DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Ez a rivális pilóta segítette a McLarent a jelenlegi formájához

Volt versenymérnöke szerint a Ferraritól év végén távozó versenyző tudása nélkül nem tartana ott a wokingi alakulat, ahol jelenleg – a pozitív hatás pedig kölcsönös volt.

Tom Stallard, Oscar Piastri jelenlegi és Carlos Sainz egykori versenymérnöke szerint a spanyol munkája elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a McLaren a 2024-es szezonban mindkét bajnoki címért harcban lehessen. A spanyol a 2019-es és a 2020-as szezonban volt a wokingi istálló pilótja, majd a 2021-es évtől szerződtette le a Ferrari Charles Leclerc csapattársaként.



Stallard a Beyond the Grid podcastjében nyilatkozott arról, hogy Sainz igazoltatása milyen pozitív következményekkel járt a csapatnak – és fordítva is, hiszen a spanyol ázsiója a brit mérnök szerint a náluk töltött évek alatt jócskán megnőtt:

„Egyértelműen segítette a McLarent, egy briliáns pilótáról beszélünk. Akkor csatlakozott hozzánk, amikor a Renault már nem tartott igényt a szolgálataira – nem volt nagy értéke a Formula-1-ben ebben az időszakban. Szerencsére pont akkor érkezett hozzánk, amikor a legnagyobb szükség volt rá.”

„Úgy érzem, sikerült a helyére tennünk az értékelését, így már az egyik legjobb versenyzőként pozícionálható az F1-ben. Egyértelmű, hogy a Ferrarin is képes volt segíteni – ennek köszönhető, hogy ugyan úgy esélyük van a konstruktőri bajnokság megnyerésére. Ebben pedig nem kevés szerepe volt” – nyilatkozta még október közepén a versenymérnök.

„Remek Carlosszal dolgozni. Egyszer azt is megosztotta velem, hogy amikor megkérdeztük tőle, mi lenne számára az ideális munka a Formula-1-ben, egyből a versenymérnöki pozíció jutott az eszébe – csak utána gondolt a pilótai munkakörre!”  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: