DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Így hozott sikert a Ferrarinak a fókuszváltás

Már nem (csak) az időmérők királyai a Scuderia versenyzői: a maranellóiak F1-es teljesítménymérnöke elmondta, minek köszönhető mindez.

Sok éven át tendencia volt a Ferrarinál, hogy az időmérőkön erősebbek, mint a futamokon a Formula-1-ben, erről árulkodik Charles Leclerc remek pole- és ahhoz képest gyenge győzelmi mutatója is. Idén viszont fordult a kocka: míg a vörösök „csak” három rajtelsőséget gyűjtöttek, futamon már ötször is győzni tudtak.

A Scuderia vezető F1-es teljesítménymérnöke, Jock Clear idén már nem először hangsúlyozta ki, hogy valóban nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy inkább a versenytempó tekintetében legyen erős és viselkedjen jól az SF-24-es, ennek az eredménye a feljavuló vasárnapi teljesítmény:

f1-ferrari-mexiko-1



„Úgy vélem, említettük már korábban, hogy idén kissé változott a fókuszunk. Világosan látható volt, hogy két-három éve mi voltunk az időmérők királyai, aztán szenvedtünk a vasárnapokon. De még tavaly sem volt az igazi az egyensúly ezen a téren” – idézi a szakembert a MotorsportWeek.com portál.

„Úgy gondolom, idén a biztató az, hogy bárhova is kvalifikáltak a versenyzőink, nagyjából úgy szállhattak ki az autóból, hogy tudták, hogy másnap képesek voltak versenyezni, ami nagyon erős mentalitás egy pilóta szempontjából.”

„Az előző években Charles úgy szállt ki az autóból az időmérős elsősége után, hogy meg kell próbálnia valahogy kitartani a futamon. Ha 56 körön át csak kapaszkodni próbálsz a helyezésedbe, az egy másik versenykilátás.”

„Most úgy vágunk neki a futamoknak, hogy ’oké, második-harmadik helyre kvalifikáltunk, de tudjuk, hogy tudunk harcolni, tudjuk, hogy innen is nyerhetünk’. És nagyon-nagyon jó ilyen helyzetben lenni. Pszichológiailag és technikailag is ez a megfelelő hozzáállás a versenyzéshez, ez biztos.”

f1-ferrari-mexiko-2

Meglehet-e a konstruktőri F1-es vb-cím a Ferrarinak?

A feljavuló forma révén a Ferrari még arra is esélyes, hogy 2008 óta először megnyerje a konstruktőri világbajnokságot: három fordulóval a vége előtt 36 pont a hátrányuk a McLarennel szemben, ami nem kevés, de nem is tűnik ledolgozhatatlannak. Clear szerint a hátralévő helyszínek közül Katar lesz számukra a legnehezebb:

„Katar egy kemény pálya, sok rajta a nagy tempójú rész. De szerintem azon a téren is szépen fejlődünk. Mint mindig mondom, ebben a sportban minden relatív. Nem látom, hogy mások nagy lépéseket tennének. Szóval szerintem a jelenlegi csomagunkkal elég jól tudunk dolgozni minden pályán. De Katar talán az, amelyik a legnagyobb kihívást fogja jelenteni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: