DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A 2017-es a Red Bull éve lesz?

Az energiaitalos csapat az aerodinamika nagy mestere, ezért ők használhatják ki legjobban a jövő évi új F1-es szabályokat – véli a McLaren, amely szintén sokat remél a változásoktól.

Volt már egy szabályváltozás, amelyből a Red Bull nagyon jól jött ki: 2009-ben futamgyőztes csapattá váltak, ettől a szezontól tartoznak folyamatosan a Formula-1 élmezőnyébe. A csapat hagyományosan nagyon erős az aerodinamika terén, márpedig 2017-ben az erre vonatkozó szabályok módosulnak jelentősen, és a motor, amely általában a Red Bull gyenge pontja, változatlan marad.

„Ami engem illet, jobban félek a Red Bulltól, mint bárki mástól. Ők tudják, hogyan fejlesszenek autót” – mondta az Autosport lapnak Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. A három topcsapattól továbbra is lemaradó wokingi gárda szintén a szabályváltozásoktól remél nagy javulást, Boullier pedig úgy véli, terveiket leginkább a Red Bull hiúsíthatja meg. „Jó dolog tiszta lappal indulni, tudom, hogy nagyon jó munkát végezhetünk. Mi is a változásért hajtottunk, mivel tisztában vagyunk vele, képesek vagyunk jó autóval előállni. Így is lehetséges még tovább faragni a lemaradásunkból” – mondta a francia csapatvezető.



„Új korszak kezdődött, egy ciklus végére értünk, amikor minden területen finomhangolással igyekszünk javítani a teljesítményt. Mivel más lesz az aerodinamika jövőre, nagyobb szárnyakkal, padlólemezzel, amikor a múltban egy pontot találtál a szélcsatornában, most tízet akarsz. Erre azt mondod, váó, mert ahányszor kipróbálsz valamit, mindig óriásit nyerhetsz vele.”

Boullier úgy érzi, a McLaren versenyzője, Fernando Alonso sokkal jobban fogja élvezni a 2017-es autók vezetését: „Boldogabb lesz, és nem csupán ő, de minden pilóta a bokszutcában. Ha azt mondják nekik, hogy holnap négy másodperccel gyorsabb autót kapnak, nagyobb kanyarsebességgel, imádni fogják. Emellett jövőre jobban kijön a különbség a versenyzők tehetsége között a gyorsabb kanyarok miatt. A végén a jobb versenyzők egyértelműen jobbak lesznek, ahogyan a hab is feljön a felszínre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: