DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Bármelyik pilótánál gyorsabbak lesznek a robotverseny autói

Gördeszkához fognak hasonlítani, négy motor hajtja őket és 2017-ben jöhet az első futam. Részletek derültek ki az önjáró autók újszerű bajnokságáról, amit nem is fognak sportnak tekinteni.

A Roborace ötlete csak alig két hónapja fogalmazódott meg a Formula-E első emberének, Alejandro Agagnak a fejében, amikor a sorozat pekingi szezonnyitójáról hazafelé tartva a repülőn beszélgetett Denis Sverdlovval, a robottechnológiára szakosodott Kinetik cég vezetőjével, amely partner lesz majd az új széria megalkotásában.

current-e-formula-e-putrajaya-hr-2015-marta-rovatti-studihrad-_mgr5285



Egyesek izgalommal, mások kétkedve fogadták a hírt, hogy olyan autóverseny fog létrejönni, amelyben nem emberek irányítják majd a gépeket, hanem azok teljesen automatikusan, a kanyarokat és a többi autó helyzetét kikalkulálva versengenek majd egymással. Agag azonban elmondta, nem kell félni attól, hogy a robotizált versenyek a már meglévő sorozatokba is teljesen begyűrűznének. Sőt, attól is elzárkózott, hogy a Roborace-t sportként emlegesse, hiszen szerinte ehhez elengedhetetlen az emberi tényező.

„Ez a technológia versenye lesz, amit nem feltétlenül kell motorsportnak vagy sportnak neveznünk. A sport a Formula-E. Az önjáró autók versenye bizonyára nem sport” - mutatott rá Agag, aki azt is felfedte, hogy a Roborace-ben a tíz csapat húsz autójának mindegyike különböző nevet fog kapni, hogy a nézők így meg tudják őket különböztetni, és valamennyire azonosulni lehessen a gépekkel.

A terv az, hogy a sorozat már a Formula-E harmadik szezonja során, betétfutamként csatlakozzon a körforgáshoz, de Agag a fejlesztési üzemtervet ecsetelve rámutatott, hogy az önjáró autók első versenyére kicsit tovább kell várni, mint a következő évad ősze.

„Úgy számolom, hogy 2016 szeptemberére elkészülhetünk az első prototípussal, aztán októbertől decemberig teszteljük, januárban megkezdjük a gyártást, március végére lehet 10-20 autónk, és 2017 áprilisában megrendezhetjük az első versenyt” - magyarázta.

12341318_643273625804807_327801113674232442_n

„Ez az autó leginkább egy gördeszkához fog hasonlítani. Egy lapos akkumulátor lesz benne, és mind a négy kerekén egy-egy elektromotor. Ennyi az egész. Talán nem fog autóhoz hasonlítani, de a jövő autói általánosságban sem fognak autóhoz hasonlítani. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy a mai autók nem olyanok, mint a jövő autói lesznek.”

„Egy versenyző nélküli jármű önmagában már ma is gyorsabban tud haladni, mintha akármelyik pilóta is vezetné, hiszen a kanyarokat pontosan a tökéletes íven veszi, amit egy számítógép kalkulál ki. Persze ha van még körülötte 10 másik autó, akkor összeütköznek, hiszen nem tudja, hogy a többi autó hol tartózkodik. Az egészben tehát az jelenti a fő nehézséget, hogy egy olyan rendszert alkossunk meg, amely minden járműben képes felismerni a többi autó helyzetét, és megpróbálja legyőzni, megelőzni azokat. Időbe fog telni. És az első versenyen valószínűleg sok autó egymásnak fog ütközni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: