DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ismét nem szerzett pontot a Haas

Hiába állt Grosjean negyedik helyen az első körben, újra nem tudta növelni egységeinek számát. A Belga Nagydíjnak annyiban örülhet a Haas, hogy kiderült: autójuk képes lehet még idén a top 10-es eredményre.

Ígéretesen kezdődött a Belga Nagydíj az amerikai Haas istálló számára, a rajt utáni kavarodásban volt olyan pillanat, mikor Romain Grosjean a negyedik helyen állt, és csapattársa, Esteban Gutierrez is pontszerző pozícióban haladt. A két VF-16 azonban a futam múlásával hátracsúszott, a piros zászló előtt kereket cseréltek, ami hátránynak bizonyult, a franciát ERS-hiba is hátráltatta, így nem sikerült az Osztrák Nagydíj óta először pontot szerezniük.

„Érdekes és izgalmas verseny volt ez a rajongók szemével, számunkra inkább hullámzó” – mondta Günther Steiner csapatfőnök. „Nagyon jól indultunk, azonban a piros zászlós esetnél hátra kényszerültünk, onnan pedig nem tudtunk visszajutni az elejére. Általánosságban mindkét pilóta tempója jó volt, Grosjean autójában azonban kis probléma adódott az energia-visszanyerő rendszerrel, melyet a csapat néhány kör alatt megjavított, végül pedig 12. és 13. helyen végeztünk. Szerettünk volna pontokat szerezni, de ez végül nem jött össze. Azt viszont megmutattuk, hogy ha a körülmények megfelelőek, reménykedhetünk pontszerzésben idén. Várjuk már, hogy Monzában legyünk.”



Ezúttal a két versenyző közül Esteban Gutierrez végzett előrébb – a 11. körben előzte meg műszaki gondokkal küszködő csapattársát –, de ő sem volt elégedett futamával: „Ez nem ez az eredmény, amire számítottunk. Keményen küzdöttünk a top 10-be kerülésért, és habár nem jutottunk oda, úgy gondolom, jól teljesítettünk. Az autó egyensúlya jó volt, és elfogadható tempóval rendelkeztünk, ezt pedig meg kell tartanunk a következő versenyekre is” – mondta a mexikói versenyző.

„A rajtom és első köröm nagyon jól alakult” – kezdte értékelését a 13.-ként célba érő Grosjean. „Sajnos a futam kezdetén nem volt meg a végsebességem, valami nem igazán stimmelt, és eltartott egy kis ideig, amíg megoldódott. Az utolsó etapom nem nevezhető rossznak, mindenkihez képest hátrányt dolgoztam le, de ez már nem igazán segített. Esélyünk lett volna jó eredményt elérni ma, de pozitívum, hogy sokkal elégedettebb vagyok az autóval, mint mostanában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: