DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Átvette az idei trófeákat Batboy és Blacky

Jelentős trófeakollekcióval távozott a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Gyorsasági szakágának díjátadó gálájáról Bernula István és Fekete Balázs, akik teljes szezont futottak a Swift Cup Europe mezőnyében és a szezon során ki-kitekintettek másfelé is.

Bernula István, azaz Batboy a magyar bajnoki értékelés és az Európa-bajnoki pontvadászat címvédőjeként szerepelt idén a Swiftek között: egészen az utolsó kanyarig partiban volt a titulusok megvédéséért, de szoros csatában végül mindkét fronton bronzérmesként végzett, így a 2014-es ezüst és a tavalyi arany után teljessé vált az éremkollekciója. A pilóta egyedülálló módon próbára tette magát a Lotus Cup Eastern Europe küzdelemsorozatában is, ahol kategóriájában ezüstérmesként zárta a szezont.

„Sajnos a Swift-szezonzárón törölték a legjobb kvalifikációs körömet, ami miatt jelentős hátrányból vágtam neki az utolsó hétvége három futamának, ráadásul annak tudatában, hogy a futameldobások sem nekem kedveznek. Így sem vagyok elégedetlen a harmadik helyezésekkel, egyrészt azért, mert ha mínuszolás nélkül én jegyeztem a legtöbb pontot, másrészt pedig azért, mert a Suzuki-hétvégéken tett Lotus-kiruccanások miatt tényleg rendkívül zsúfolt volt az idei szezonom. Mindkét kategóriában nagyon élvezetes versenyeim voltak, örülök ezeknek a trófeáknak, különösen annak, amelyet a Swift Kupa fennállásának 10. évfordulója alkalmából kaptak a bajnokok. Nagyon jó volt a pulpituson együtt állni olyan srácokkal, mint például Michelisz Norbert és Kiss Norbert. Köszönöm mindenkinek az egész éves biztatást, jövőre folytatjuk, reményeim szerint hamarosan arról is beszámolhatunk, hogy hol!” – értékelt Batboy.

IMG_20161217_190545



Akárcsak az előző három évben, idén is Fekete Balázs volt a Swift Cup Europe mezőnyének legfiatalabb tagja, ám akaratán, elszántságán egyáltalán nem tükröződött vissza fiatal kora. Blacky több ízben villantott a szezon során, természetesen akadtak nehezebb időszakai is, ám mindent mérlegre téve szép teljesítményt nyújtott: a magyar bajnokságot jóval idősebb és rutinosabb versenyzőket is maga mögé utasítva a 8. helyen fejezte be, míg a juniorok különértékelésében a 3. helyen végzett.

„Szinte hihetetlen, hogy már a harmadik szezonom is túl vagyok. Összességében véve szerintem van okom elégedettnek lenni, hiszen nagyon sokat tanultam, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem idén is. Adódtak nehézségek, de szerencsére szép pillanatokban sem volt hiány. A csúcspont számomra a Salzburgring volt, ahol az első futamon a 14. helyről rajtolva agresszív hajrával a 4. helyre küzdöttem fel magam, a második futamot pedig a dobogó 2. fokán zártam. Az idei évem kellemes pillanatai közé tartozott az is, hogy részt vehettem néhány teszten a Lotus versenygépeivel, és nagyon élveztem ezeket a kis kitekintéseket. Néhány héttel a szezon vége után betöltöttem a 16. évemet, ami versenyzés tekintetében azt jelenti, hogy mostantól több olyan kapu is megnyílhat, amelyek eddig zárva voltak előttem. Most csak annyit tudok, hogy azok, akik segítenek bennünket, javában dolgoznak a 2017-es szezonunk előkészítésén. Bízom benne, hogy rövidesen kiderül, hol versenyzünk majd a következő idényben, de addig is szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki mindenkinek, aki szurkolt nekünk és bátorított idén. Hálás vagyok érte, mert nagyon sokat jelentett számomra!” – fogalmazott Blacky.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: