Kollégánk sem hagyhatta ki az alkalmat, hogy egy napra pilótává válhasson, és megcsillogtassa eddig rejtve maradt versenyzői képességeit, illetve olyan tapasztalatokat szerezhessen, amelyeket az alkalmankénti gokartozással korábban nem állt módjában. Beszámoló az utóbbi idők egyik legélvezetesebb sajtórendezvényéről.
A vadonatúj Hell Kart Center pályájára lépve egy igen kellemes érzés fogott el: ez bizony nem egy sima, hagyományos gokart verseny lesz, mint amelyeket megszoktam, amikor korábban próbálgattuk a pályát. A hangulat ezúttal teljesen más volt, itt nyerni akartam! Körbenézve az ellenfeleken azonban nem sok reményt fűztem a győzelemhez: szemlátomást nem én voltam az egyetlen, aki már járt a pályán, hiszen ebbe a futamba szinte csak a már korábban regisztráltak kerültek bele, és a hiányos versenyzői tapasztalatom sem sok jót ígért. Külön aggodalomra adott okot a látvány, miszerint többen saját versenysisakot és maszkot, esetleg még GoPro kamerát is hoztak. Csak az vigasztalhatott, hogy a súlyunkra odafigyeltek: minden olyan gokartot plusz nehezékkel láttak el, amelyben a sofőr 90 kg alatti volt, így egyenlítve ki némileg az esélyeket (mindenhol 30 kg ballaszt állt rendelkezésre). Csak az szomorkodhatott, aki az átlagnál testesebb volt, hiszen kilókat elvenni sajnos nem lehetett, és azzal sem tudtak mit kezdeni a rendezők, aki 60 kilogramm alatti testsúllyal érkezett…
Az első 5 perces bemelegítés során csupán 70%-on üzemeltek a gokartok, ezalatt mindenki megismerhette a pálya vonalát és kitapasztalhatta az ideális ívet. Én jobbnak láttam, ha követem a tapasztaltabbakat, és megfigyelem, milyen technikákat használnak, hátha előnyömre válik az éles futam alatt.
A következő, 8 perces időmérő szintén a bokszból indult, közvetlenül az előző után. Itt már 85%-ra állították a teljesítményt, ami nem volt éppen ideális azoknak, akik megszokták az alig másodpercekkel ezelőtt alattuk dübörgő gyengébb gépeket. Változott a gokartok viselkedése, például az ideális íveket is máshol kellett keresni. Ettől függetlenül itt már mindent bele kellett adni, hiszen a rajtrács pozícióiért folyt a küzdelem. Legnagyobb meglepetésemre sikerült a második legjobb időt futni, ami egyben a személyes csúcsom is lett. Csak egy hölgynek sikerült legyőznie, aki meglepetésre körönként 0,7 tízed másodperccel járt előttem, de ez nem is csoda, hiszen hibátlanul kanyargott az íveken.
Mindezek csupán 15 percet jelentettek, a nagy meleg miatt mégis mindenkire ráfért egy kis szünet. Ezalatt elrajtolt a második 8 fős csoport is, hasonló időbeosztással. Ebben sem kezdők versenyeztek, így sajnos összesítettben visszaestem a negyedik helyre, ami szerencsére még mindig elég volt ahhoz, hogy az „A” kategória 8 fős döntőjébe kerüljek, akik megküzdhettek az egyébként igen vonzó fődíjért: az első helyezettnek egy téli hétvége járt 4 személyre a jelenleg is épülő Avalon Parkba.
Amikor mindenki készen állt a második megmérettetésre, felkészültek a „B” kategória versenyzői: a nyertes átkerült az „A” csoportba, így szintén ringbe szállhatott a fődíjért. Itt már rajtrácsos felállás volt, és ahogy illik, lámpák indították útjukra a versenyzőket. Hatalmas küzdelem volt a pályán, szoros előzések és űrült tempó jellemezte a futamot, hiszen immáron 100%-on pörögtek a 30 lóerős elektromos gokartok. Alig volt távolság az első és a második helyezett közt a kockás zászló megjelenésének pillanatában, nem sok kellett volna az állás megváltozásához.
Ami engem illetett: a két időmérő eredményeit figyelembe véve a negyedik helyen állhattam rajtrácson a mindent eldöntő futamon. Bizonyítani szerettem volna, így habár ez csak szórakozásnak számított, a versenyszellem hatalmas nyomást gyakorolt rám, és mindenki másra is. A pálya adottságai miatt előzni igen nehéz volt, szűk kanyarok és rövid egyenesek váltották egymást, így az egyetlen esélyem az volt, ha tolakodom egy kicsit, akár már az első kanyarban. A futam szépen indult, sikerült megtartani a negyedik helyet, ám javítani esélyem sem volt, ugyanis egy defekt a második körben elintézte a jobb első kerekemet, ami sárga zászlót, valamint a szinte az azonnali utolsó helyre kerülést eredményezte. A bokszba visszagurulva másik gokartot kaptam: a Hell Kart csapat gyorsasága jól eső gesztus volt, azonnal szállhattam is át és mehettem vissza a pályára – akár a Formula-E pilótái. Ha már helyezést nem is érhetek el, legalább egy új személyes csúcsot felállítok, gondoltam. Ez végül sikerült is (45,068), így a balszerencse ellenére is elégedetten szállhattam ki a gokartból.
Nagyon izgalmas órákat töltöttünk az Avalon Parkban, teljesen más élményben volt részünk, mint amihez az eddigi baráti versenyek alapján szokhattunk. A „versenytapasztalatok” alapján mindenkinek csak ajánlani tudom a Hell Kartot, nem véletlenül ez Közép-Európa egyik legmodernebb gokart pályája.
