogóval kellett beérnie idén, de a másodéves ausztrál úgy érzi, készen áll ő is F1-es karrierje első győzelmére – már csak azért is, mert a McLaren már versenyképes, és ők sem ugyanazokat a hibákat követik el újra és újra:

„Úgy gondolom, határozottan készen állok rá” – idézi Piastrit az F1i.com lap. „Úgy vélem, hogy ami egyszerre jó és rossz dolog, hogy sosem ugyanaz gátolt meg minket a győzelemben. Silverstone-ban rosszul döntöttünk, Imolában gondunk volt az időmérőn a forgalommal, Ausztriában meg… nos…” – célzott arra Piastri, hogy Spielbergben a pályaelhagyásos körelvétel nélkül alighanem ő csaphatott volna le a győzelemre Max Verstappen és Norris ütközése után.

„Szóval szerintem jó dolog, hogy nem ismétlődő hibáról van szó. De igen, úgy érzem, most már a garázs mindkét oldalán maroknyi olyan eset volt, ahol úgy éreztük, hogy megnyerhettük volna a futamot. Szerintem a legnehezebb részen már túl vagyunk, mivel úgy gondolom, hihetetlenül gyors autónk van, most már csak ki kell ezt használnunk.”

f1-piastri-mclaren-silverstone

Befolyásolja-e a Mercedes F1-es pilótaválasztását a formajavulásuk?

Továbbra is a Ferrarihoz átigazoló Lewis Hamilton által üresen hagyott Mercedes a legértékesebb szabad hely a 2025-ös Formula-1-es rajtrácson. A fő jelöltnek a saját neveltjük, az F2-ben pallérozódó Andrea Kimi Antonelli tűnik, de Silverstone-ban Toto Wolff csapatfőnök arra tett utalást, hogy akár Carlos Sainz is újra képbe kerülhet. Mindeközben pedig a Mercedes látványos formajavuláson ment keresztül az utóbbi nagydíjakon: Kanada óta egyértelműen odaértek az élbolyba, sőt a legutóbbi két futamot meg is nyerték.

Wolff szerint bár ez csábító lehet több pilótának is – a Max Verstappent érintő „udvarlásai” során is rendre erre utalt –, de nem érzi úgy, hogy ez fenekestül felforgatná a stratégiájuk versenyzőkérdésben: „Nem befolyásolja a gondolkodásunkat” – idézi a Mercedes-vezért a RacingNews365.com portál. „Mindig mondtam, hogy egy gyors autóra van szükségünk. És ha van egy gyors autónk, akkor az sok versenyző számára válik érdekessé. Nyugodtnak kell maradnunk és folytatnunk a szezont, továbbra is az autóra koncentrálnunk, aztán megnézzük, még mindig ugyanazok-e az opciók. De nincs arról szó, hogy ez mindent a feje tetejére állítana.”

f1-wolff-mercedes_3