DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nagyon későn kezdődnek a jövő évi tesztek

A helyszínek az elmúlt években megszokottak, az időpontok viszont minden eddiginél későbbiek – hol vannak már azok a szép idők, amikor január végén megkezdődtek az F1-es tesztek?

Hosszú találgatás után végül megerősítették, hogy mindkét jövő évi szezon eleji tesztet Barcelonában rendezik, azaz egyes javaslatokkal szemben mégsem utaznak el az évnyitó előtt Bahreinbe a csapatok – ezt elsősorban a költségek miatt nem vállalták, s alighanem az egyetlen mindenki számára kivitelezhető megoldás az lett volna erre, ha esetlegesen Szahírban rendezik az évnyitót, s ezt megelőzően tartják az egyik tesztet.

barcelona-teszt



Így aztán ismét Barcelona ad otthont mindkét gyakorlásnak, méghozzá még később, mint az idei szezonban: csak február 27-én kezdődik majd el az első teszt, mely március 2-ig tart, míg a második négynapos gyakorlást pár nappal később, március 7. és 10. között rendezik – az utolsó napot követően két héttel pedig már Melbourne-ben vesznek részt az első két szabadedzésen a csapatok.

Egyébiránt jövő évben is két szezonközi tesztet tartanak majd: a harmadik futamot követően Bahreinben, a tizedik után pedig Silverstone-ban maradnak ott a csapatok két-két gyakorlási napra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: