DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Három autóra is felkerül Spában a halo

Arról már írtunk, hogy Nico Rosberg halóval felszerelt Mercedesszel gurul pályára az első F1-es belgiumi szabadedzésen. Kiderült, hogy két másik versenyző is fejvédővel fog körözni.

Sokáig úgy tűnt, a gyakran végzetes kimenetelű fejsérülések ellen védő glória, azaz halo kötelezően felkerül 2017-ben a Formula-1-es autókra, a széria Stratégiai Csoportja azonban végül úgy döntött, 2018-ra halasztja a bevetését. Ennek ellenére a tesztek változatlanul folytatódnak, és a mezőny egyes tagjai már a Belga Nagydíjon kipróbálják a halót. Az FIA a pálya hegyes-völgyes jellege miatt döntött úgy, hogy ezen a helyszínen tesztelni kell – így kiszűrhető, valóban okoz-e problémákat a kilátásban az eszköz.



Tegnap derült ki, hogy Nico Rosberg a Mercedesszel – még emlékezhetünk rá, ez a csapat volt a halo szülőatyja, eddig mégsem próbálták ki a keretet – lesz az egyik kísérleti alany. A motorsport.com információi szerint Nico Hülkenberg Force Indiájára ugyancsak felkerül az eszköz, ahogy az Auto Motor und Sport értesülései alapján az egyik Toro Rossóra is.

Valószínűleg, hogy ahogyan az eddigi próbák alkalmával, úgy most is egyetlen lassú tempójú installációs kör erejéig marad az autókon az eszköz. Spában meg fog duplázódni azon versenyzők száma, akik már vezettek glóriával felszerelt autót, ugyanis eddig csupán Kimi Raikkönen, Sebastian Vettel, és a Red Bull tesztpilótája, Pierre Gasly próbálták ki a forradalmi biztonsági újítást. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: