DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gokart

Három Wurz-gyerek a magyar gokartversenyen

A hétvégén Ausztriában rendezett, magyar gokartbajnokságot záró esemény különlegessége volt, hogy az egykori F1-es, Alex Wurz mindhárom fia a nevezők között szerepelt.

A 42 éves Alexander Wurz, aki 2007-ig tartó Formula-1-es pályafutása során háromszor állt a dobogóra, valamint a hosszútávú versenyzésben is sikereket ért el, és kétszer nyerte a Le Mans-i 24 órást, három fiú büszke édesapja: a gyerekek sorban a 13 éves Felix, 10 éves Charly és 8 éves Oscar.

Oscar Wurz Bruckban


A benzingőz szeretete köztudottan örökölhető, és a Wurz-csemeték sem kivételek ez alól, mindannyian gokartoznak. Hétvégén hazájukban, a Pachfurth és Bruck szomszédságában található Speedworld pályán álltak rajthoz – a verseny érdekessége, hogy a közép-európai és kelet-közép-európai gokartbajnokságok fordulója mellett a magyar országos bajnokság záróversenye is itt zajlott, tehát a kis Wurzoknak a magyar ifjoncok színe-java ellen is bizonyítania kellett.

Charly Wurz Bruckban – a gyerekek a sisakot is apjuktól vették kölcsön

A legidősebb Felix (320-as rajtszámmal) a Rotax Max kategóriában indult, amelynek döntőjében 30. helyet ért el, a szuperdöntőben kiesett. Öccsei a Rotax MiniMax géposztályban vitézkedtek, ahol Charly (525) meggyőző 4. helyet ért el az időmérőn, habár a döntőben csak 20.-ként végzett, két hellyel Oscar (598) előtt. A szuperdöntőt Charly 12., Oscar a 20. pozícióban fejezte be.

A Formula.hu a Speedworld csapat egyik tagjától megtudta, a Wurz-gyerekek csak lazán tartoznak az alakulathoz, saját szerelővel dolgoznak, és a versenyhétvégék alatt sem igazán vegyülnek a többiekkel. Mindazonáltal rendes fiúknak tartják őket, Felix nyíltabb, két fiatalabb testvére kora miatt visszahúzódóbb természetű. A három fiút időnként apjuk is elkíséri a versenyekre, de most hétvégén nem volt jelen Alex Wurz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: