Porkoláb Patrik tehetsége megkérdőjelezhetetlen, aki két különböző szakágban is megvillantotta tudását. Először tavaly vásároltak egy mini buggyt, amivel az Alföld Kupa futamain állhatott rajthoz, s tehetségét pedig egy neves csapat is felismerte.
„Ez volt az első teljes szezonja, és jött egy lehetőség a Willisits Teamtől, hogy részt vegyen az E-Bambini tehetségkutatóján” – kezdett mesélni édesapja, Porkoláb Gergő. „Szerencsére gokartban is nagyszerű eredményeket ért el, elsőre dobogós lett, pedig az időmérőn nem indulhatott technikai okokból, de így is felküzdötte magát a második helyre” – utalt az MNASZ Országos Gokart Kupára.
Legközelebb Kecskeméten versenyeztek, ahol hiányzott a pályaismeret, de Patrik így is a 2. pozícióban zárt, noha idősebb pilóták ellen is küzdött. „A nagyok ütköztek a döntőben, majd Patrik meglátta az utat, és ott is meglett a második hely. Ezután az utolsó versenyre Máriapócson került sor, ahol tovább javított tempóján, de sajnos a döntőben volt egy balesete. Megütötte a kezét, a gokartja is sérült, miután rosszul jött ki egy lekörözésből.”
Porkoláb Patrik ennek ellenére elérte a dobogót, a gokart mellett pedig autókrosszban is volt minek örülni. Az Alföld Kupán hétszer is rajthoz állt, végül összetettben itt is dobogót ért el. „9-10 évesekkel is ment, de keveset hibázott és többször is a pódiumon zárt. Ami elvárható volt tőle, azt hozta, nagyon szereti ezt a sportot, mindig versenyezni akar” – zárta gondolatait Porkoláb Gergő, aki elmondta, hogy támogatókat keresnek a 2025-ös szezonra.