DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Újabb pilóta intett búcsút az F1-nek

Nem újdonság, hogy az F1-ben a pénz az úr, de meglepő ezt hallani egy olyan pilótától, aki két csapat autóját is tesztelhette, és nemrég még karnyújtásnyira volt álmától.

Úgy tűnik, Raffaele Marciello számára véget ért a nagy kaland, ugyanis három GP2-es szezont követően (amely alatt mindössze egy győzelmet szerzett) letett arról, hogy valaha Forma-1-es pilóta legyen. Az olasz versenyző 2013-ban még F3-as Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, de a száguldó cirkusz előszobájában mégsem álltak mellé az égiek: 2014-ben nyolcadik, tavaly hetedik lett a bajnokságban, idén pedig hiába érte el legjobb eredményét, és zárt negyedikként az összesítésben, már kikerült az F1-es körforgásból. Marciello ugyanis 2014-ben, a szezonzáró Abu Dhabi gyakorláson vezethette a Ferrari autóját, a motorszállítói kapcsolatnak köszönhetően pedig 2015-ben már négy versenyhétvégén is magára ölthette a Sauber szerelését, mint az istálló teszt- és tartalékpilótája.



Ez év elején azonban személyes okokra hivatkozva elhagyta a Ferrari versenyzői akadémiáját, mostanra pedig szomorúan konstatálja, hogy nincs számára hely a száguldó cirkuszban. Amikor a Motorsport.com arról kérdezte az olaszt, mennyi esélye van arra, hogy a jövőben F1-es pilóta legyen, így válaszolt: „Nulla. 10-15 millióra lenne szükségem, de mivel nincs pénzem, így Forma-1-es hely sincs számomra. Mindig a pénz számít. Reálisnak kell lenned, és nem marhaságokat álmodnod, de fontos, hogy ne veszíts el bizonyos lehetőségeket, amikor valamilyen irreális dolgot üldözöl. Szerintem remek munkát végeztem: megnyertem a Forma-3-at, és sok pilótát megvertem azok közül, akik ma az F1-ben vannak (például Pascal Wehrleint, igaz, ő csak három futamon indult – a szerk.), így én is megérdemelném, hogy ott legyek. Hozzájuk képest azonban más karrier vár rám, és biztos vagyok benne, hogy annak is örülni fogok.”

Olaszország utoljára 2011-ben képviseltette magát a rajtrácson Jarni Trulli és Vitantonio Liuzzi révén, Marciello pedig úgy véli, a fiatal olasz pilóták nem kapják meg a megfelelő támogatást otthonról. „Persze a szövetség segít, de nem olyan mértékben, mint máshol, ráadásul az olasz cégek sem sietnek a támogatással, ellentétben másokkal, mint például a Banco de Brasil Felipe esetében” – utalt Marciello korábbi sauberes társára, noha a pénzintézet éppen nemrég vonta meg támogatását a pilótától.

„A nagy cégek többet segíthetnének nekünk, mert nincs örökké szükségünk a pénzre. Talán ha egy évig támogatnának, és látnák, hogy jól teljesítünk, akkor észrevennék, hogy többet nem kell fizetniük a versenyeztetésért. De baromság, hogy 10 milliót kérnek egy szezonért. Ha ennyi pénzem lenne, nem költeném a Forma-1-re, inkább megtartanám magamnak, és egész életemben nyaralni mennék. Valami gáz van a rendszerben, ami szomorú.”

Mindebből kifolyólag Marciello számára a GP2 sem jelent tovább alternatívát. „Szinte biztos, hogy többé nem fogok a GP2-ben versenyezni, butaság is lenne” – mondta az olasz. „Ha jövőre nyernék is, akkor is 10 millióra lenne szükségem ahhoz, hogy a Forma-1-be kerüljek. Most a GT-kategóriák terén nézelődök, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Remélem, karácsony előtt már tudni fogom, mit csinálok jövőre, így aztán elkezdhetek a következő évre koncentrálni. Jelenleg 90%-ban tűnnek biztosnak a dolgok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: